2026. április 10.
A második félidőben nem kegyelmeztünk a DVTK-nak
Címvédő labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 29. fordulójában magabiztosan győzte le hazai pályán a DVTK-t.

Csapatunk március 1., a Kazincbarcika elleni 2-1-es győzelem után játszott újra bajnoki mérkőzést a Groupama Arénában. Az ellenfél az utolsó előtti helyen álló Diósgyőr volt.

A mérkőzés előtt Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója átadta az iFOREX Europe Hónap Játékosa díjat, amit februárban és márciusban is középpályásunk, Mohammed Abu Fani érdemelt ki a szurkolók szavazatai alapján.

Első félidő

A találkozó első lehetősége és első kapura tartó lövése is a vendégeké volt, a kettő között viszont a harmadik percben a mieink végezhették el az első szögletet. Az ötödik percben Abu Fani lőhetett jó helyzetből, de a 16-os bal sarka közeléből eleresztett lövése után elkerülte a labda a vendégek kapuját.

Az első negyedóra végén Yusufot kellett ápolni egy kemény belépő után, percekkel később pedig Robbie Keane kénytelen volt lecserélni a sántikáló csatárt, akit Lenny Joseph váltott, aki az első szólójával rögtön helyzetet is teremtett a diósgyőri kapu előtt.

A 23. percben azonban jött a hideg zuhany, egy balról érkező megpattanó beadásba Dibusz Dénes csak belekapni tudott, a labda pedig pont a középen érkező Pető Milán fejére esett, aki nem hibázta el a ziccert három méterről. (0-1)

A 33. percben Abu Fani szabadrúgására Toon Raemaekers emelkedett jó ütemben, át is fejelte a rosszul kimozduló Megyeri fölött, de a labda a háló tetején landolt. A 39. percben viszont a vendégek jártak hajszálra a második góltól. A 44. percben Abu Fani tekert kapura egy szabadrúgást az oldalvonal mellől a 11-es pont magasságából, de Megyeri ki tudta piszkálni a hosszú sarokba tartó labdát.

Szünetre 1-0-s vendégvezetéssel vonultak a csapatok.

Második félidő

Robbie Keane a szünetben két helyen  változtatott, Abu Fani és Nagy Barnabás helyett Gruber Zsombor és Elton Acolatse lépett pályára. A húzás pedig bejött! Holland szélsőnk az 51. percben balról, 20 méterről tekerte be a labdát, ami Megyerit becsapva beesett a kapuba! (1-1)

A 60. percben pedig már nálunk volt az előny! Acolatse lövését még védte a vendégek kapusa, Joseph viszont kíméletlenül a hálóba vágta a kipattanót. (2-1)

A vezető gól után tovább növeltük a fölényünket, a 69. percben Megyeri a gólvonalon fogta meg a labdát Gruber lövése után. A 75. percben aztán már a kapus is tehetetlen volt, Gruber szabadrúgása után Mariano Gómez szerezte a Fradi harmadik gólját! (3-1)

A félidőben remekül beszálló, gólt és gólpasszt jegyző Acolatsét egy szabálytalanságot követően le kellett cserélni.

A hajrában magabiztosan játsszva őriztük meg előnyünket.

Kedden 18:45-től újra pályára lép a csapat, amikor a Puskás Akadémia elleni, a 26. fordulóból elmaradt mérkőzésünket pótoljuk be a Groupama Arénában.

Fizz Liga, 29. forduló:

Ferencváros – DVTK 3-1 (0-1)

Groupama Aréna, 9417 néző, v.: Karakó F.

Ferencváros: Dibusz – Gómez, Raemaekers, Szalai – Osváth, Kanikovszki, Abu Fani (Gruber a szünetben), Corbu, Nagy B. (Acolatse a szünetben, O'Dowda 80.) – Yusuf (Joseph 19.), Kovacevic (Zachariassen 73.)

DVTK: Megyeri G. – Bényei, Szatmári, Tamás M., Bokros – Kastrati (Szakos 77.), Macsó (Saponjic 81.), Vallejo, Pető M. – Holdampf, Colley (Ambrose 77.)

Gólszerzők:  Acolatse (51.), Joseph (60.), Gómez (75.) ill. Pető M. (23.)

Sárga lap: Pető M. (32.), Kastrati (75.), Tamás M. (87.)

Cikkajánló

Ilyen volt a Fradi Élményműhely első féléve

Sportolj és tanulj velünk nyáron is a Fradiban!

Ön szerint ki volt májusban az iFOREX hónap játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon.

Indul a bérletértékesítés második fázisa!

Még nem késő, hogy elfoglalja a helyét a Groupama Arénában a 2026/27-es bajnoki idényre.

Videón a ZTE elleni háromgólos siker

Futballistáink hazai, 3-0-s győzelemmel zárták a Fizz Liga 2025/2026-os szezonját.

Robbie Keane: „Most nagyon csalódottak vagyunk”

Vezetőedzőnk a ZTE legyőzése után értékelte a mérkőzést és a mögöttünk hagyott idényt.

Lenny Joseph lett áprilisban a hónap játékosa

Francia támadónk 2025 júliusa után másodszor vehette át az iFOREX Europe Hónap Játékosa-díjat.

Magabiztos győzelemmel zártuk a szezont

A Fizz Liga utolsó, 33. fordulójában 3-0-ra vertük a ZTE-t, de sajnos ez sem ért bajnoki címet.

Tippeljen, és nyerjen egy Fradi Sasos labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a ZTE FC elleni bajnokink pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin