2026. február 25.
Høgmo: "Tudjuk, hogy nehéz ebben a stadionban játszani"
Az UEL-mérkőzés előtt a Ludogorec edzője, Per-Mathias Høgmo és a csapat kapusa válaszolt az újságíróknak.

Bajnoki címvédő csapatunk csütörtökön 18:45-től a bolgár Ludogorec együttesét fogadja az UEFA Europa League nyolcaddöntőjéért zajló rájátszás visszavágóján. Az első találkozón a bolgár bajnok 2-1-re győzött, így ők várhatják előnyből a visszavágót.

A norvég szakember először a hazája olimpikonjainak, illetve a Bajnokok Ligájában kedden az olasz Internazionalét búcsúztató Bodø/Glimtnek gratulált, majd áttért a két csapat múlt heti találkozójára.

– Nagyon sok szép dolgot mutattunk az első mérkőzésen, de volt sok olyan apróság, amivel nem voltam elégedett. Támadnunk kell, gólt kell szereznünk, meg kell próbálnunk bejátszani az előttünk adódó területeket. Arra is fel vagyunk készülve, hogy a védelmünknek is stabilnak kell maradnia végig – mondta Per-Mathias Høgmo.

A norvég edző kifejtette, hogy az UEL ezen szakaszában már minden csapat ellen a legjobbjukat kell nyújtaniuk.

– Négyszer találkozunk az idényben egymással, ismerjük egymást, újat már nem fogunk tudni mutatni egymásnak. De én látom a fejlődést a támadójátékunkban, és látom, hogy vannak játékosok, akik egyre jobban teljesítenek. Nagyon örülök, hogy a kupának ebben a szakaszában tudunk szerepelni.

Per-Mathias Hogmo elmondta, a hétfői bajnoki vereségen túltették magukat, nem nyomasztja a csapatot a plovdivi vereség.

– Úgy jövünk ide, hogy tudjuk, hogy sok gólt lőttünk az idei kiírásban, és azt is tudjuk, hogy holnap is képesek leszünk gólt lőni. Olyan Ferencvárosra számítunk, amelyik támadni fog, és nyomást akar ránk gyakorolni az első pillanattól fogva. Ha más lenne a játék képe, az nagyon meglepne. Így viszont lesz lehetőségünk, hogy kihasználjuk a megnyíló területeket – tette még hozzá a norvég edző.

A bolgár bajnok elveszítette hétfői bajnokiját a Botev Plovdiv otthonában, de a norvég vezetőedző azzal a meccsel már nem kívánt foglalkozni.

– Tudjuk, hogy milyen nehéz ebben a stadionban játszani, így muszáj lesz a legjobbunkat nyújtani, ha jó eredményt akarunk elérni.

A Ludogorec német kapusa, Hendrik Bonmann elmondta, tisztában van vele, hogy nagyon fontos szerepe lesz a mérkőzésen, mert a jó védekezés és a jó kapus teljesítmény a támadójáték alapja.

Bonmannt szembesítették azzal, hogy a Fradi elleni két budapesti meccsen összesen hat gólt kapott a Ludogorec, ami akár nyomaszthatja is a német játékost.

– Egyáltalán nem hat rám nyomasztólag. Szeretek ebben a stadionban játszani, szeretem ezt a hangulatot, számomra ez a légkör plusz motivációt ad. A korábbi meccsekkel már nem foglalkozunk, csak a csütörtöki találkozóra koncentrálunk.

A találkozó alatt ezúttal is jelentkezik a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe című vodcastunk, ahova ezúttal sztárvendéget várunk: Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya lesz a műsor egyik meghívottja.

A találkozóra még kaphatók jegyek a meccsjegy.fradi.hu oldalon.

Cikkajánló

Fradi Zóna Plusz: Kubatov Gábor beszél az új könyvéről

Február 25-én jelent meg klubunk elnökének Nem mondhatom el senkinek... A harmadik öt év titkai című könyve.

Keane: „Ugyanazt kell nyújtanunk, mint a múlt héten”

Robbie Keane és Mohammed Abu Fani részvételével tartottunk sajtótájékoztatót.

Sajtóakkreditáció a Kazincbarcika elleni bajnokira

A média munkatársai február 27., péntek 12:00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Tippeljen és nyerjen egy kis 1899 hátizsákot!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Ludogorec elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

FTC-Ludogorec: Marco Rossi a Fradi Zónában!

A magyar fociválogatott szövetségi kapitánya is várja önöket csütörtökön 18:15-től vodcastműsorunkban.

KBSC–FTC: vegye meg a jegyét a kupameccsre!

Férfi labdarúgócsapatunk március 4-én, szerdán 20.00-tól lép pályára a Kazincbarcika ellen.

Ne hagyja ki! Jön a Fradi Zóna Elemzés legújabb adása!

Az MTK elleni győzelem után van mit elemezni, érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

EL-ajánlat: 40 százalék kedvezmény – csak a meccsnapon!

A Ludogorec elleni mérkőzés napján, február 26-án egy kedvező ajánlattal várjuk szurkolóinkat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin