2022. május 10.
A korábbi csapattárs üzenete: „Sok sikert, fiúk!”
A háromszoros magyar bajnok Isael da Silva Barbosa látogatta meg a csapattársakat a keddi edzés idején.

Különleges vendég tette tiszteletét kedden az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban: miközben a korábbi csapattársak a szerdai, Paksi FC elleni MOL Magyar Kupa-döntőre edzettek, feltűnt a Ferencvárost 2019 és 2021 között szolgáló brazil futballista, Isael da Silva Barbosa. A ma már a katari Umm Salal SC-t erősítő korábbi játékosunk válaszolt néhány kérdésünkre is.

- Örömmel látunk újra a Népligetben! Hogy vagy, mi járatban Budapesten?

- A családom továbbra is Budapesten él, a gyermekeim is itt járnak iskolába, ha végeznek, együtt utazunk majd el Brazíliába. Most lesz időm elintézni a gyerekeknek is a papírokat, így hamarosan ők is eljöhetnek velem Katarba.

Isaelnek lehetősége volt néhány szót váltani a korábbi csapattársakkal, például Botka Endrével is

- Amikor beszélgetünk, a csapat éppen a szerdai kupadöntőre készül. Mit üzennél a fiúknak?

- Szeretnék sok sikert kívánni a fiúknak ez előtt a nagyon fontos mérkőzés előtt. Nekem sajnos nem adatott meg, hogy a kupadöntőben szerepelhessek a Ferencvárossal, de tudom, mit jelent ez a klubnak. A Fradi fordulókkal a bajnokság befejezése előtt megnyerte a bajnokságot, remek szezont zárna, ha emellé elhódítaná a kupát is. Szívesen szurkolnék a stadionban a csapatnak, bár még nincs jegyem, ezért előbb azt kell szereznem.

- Hogy látod az FTC legújabb brazil játékosát, a télen szerződtetett Marquinhost?

- Követem a Fradi mérkőzéseit annak ellenére is, hogy van némi időeltolódás Katar és Budapest között. Szerintem Marquinhos egy nagyon jó futballista, akiről tudom, hogy korábban az Atlético Mineiro játékosa is volt Brazíliában. Folytatnia kell a munkát, hogy a jövőben is segítségére lehessen a Ferencvárosnak.

- Mit szólsz ahhoz, hogy ismét, sorozatban negyedszer is bajnok lett a Ferencváros?

- Szerettem Magyarországon futballozni, kellemes emlékeim vannak a kupasorozatról és az itt töltött időszakról is, ezért amikor az időm engedte, kintről is követtem a Fradi mérkőzéseit, láttam a bajnoki címről döntő derbit is. A Ferencváros egy igazán domináns csapattá nőtte ki magát Magyarországon, örülök, hogy továbbra is sikeres. Tudom jól, nem könnyű egymás után négy bajnokságot megnyerni, fantasztikus, hogy a Fradinak ez is sikerült.

@fradimedia Egy régi ismerős látogatta meg a mai edzésünket 😜💚 #fradi #ftc #hajrafradi #fyp #fy #nekedbe #football #fraditok ♬ eredeti hang - FradiMedia
Cikkajánló

Nyerjen aláírt hazai mezt az UEL-filmmel!

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, válaszolj egy kérdésre és tiéd lehet a csapat által aláírt hazai mez!

Indul a jegyértékesítés a Paks elleni bajnokira!

Az április 26-i bajnoki mérkőzésre szerdán 13 órától lehet megvenni a belépőket.

Retró labdarúgó mez a meccsnapi ajánlatban!

A DVTK elleni pénteki hazai bajnoki mérkőzésünkön jelentős engedménnyel vásárolható meg a különleges mez.

Ekkor játsszuk a derbit az Újpest ellen

Az MLSZ Versenybizottsága kijelölte a Paks és az Újpest elleni bajnokik kezdési időpontját.

Fradicsőség! – Élje újra európai menetelésünket!

Szurkolóink nem maradnak Európa Liga-élmény nélkül, formabontó, exkluzív filmünk felidézi az idei UEL-idényt!

Jön a Fradi Zóna elemzés legújabb adása!

A DVSC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Sajtóakkreditáció a DVTK elleni bajnokira

A média munkatársai április 9., csütörtök 12:00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Energia Napja a DVTK elleni bajnokin

Tematikus programokkal várjuk az április 10-én, a Diósgyőr elleni bajnokinkra kilátogató szurkolókat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin