2020. március 13.
„A szombati meccs jó alkalom, hogy újra bizonyítsunk”
Varga Roland szerint a Kaposvár ellen már az elején domináns futballra kell törekedni.

Válogatott játékosunk elmondta, hogy bár a labdarúgók is követik a híreket, igyekeznek inkább a maguk feladatára koncentrálni. Varga Roland tudja, mi vezethet sikerre a Kaposvár elleni, zártkapus szombati bajnoki mérkőzésen.

- Mennyire nehéz az edzésekre és a futballra koncentrálni akkor, amikor a világban szinte óráról órára változik a helyzet?

- Természetesen hozzánk is eljutnak a külvilág hírei, sajnálatos a kialakult helyzet. Az edzések között mi is átbeszéljük az aktuális témákat, de megpróbálunk minél kevesebbet foglalkozni ezzel. Nekünk arra kell koncentrálnunk, hogy elvégezzük az adott napra kijelölt edzésmunkát, illetve hogy szombaton a legjobb formában fogadhassuk az ellenfelünket.

- Hogy látod az elmúlt hetek eredményeit?

- Szerintem minden csapat életében vannak hasonló időszakok. Tisztában vagyunk azzal, hogy adósak vagyunk az eredményes és jó játékkal, de tudjuk, hogy a szombati meccs jó alkalom lesz arra, hogy ismét bizonyítsunk. A Kaposvár ellen kizárólag a három pont megszerzése elfogadható.

- A Kaposvár nehéz helyzetben van, nagy lemaradással utolsó, de gyakran az ilyen csapatok elleni mérkőzések a legnehezebbek. Ezúttal milyen meccsre számítasz?

- Kizárólag rajtunk múlik, hogy milyen meccs lesz. Az elejétől azzal a hozzáállással kell pályára lépnünk, hogy szeretnénk bedarálni az ellenfelet, ha ez megvalósul, könnyebb dolgunk lehet, viszont ha eltelik egy kis idő és másképpen alakulnak a dolgok, nehéz lesz. A Kaposvár nyomás nélkül játszhat, ám mi azon leszünk, hogy az első perctől kezdve a mi akaratunk érvényesüljön a pályán.

- Ezúttal szurkolók nélkül kell lejátszanunk a mérkőzést. Ezen a szinten sokat jelent ez?

- Teljesen más üres lelátók előtt pályára lépni, talán nem mondok újat azzal, hogy sokkal jobb, amikor már a bemelegítésnél érezzük, hogy mellettünk állnak. A foci elsősorban a nézőkért van. Nagyon sajnáljuk, hogy a drukkereink ebben a sajnálatos helyzetben nem lehetnek a segítségünkre, de nekünk így is meg kell birkózni a feladattal, mindent megteszünk azért, hogy győzzünk.

- Legutóbb kezdőjátékosként számított rád Sergei Rebrov. Ez biztosan jót tett az önbizalmadnak.

- Persze, boldog voltam, hogy a meccs elejétől a pályán lehettem, ám összességében csalódott voltam, hogy két pontot Zalaegerszegen hagytunk. Az is csak egy meccs volt, szombaton itt az újabb lehetőség, azon leszünk, hogy javítsunk!

Labdarúgó NB I, 25. forduló

FTC–Kaposvári Rákóczi FC

2020. március 14., szombat 17.00

Helyszín: Groupama Aréna

Zártkapus mérkőzés!

Cikkajánló

Orosz Pál: Mindegyik párharcban jó esélyünk lehet

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte a hétfői európai kupasorsolást.

Elindult a jegyértékesítés a Twente elleni UEL-meccsre!

Július 30-án 20:30-kor fogadjuk a holland csapatot az Európa Liga-selejtező második körének visszavágóján.

Ez a két csapat következhet a Twente legyőzése esetén

Lehetséges ellenfeleket kapott a Ferencváros az európai kupaselejtező 3. fordulójára.

Szűkült lehetséges kupaellenfeleink köre

Ezek közül a csapatok közül kerülhet ki a Fradi következő ellenfele az Európa Liga selejtezőjében.

Paredes-mezben szurkol, szoros döntőt vár Gómez Mariano

Argentin hátvédünk szülőhazájának szurkolhat a labdarúgó-vb vasárnapi, Spanyolország elleni fináléjában.

Indul a voucherek értékesítése a Twente elleni meccsre

Fontos információk a voucherek átvételéről, a gyülekezési helyről és a stadion megközelítéséről.

Kaphatóak a jegyek a Paks elleni bajnokinkra!

Július 26-án, vasárnap a tolnaiaknál kezdjük meg a 2026/27-es bajnoki idényt.

Holland ellenfél vár a Ferencvárosra

A korábbi kétszeres bajnok FC Twente vár csapatunkra a labdarúgó Európa Liga-selejtező második körében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin