2020. november 4.
A meccs után azonnal induljon haza mindenki
A Juventus elleni mérkőzés vége után haladéktalanul induljon haza minden szurkolónk és ne szakítsa meg útját.

Arra kérjük minden szurkolónkat, aki kilátogat a Juventus elleni BL összecsapásra, hogy a találkozó lefújása után haladéktalanul induljon haza, útját pedig egyszer se szakítsa meg és válassza a legrövidebb utat.

Azt is kérjük, feltétlenül őrizze meg jegyét. A Juventus elleni jegy egyben a Barcelona elleni mérkőzésre szóló bérlet, de ennél is fontosabb  a kijárási korlátozás szempontjából, hogy közúti vagy más módon történő hazautazás közbeni ellenőrzéskor be tudja mutatni a jegyét és személyes iratait, illetve szállásfoglalását. Szurkolóink ezzel tudják igazolni, hogy jelen voltak a Juventus elleni mérkőzésen, valamint azt is, hogy hova tartanak.

A legfontosabb, hogy a mérkőzés végén azonnal induljanak útnak, s hogy közvetlenül, rövid úton, megszakítás nélkül tartsanak lakóhelyükre vagy tartózkodási helyükre vagy szálláshelyükre.

Cikkajánló

„Fontos volt, hogy tiszta fejjel menjek az Eb-re”

Varga Barnabás azt is elmondta, miben fejlődött a legtöbbet, mióta a Fradihoz igazolt – VIDEÓ!

Továbbra is a Fradiban a gólkirály

Szerződést hosszabbítottunk magyar válogatott támadónkkal, Varga Barnabással.

Abu Fani az FTC és az NB I legértékesebb játékosa

A Transfermarkt szerint Mohammed Abu Fani értéke az ötszörösére nőtt, amióta a Fradihoz igazolt.

Fantasztikus show-val ünnepeltük a 35. bajnoki címet

Aki ott volt, soha nem felejti mekkora partival zártuk le a 2023-2024-es sikeres bajnoki idényt – VIDEÓ!

Magyarok a pályán

Labdarúgócsapatunk magyar játékosai idén is sokat tettek a közösbe.

Varga Barnabás, a mesterlövész

Labdarúgócsapatunk támadója első ferencvárosi idényében gólkirály lett az NB I-ben.

HSA Hónap Játékosa: május legjobbját keressük!

Szavazzon ön is, értékes nyeremények várják!

RangAdó-díjátadó: Varga Barnabás duplázott

Csatárunk az NB I gólkirálya és legjobb játékosa lett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin