2025. április 6.
Egy hét, két derbi-siker: kétgólos győzelem az NB I-ben
Maiga és Pesics góljának köszönhetően már 30 tétmeccse veretlenek vagyunk az Újpest ellen!

35-szörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a szerdai győztes kupaderbi után ismét az Újpestet fogadta a Groupama Arénában, ám ezúttal az NB I-ben, a 26. fordulóban. Robbie Keane ezúttal a Dibusz – Gartenmann, Cissé, Szalai – Kaján, Keita, Maiga, Tóth, Traoré – Varga B., Pesics kezdőcsapatnak szavazott bizalmat. A kezdősípszó előtt Tóth Alexnek tapsolhattak szurkolóink, aki zsinórban második alkalommal kapta meg a HSA Hónap Játékosa-elismerést. A mérkőzést megelőző bemelegítés alatt dr. Csonka Bence játékvezető megsérült, így Berke Balázs vette át munkáját.

I. félidő

Az első tíz perc komolyabb lehetőség nélkül telt el, mindkét csapat csak az ellenfél tizenhatosának előteréig jutott. A 18. percben Tóth Alex ívelt be egy szabadrúgást, a labda visszakeveredett szembe a kapuval, majd Habib Maiga kapáslövésre vállalkozott, és hatalmas góljával megszerezte az előnyt csapatunknak (1-0)! Hat perccel később Pesics került nagy helyzetbe, de már előtte szabálytalan volt. A 28. percben Cissé indult meg előre, remek passzt adott Varga Barnabásnak, aki magabiztosan befejezte az akciót, de nem adták meg a gólt, mert a VAR lest ítélt. A félidő végén azonban már sikerült megduplázni az előnyt: Tóth Alex beadása után Alekszandar Pesics talált a kapuba (2-0)!

II. félidő

Az 51. percben egy lövés érkezett a kapunkra, de lepattant. Hat perccel később cseréltünk először, Keitát Abu Fani váltotta. A 67. percben Tóth adott be egy szögletet, de Traoré mellé fejelt. Négy perccel később Beridze lőtt nem sokkal a kapunk mellé. Ezt követően újabb lapos lövés érkezett, ezúttal Gergényitől, Dibusz Dénes lábbal védett szögletre. A 77. percben Pesicset Matheus Saldanha váltotta. A 83. percben Adama Traoré jött le, Cristian Ramírez érkezett. Nem sokkal ezután Abu Fani kereste bedásával Saldanha fejét, nem sokkal ment fölé a próbálkozás. Újabb nagy lehetőség már nem volt, így kétgólos sikert arattunk riválisunk ellen!

A derbit megelőzően a Puskás Akadémia döntetlent játszott a 26. fordulóban, így győzelmünkkel két pontra zárkóztunk az éllovastól a tabella második helyén.

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 26. forduló

FTC-Újpest 2-0 (2-0)
Budapest, Groupama Aréna, v.:Berke Balázs, nézőszám: 18.557

FTC: Dibusz – Gartenmann, Cissé, Szalai – Kaján, Keita (Abu Fani, 57.), Maiga, Tóth, Traoré (Ramírez, 83.) – Varga B., Pesics (Saldanha, 77.)
Vezetőedző: Robbie Keane

Újpest: Piscitelli - Bese (Mucsányi, 86.), Nunes, Duarte, Gergényi (Rasak, 86.), Fiola - Lacoux, Geiger - Karamoko, Brodic, Beridze
Vezetőedző: Bartosz Grzelak

Sárga lapok: Lacoux (37.), Fiola (60.), Mamoudou (73.), Bese (75.), Abu Fani (77.)

Gólok: Maiga (18.), Pesics (45.)

Cikkajánló

Osváth Attila válogatott meghívót kapott

A szövetségi kapitány, Marco Rossi kedden hirdette ki keretét a márciusi meccsekre.

Bérletesek Napja óriási kedvezményekkel!

A Fradi Shopban és online is extra kedvezményekkel várjuk bérletes szurkolóinkat.

Magyaróra a Fradinál: légiósaink is padba ültek

Légiósaink rendhagyó magyarórán tanultak: játékos feladatokkal közelebb kerültek a magyar nyelvhez - videó!

A fontos gólok szerzője: Kristoffer Zachariassen

A három gól története, amire szurkolóink is örökre emlékezni fognak - VIDEÓ!

Hajnal Tamás: Szeretnénk feltenni az i-re a pontot

Születésnapi interjú sportigazgatónkkal, aki a Braga elleni sikerről és az ünnepi Fradi-mezről is beszélt.

Élje át újra a Braga elleni fantasztikus győzelmet!

Kanikovszki és Joseph gólja mellett sok nagy helyzete is volt a Fradinak. Íme! - VIDEÓ

Ferencvárosi fölény a hét csapatában

A Sofascore statisztikai oldal három Fradi-játékost jelölt az UEL nyolcaddöntőjének heti álomcsapatába.

Nyerjen Fradis kutyaágyat és sálat az Instagramon!

Egy követéssel és egy emojival Fradi-sálat és egy kutyaágyat nyerhet az Instagram-oldalunkon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin