A Magyar Labdarúgó Szövetség 1908-ban írta ki az első Húsvéti-serleget, amelynek célja az volt, hogy a családok az ünnepet futballal tegyék még emlékezetesebbé. A tornán eleinte a legjobb magyar csapatok vettek részt, később külföldi, mint például osztrák, cseh, de ezt követően német, belga és szerb csapatok is megmérettették magukat a legjobb magyar csapatok ellen.
Az 1908-ban kiírt első sorozaton négy magyar csapat, a Ferencváros, az MTK, a BTC és a MAC vett részt. A torna első mérkőzésén a mienk a Fritz – Rumbold, Manglitz – Weinber, Bródy, Gorszky – Rónai, Weisz, Koródy, Schlosser, Szeitler összeállításban léptek pályára a MAC ellen, és Schlosser valamint Rónai gólja után következhetett az MTK elleni döntő.
A fináléra egy nappal az elődöntő után került sor, ennek ellenére csapatunk ugyanabban az összeállításban lépett pályára, mint az elődöntőben. A Ferencváros megsemmisítő, 6-0-s vereséget mért az MTK-ra, Weisz és Koródy két-két, valamint Sclosser és Weinber egy-egy találatával. Így a Húsvéti-serleg első kiírását a Ferencváros nyerte meg!
Ezt követően 1909-ben a sorozat második kiírásában a Ferencváros megvédte címét! Ezúttal már a német Lipcse is részt vett a küzdelmekben, és a mérkőzéseket nem egyenes kieséses rendszerben játszották, hanem pont alapján hirdettek győztest. Csapatunk két győzelemmel és egy döntetlennel az első helyen zárta a második Húsvéti tornát.
Az 1935-ös kupasorozat során a Bayern Münchennel is összecsapott a Ferencváros. Az Üllői úton rendezett mérkőzésen a mieink hátrányból felállva 4-3-ra nyertek. A kupa történetének leggólgazdagabb mérkőzését 1949. április 17-én játszottuk a cseh Slavia Prahával. Az FTC az első negyed órában három gólt szerzett, és végül a négy találatot szerző Deák Ferenc vezérletével 8:3-as sikert aratott az Üllői úton 35 ezer néző előtt megrendezett találkozón.
Az első két mérkőzés mellett érdemes még megemlíteni az utolsó két találkozót, amelyen két osztrák nagycsapattal játszott a Ferencváros. A zöld-fehérek előbb 1964. március 28-án Bécsben játszottak 3-3-as döntetlent a Rapid Wiennel, úgy, hogy az osztrákok az utolsó pillanatokban egyenlítettek, majd két nappal később a Népstadionban Albert Flórián és Rákosi Gyula találatával 2-1-re nyertek az Austria Wien ellen.
A sorozat 1908-tól 1964-ig tartott, a Ferencváros összesen harminchárom alkalommal szállt harcba a Húsvéti-serlegért, amelyet 15 alkalommal (1909, 1918, 1926, 1927, 1930, 1934, 1936, 1937, 1939, 1947, 1950, 1955, 1957, 1962) hódított el.
Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap Kisvárdán folytatja bajnoki szereplését.
Norvég támadónk a Plzen elleni EL-góljáról és Radnóti bemutatkozásáról mesélt – VIDEÓ!
Norvég labdarúgónk a Plzen elleni duplája után 8,8-as értékelést kapott, és bekerült a forduló álomcsapatába.
Vezetőedzőnk elégedett volt Radnóti Dániellel a kapuban, de egy dolog nagyon bosszantja.
Férfi labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a Viktoria Plzen ellen az Európa Liga ligaszakaszának 2. fordulójában.
Bár nem járt érte trófea, a Newcastle United 1996-os legyőzése klubunk történetének egyik legnagyobb sikere.
A csütörtöki UEL-meccsre autóval érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
A média munkatársai október 20-án, 10:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.