2023. augusztus 9.
Megérkeztünk Máltára
Az FTC küldöttsége szerdán utazott el a csütörtöki EKL-selejtező helyszínére.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk sikerrel vette az UEFA Európa Konferencia Liga-selejtező 2. fordulóját, ahol két mérkőzés után 6-0-s összesítéssel búcsúztatta az ír Shamrock Roverst. A harmadik körben a máltai Hamrun Spartans lesz az ellenfelünk, a párharc első mérkőzését pedig augusztus 10-én, csütörtökön 19.30-as kezdettel vívjuk idegenben!

Az FTC küldöttsége szerdán, az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban elfogyasztott közös reggeli után indult el Máltára. A déli felszállást követően repülőnk 14 óra után érkezett meg Málta nemzetközi repülőterére, onnan pedig egy rövid buszozás után a csapat szállásául szolgáló hotelbe. Máltán ragyogó napsütés, 30 fok feletti hőmérséklet fogadta a Ferencvárost.

A FradiMédia stábja ezúttal is elkíséri a csapatot, így érdemes követni minket hivatalos csatornáinkon, így Facebook-, Instagram-, YouTube- és TikTok-oldalainkon is, hogy ne maradjanak le egyetlen fontos történésről sem!

Jegyek a visszavágóra

A Hamrun elleni párharc második mérkőzését a budapesti Groupama Arénában rendezik augusztus 17-én, 19.00-s kezdettel. Belépők továbbra is a bajnoki árakon válthatók online a meccsjegy.fradi.hu-n, vagy személyesen a Groupama Aréna jegypénztáraiban (H.: zárva, K-P.: 10-18, Szo.: 9-13, V.: zárva, kivéve meccsnapon). Bajnoki bérleteseink 20 százalék engedményt kapnak a jegyárból, emellett a bérletes helyüket három napig, azaz augusztus 10-e éjfélig foglaljuk!

Cikkajánló

Fradisták gondozták az erdőt Kispesten

A Provident ProviGreen programjának keretében klubunk sportolói is ecsetet és metszőollót ragadtak.

Szerdán még focista voltam, csütörtökön már nem

Legendás BL-csapatunk kapusa nemcsak a nagy meccsekről, hanem a Balatonról és a borászkodásról is mesélt.

Gyerekek rajzain elevenedtek meg férfi labdarúgóink

A legizgalmasabb vagy leghumorosabb alkotások a szentély óriáskivetítőjére is kikerültek - VIDEÓ!

Vegyen bérletet focicsapatunk játékosaitól!

Bajnoki címvédő futballcsapatunk két labdarúgója, Szalai Gábor és Jonathan Levi is beáll a jegypénztárba.

Fontos hírek a derbire készülő szurkolóknak!

Minden, amit az Újpest elleni idegenbeli bajnokira készülő drukkereinknek tudniuk kell.

Indul a jegyértékesítés a MOL Magyar Kupa döntőjére

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk május 9-én 18:00-kor találkozik a ZTE-vel a Puskás Arénában.

Kétgólos csatárunk lett a Paks elleni bajnoki legjobbja

Lenny Joseph megköszönte a szurkolóknak az elismerést.

Jön a Fradi Zóna elemzés legújabb adása!

A Paksi FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin