2019. október 6.
A szezon első döntetlenjét játszottuk a Honvéd ellen
Egy éve és öt hónapja nem játszottunk 0-0-t az NB I-ben, most azonban ez lett a végeredmény a Honvéd ellen.

Labdarúgócsapatunk az NB I 8. fordulójában a Budapest Honvéd ellen lépett pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Korábbi játékosaink közül Batik Bence és Davide Lanzafame is kezdő volt a kispestieknél, míg a mi k11-ünk hét helyen változott a Ludogorec elleni meccshez képest. Ezúttal így álltunk fel: Gróf – Botka, Blazic, Frimpong, Civic – Leandro (Sigér, 25.), Ihnatenko – Tokmac, Isael, Varga R. – Sihnevich.

I. félidő

Az első tíz percben egyik oldalon sem alakult ki helyzet. A mieinknél talán Mikalai Sihnevich volt a legaktívabb, aki felé többször is szállt a labda, és támadónk jól le is tudta fejelni azokat.

A 20. percben Ihnatenko fedezte jól a labdát, amivel jó helyen, a 16-os jobb csücskénél harcolt ki szabadrúgást. Ezt Isael tekerte kapura, a labdába még egy kicsit Blazic is bele tudott érni, de Tujvel így is védett. A 25. percben Leandro nem tudta folytatni, ezért Sigér Dávid érkezett a helyére.

A 27. percben újabb lövéssel próbálkoztunk. Sigér passzolt szépen a baloldalon elfutó Sihnevich-hez, aki visszakészített, Isael pedig 23 méterről lőtt, Tujvel fogta a kísérletet.

Szűk tíz perccel később Sigér jó 25 méteres átlövése szállt fölé. A 37. percben a Honvédnak is volt egy nagyobb lehetősége: Uzoma jobb oldali beadását Banó-Szabó fejelte közelről, de szorongatott helyzetből fölé. A válaszra sem kellett sokat várni, miután Civic a 16-os bal csücskétől bombázott fölé.

Az első félidő ziccereket és gólokat sem hozott.

II. félidő

Rögtön a félidő elején megszerezhettük volna a vezetést: Isael kapott remek labdát, így a 16-oson belül szemben találta magát a kapuval, ám lövés helyett cselt választott, amely ugyan sikerült, de becsúszva nagyot mentettek előle.

Az 55. percben Isael vezette nagy lendülettel a labdát, kipasszolt jobbra, Varga a 16-os csücskétől keresztbe lőtte el a labdát, amely nem lett jó a hosszún érkező Sihnevich-nek.

A 63. percben Ben Hatira középre ívelt szabadrúgása után csúszott ki Gróf kezéből a labda, Kamber azonban szerencsénkre egy méterről az üres kapu fölé emelt.

A 71. percben Isael helyére Oleksandr Zubkov jött csereként. A következő helyzet azonban a Honvédé volt, Ben Hatira 22 méteres lövése szállt a kapunk fölé. Rögtön ezután Zubkov ugratta ki Tokmacot, ő viszont sajnos nem tudta átvenni a labdát, pedig nagy helyzetbe kerülhetett volna.

Szűk tíz perccel a vége előtt Zubkov kísérletezett, 18 méteres lövése fölé szállt. A rendes játékidő utolsó percében újra Zubkov ment el a balszélen, de sajnos pontatlanul centerezett, így a középen futó Boli nem került helyzetbe.

Együttesünk így gólnélküli döntetlent játszott, amire egy éve és öt hónapja nem volt példa az NB I-ben. Akkor a Fehérvár ellen lett 0-0 egy Fradi-bajnoki vége.

NB I, 8. forduló

Honvéd-FTC 0-0

Honvéd: Tujvel - Batik, Kamber, Lovric - Uzoma, Nagy G., Vadócz (Gazdag, 67.), Banó-Szabó (Kesztyűs, 75.), Aliji - Lanzafame, Ben-Hatira (Moutari, 86.)

FTC: Gróf – Botka, Blazic, Frimpong, Civic – Leandro (Sigér, 25.), Ihnatenko – Tokmac (Boli, 84.), Isael (Zubkov, 71.), Varga R. – Sihnevich

Sárga: Blazic (17.), Nagy G. (30.), Frimpong (43.), Lanzafame (50.), Ihnatenko (62.), Uzoma (69.), Civic (92.)

Cikkajánló

Elhalasztottuk az ETO elleni bajnoki rangadót

A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.

Galaktikusok, eurómilliárdokban is

A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.

Albert: „A Madrid pánikba esett a vezetésünk után”

A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.

Sajtóakkreditáció a Twente elleni UEL-selejtezőre

A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Lenny Joseph: Fontos győzelemmel kezdtük a párharcot

A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárdát fogadjuk. Jegyek már 14 ezer forinttól!

Szalai Gábor kölcsönben folytatja

Válogatott labdarúgónk a portugál Marítimóban tölti pályafutása következő időszakát.

Borbély Balázs: Nem érdemtelen a győzelmünk

Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az FTC stabilitását emelte ki a Twente elleni mérkőzés után.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin