2023. július 2.
„A gyermekeim a legfontosabbak”
Születésnapi interjú az FTC korábbi labdarúgójával, idősebb Lisztes Krisztiánnal.

Idősebb Lisztes Krisztián 1976. július 2-án született, így vasárnap ünnepli 47. születésnapját. Korábbi középpályásunk az FTC saját nevelésű labdarúgójaként három korszakban is szerepelt csapatunkban, amelynek színeiben 195 alkalommal lépett pályára, 44 gólt szerzett. Kétszeres magyar bajnok, kétszeres MK- és Szuperkupa-győztes, 49-szer volt válogatott, emellett pályára lépett a klubtörténet első BL-csoportkörös együttesében is. Légiósként sikeres németországi karriert tudhat magáénak, 2004-ben megnyerte a Bundesligát is a Werder Bremen tagjaként. Születésnapján vele beszélgettünk.

- Isten éltessen sokáig! Hogy telik a születésnapod?

- Általában a gyerekekkel töltöm, ám az idén Krisz kimarad ebből, hiszen ő jelenleg Ausztriában van a Ferencváros edzőtáborában. Majd bepótoljuk! Velük szoktam ünnepelni, nekem ez a legjobb, mert a hétköznapokban mindenkinek megvan a kis élete, mindenki rohanásban van, ezt a napot viszont kihasználom, ilyenkor többnyire együtt vagyunk valahol.

- A 47. születésnapodat ünnepled - azoknak, akiknek a fiatalságuk kötődik a ’95-ös BL-meneteléshez, talán furcsa lehet, hogy Lisztes Krisztián közelít az 50. életévéhez. Te hogy viszonyulsz a korodhoz, milyen érzések vannak benned ennek kapcsán?

- Nincsen gondom vele, jól érzem magam a bőrömben. Mint a jó bor, ahogy szokták mondani. Nyilván az idő múlásához hozzá kell szokni, jól kell kezelni. Az ember fejlődik, bölcsebb lesz, át tudja adni a fiataloknak az eddig megszerzett tudást, tapasztalatot, szóval abszolút jól érzem magam ezzel a számmal.

- A sport továbbra is a mindennapjaid része, rendszeresen edzel, focizol, biztosan ez is hozzátesz ahhoz, hogy jól érzed magad.

- A sportos életformát megtartottam, nekem ez mentálisan nagyon fontos. Ebben nőttem fel, de egyébként is szükségem van rá, hogy a stresszt levezessem valamilyen szinten.

- Mint te is elmondtad, a fiad, ifjabb Lisztes Krisztián jelenleg a Fradi ausztriai edzőtáborában van. A legutóbbi, Salzburg elleni edzőmeccsen csereként kapott lehetőséget, de jól szállt be! Hogy láttad a teljesítményét?

- Nagyon jól szállt be, nekem is nagyon tetszett, meg vagyok vele elégedve. Bízom benne, hogy sikerül a továbbiakban is hasonlóan jó teljesítményt nyújtania. Hiszem, hogy sikerülni fog – Krisz jó képességű futballista, jó karakter, aki jó úton jár, ráadásul jó kezekben van.

Apa és fia, ifjabb és idősebb Lisztes Krisztián

- Mi lehet Krisztián számára a következő cél?

- A következő cél egyértelműen az, hogy minél többet tudjon játszani az első csapatban, és ő is hozzá tudjon járulni ahhoz, hogy a Ferencváros elérje a célját, a BL-csoportkört. Krisz minden idegszálával ezen dolgozik. A legfontosabb, hogy fejlődjön.

- A 47. születésnapod alkalmából mit kívánnál neki és magadnak is?

- Nekem a gyermekeim a legfontosabbak, Lili és Krisz. Krisznek kívánom – ezt beszéltük is egymással –, hogy sikerüljön minden statisztikámat megjavítana mindenféle tekintetben. Azt kívánom neki, hogy ez valósuljon meg minél gyorsabban, hogy mindig újabb célokat tudjon kitűzni maga elé.

Cikkajánló

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Osváth Attila érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Orosz Pál: Mindegyik párharcban jó esélyünk lehet

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte a hétfői európai kupasorsolást.

Elindult a jegyértékesítés a Twente elleni UEL-meccsre!

Július 30-án 20:30-kor fogadjuk a holland csapatot az Európa Liga-selejtező második körének visszavágóján.

Ez a két csapat következhet a Twente legyőzése esetén

Lehetséges ellenfeleket kapott a Ferencváros az európai kupaselejtező 3. fordulójára.

Szűkült lehetséges kupaellenfeleink köre

Ezek közül a csapatok közül kerülhet ki a Fradi következő ellenfele az Európa Liga selejtezőjében.

Paredes-mezben szurkol, szoros döntőt vár Gómez Mariano

Argentin hátvédünk szülőhazájának szurkolhat a labdarúgó-vb vasárnapi, Spanyolország elleni fináléjában.

Indul a voucherek értékesítése a Twente elleni meccsre

Fontos információk a voucherek átvételéről, a gyülekezési helyről és a stadion megközelítéséről.

Kaphatóak a jegyek a Paks elleni bajnokinkra!

Július 26-án, vasárnap a tolnaiaknál kezdjük meg a 2026/27-es bajnoki idényt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin