2023. április 12.
„A legutóbbi találkozásom a Honvéddal jól sikerült”
Amikor legutóbb a kispestiek ellen játszott, remek teljesítményt nyújtott középpályásunk, Baráth Péter.

Bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk február 14-én jelentette be, hogy kölcsönbe szerződtette a DVSC egyszeres magyar válogatott középpályását, Baráth Pétert. A 21 éves futballista eleinte kisebb sérüléssel bajlódott, ám idővel edzésbe állt, majd megkapta az esélyt Sztanyiszlav Csercseszovtól. Az előző négy bajnokiból hármon játszott, múlt szombaton, Pakson pedig újabb mérföldkövet ért el - először kezdett a Ferencváros színeiben.

- Másfél mérkőzéssel a lábadban várhatod a Budapest Honvéd elleni bajnokit. Az előzmények ismeretében megerősödve, feldobottan várod a folytatást?

- Boldog vagyok, hogy mindkét legutóbbi bajnokin játszhattam, ráadásul Pakson kezdőként is megkaptam a lehetőséget, azt viszont el kell ismernünk, hogy nem volt elég jó a csapat teljesítménye a Paks ellen. Ezen mindenképpen szeretnénk javítani. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak csapatként, hanem egyénenként is annak tudatában fogunk hozzáállni a következő meccshez, hogy tudjuk, mindenképpen győznünk kell.

- Az utóbbi hetekben kétszer, a Puskás Akadémia és a MOL Fehérvár FC ellen is pályára léphettél a Groupama Arénában. Milyen immáron hazai játékosként megélni a stadion hangulatát?

- A stadionról csak jókat tudok mondani, nagyon jó az atmoszféra, ráadásul remek szurkolótáborunk van. Minden egyes percét élvezem, főleg, amikor pályán lehetek. Már csak a győzelem hiányzik, akkor fog kiteljesedni igazán az élmény.

- A Fradiba igazolással nemcsak csapatot váltottál, hanem várost is, költöznöd kellett. Hozzászoktál már a budapesti élethez?

- Megszoktam. Teljes mértékben a focira koncentrálok, szeretnék minél jobb játékot nyújtani. Mivel kölcsönben vagyok itt, a teljesítményemmel igyekszem meggyőzni a stábot, a vezetőséget, hogy nyártól már teljes értékű tagja lehessek a Ferencvárosnak.

Baráth Péter azért dolgozik, hogy az új idényt is a Ferencváros játékosaként kezdhesse

- Egyedül élsz, esetleg a pároddal, csapattárssal?

- Egyelőre egyedül vagyok egy albérletben. A párom gyakran meglátogat, illetve a családom is eljön a mérkőzésekre, ám a legtöbb időt egyedül töltöm. Ennek is megvan az előnye, így kizárólag a focira tudok koncentrálni. A legfőbb célom, hogy minél jobb teljesítményt tudjak nyújtani.

- Amikor legutóbb, tavaly októberben, még a DVSC színeiben a Honvéd ellen játszottál, gólt szereztél és két gólpasszt is kiosztottál. Ez jó kiindulási alapot jelenthet a hétvégére…

- A Debrecennel általában sokgólos meccseket játszottunk a Honvéd ellen, így volt az előző alkalommal is, amikor 4-3-ra nyertünk, szóval mondhatjuk, hogy a legutóbbi találkozásom a Honvéddal jól sikerült. Bízom benne, hogy szombaton újra megkapom a lehetőséget és az a meccs is hasonlóképpen fog alakulni.

Ha volt jegye a MOL Fehérvár FC elleni bajnokira, akkor ne habozzon, vegye meg belépőjét az április 15-én, szombaton 19.30-kor kezdődő Honvéd elleni hazai összecsapásra, így a május első hétvégéjén megrendezésre kerülő Kisvárda-meccsre ingyen jöhet! Ne hagyja ki egyik meccset sem, most minden eddiginél nagyobb szükség van a buzdításra! Részletek ITT!

Általános jegyinformációk

Online jegyvásárlás: meccsjegy.fradi.hu

Groupama Aréna jegypénztár: hétfő: zárva, kedd-péntek: 10.00-18.00, szombat: 9.00-13.00 (meccsnapon a mérkőzés kezdetéig), vasárnap: zárva, kivéve meccsnapon.

Cikkajánló

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk védője, Cadu érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

Indul a jegyértékesítés a Torreense elleni UEL-meccsre!

Labdarúgócsapatunk október 22-én fogadja a portugál csapatot a ligaszakasz harmadik fordulójában.

Zachariassen: Csalódottak vagyunk az egy pont miatt

Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!

"A második félidőben voltak jó periódusok, de ez kevés"

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.

Egy gól nem volt elég, döntetlennel tértünk vissza

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

FTC–DVSC: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen sasos Ferencváros pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Sajtóakkreditáció a Viktoria Plzen elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin