Amint arról beszámoltunk, az Európai Unió bírósága szerint a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) az uniós joggal ellentétesen döntött korábban amellett, hogy megakadályozza az úgynevezett Európai Szuperliga (ESL) létrehozását. Az üggyel kapcsolatban számos érdekes kérdés felmerül, például hogy pontosan milyen eljárást indított a Szuperliga a FIFA és az UEFA ellen, mi az ítélet pontos tartalma és ez mit jelent a gyakorlatban, talán a legfontosabb kérdés pedig az, hogy a döntés után létrejöhet-e a közeljövőben a Szuperliga. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk az ügyben szakavatott dr. Berzeviczi Attilával, az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatótanácsának elnökével.
- Pontosan milyen bírósági eljárást indított a Szuperliga a FIFA és az UEFA ellen?
- Az European Superleague Company S.L., a tizenkét alapító csapat által létrehozott gazdasági társaság - amelyben tíz csapat már felfüggesztette részvételét - perelte be a FIFA-t és az UEFA-t a madridi 17. kerületi kereskedelmi bíróság előtt még 2021. áprilisában. Ez a spanyol bíróság kereste meg két és fél éve az EU bíróságát előzetes döntéshozatali eljárásban az uniós jog értelmezésére. A főbb kérdések röviden a következők voltak:
Úgy kell-e értelmezni az EU jogot, hogy az tiltja az olyan erőfölénnyel való visszaélést, amelynek lényege, hogy a FIFA és az UEFA alapszabályaikban előírják, hogy e szervezetek előzetes engedélye szükséges ahhoz, hogy valamely harmadik szervezet a kluboknak egy olyan új páneurópai versenyét szervezhesse meg, mint a Szuperliga?
Úgy kell-e értelmezni az EU jogot, hogy azok tiltják a FIFA, az UEFA azon magatartását, amelynek lényege az azzal történő fenyegetés, hogy szankciókat fogadnak el a Szuperligában részt vevő klubokkal és/vagy játékosaikkal szemben, az általuk keltett elrettentő hatás miatt?
Úgy kell-e értelmezni az EU jogot, hogy azokkal összeegyeztethetetlen a FIFA alapszabályának rendelkezése, amennyiben az úgy határozza meg a UEFA-t és nemzeti tagszövetségeit, hogy azok „a hatáskörükbe tartozó […] versenyekből származó összes jog eredeti jogosultjai”, megfosztva ily módon a résztvevő klubokat és bármely más alternatív verseny szervezőjét az említett jogok eredeti jogosultságától, maguknak tulajdonítva azok értékesítésének kizárólagos felelősségét?
- Mit jelent az Európai Bíróság mostani határozata az ügyben?
- A döntés azt állítja, hogy a FIFA és az UEFA erőfölényben van a piacon, és ami a hatékonysági előnyöket illeti, e két sportági szövetségnek kell a kérdést előterjesztő bíróság előtt bizonyítania, hogy magatartásukkal hatékonyságnövekedést érhetnek el, és hogy e hatékonyságnövekedés ellensúlyozza e magatartásnak az érintett piacokon a versenyre és a fogyasztók jólétére gyakorolt várhatóan káros hatásait.
A FIFA és az UEFA által szervezett klubok közötti hivatásos labdarúgóversenyekből eredő jogokra vonatkozó FIFA- és UEFA-szabályokat illetően a bíróság megállapítja, hogy tekintettel azok tartalmára, a verseny szempontjából objektív céljukra, valamint arra a gazdasági és jogi környezetre, amelynek részét képezik, a szabályoknak nem lehetetlen a jogalkalmazókkal szemben fellépni, e szabályok nemcsak arra alkalmasak, hogy megakadályozzák a FIFA és az UEFA tagjainak számító nemzeti labdarúgó-szövetségekhez tartozó hivatásos labdarúgó klubok közötti, az általuk vívott mérkőzésekhez kapcsolódó különböző jogok forgalmazása terén folytatott versenyt, hanem arra is, hogy a verseny működését befolyásolják, az e forgalmazás után elhelyezkedő szolgáltatások számos médiapiacán működő harmadik vállalkozások kárára, a fogyasztók és a televíziónézők kárára.
A bíróság úgy véli, hogy az előzetes jóváhagyásra, a részvételre és a szankciókra vonatkozó szabályok akadályozzák az uniós jogban rögzített szolgáltatásnyújtás szabadságát. Azáltal, hogy lehetővé teszi a FIFA és az UEFA számára, hogy mérlegelési jogkörrel ellenőrizze bármely harmadik vállalkozásnak az Európai Unió területén a klubok közötti labdarúgóversenyek szervezésének és értékesítésének lehetőségét, bármely hivatásos labdarúgó klubnak az e versenyeken való részvételét, e szabályok nemcsak arra irányulnak, hogy akadályozzák vagy kevésbé vonzóvá tegyék az érintett különböző gazdasági tevékenységeket, hanem arra is, hogy bármely új szereplő számára a hozzáférés korlátozásával egyenesen megakadályozzák azokat.
Ezeket az értelmezéseket a spanyol bíróságoknak kell alkalmazniuk és a konkrét ügyben döntést hozni, mely jogerős ítélet várhatóan hosszú évek múlva fog megszületni.
Azzal a bíróság egyáltalán nem foglalkozott, hogy Szuperligát lehet-e alakítani, és annak szabályai egyébként megfelelnek-e ezeknek a kritériumoknak. Tehát nincs olyan döntés, hogy a Szuperliga elindulhat.
- Mit mond a határozat a médiajogokról?
- Nagyon érdekes, amit a határozat ezekről mond, és nem véletlen, hogy erre egyik fél sem hivatkozik.
Azt mondja, hogy a spanyol bíróságnak kell megállapítania azt, először is, hogy a jogok eladása kapcsán a tárgyalások ezzek a két kizárólagos eladóval képessé teszik-e a jelenlegi és potenciális vevőket ügyleti költségeik reálissá tételére, és hogy csökkenti-e ez a bizonytalanságot ahhoz képest mintha egyenként tárgyalnának a résztvevő klubokkal, és másodszor, hogy a jogok centralizált értékesítéséből származó profit bizonyíthatóan alkalmas-e arra hogy abból egyfajta “szolidaritási újraelosztást” lehessen fizetni a futballban minden klub javára.
Mintha a kis kluboknak esetleg több pénz járna eszerint…
- Létrejöhet-e a Szuperliga, és ha igen, mikori időpontban?
- Azt fontos tudni hogy a Szuperliga elindulásának költségeihez a JP Morgan amerikai befektetési bank biztosítana mintegy 4 millárd eurónyi kölcsönt. Nem támogatást, hanem kölcsönt. Ennek a biztosítéka egy későbbi kötvénykibocsátás lenne a jövőbeni médiajogok lekötésével. Egy bank akkor nyújt kölcsönt, ha biztos a visszafizetés, tiszta a jogi helyzet, a befektetők akkor jegyeznek kötvényt, ha biztosak abban, hogy azt és kamatait vissza fogják fizetni. Mivel jelen pillanatban a meghatározó csapatok óriási többsége nem venne részt a Szuperligában, és jogi helyzet még sokáig bizonytalan marad, a liga elindulása kevéssé valószínű és ha mégis, időpontja is távolinak tűnik. Nagyon valószínűnek tartom, hogy a Real Madridot és a Barcelonát is láthatjuk az idei és a következő évek UEFA kupasorozataiban.
Vezetőedzőnk, Pascal Jansen nyilatkozott a vasárnapi, Paks elleni mérkőzésünk előtt.
Stefan Gartenmann és Cristian Ramírez értékelte a Tottenham elleni UEFA Európa Liga-mérkőzésünket.
A Tottenham ellen eredményes Varga Barnabás szerint egyenrangú partnerei voltunk ellenfelünknek - VIDEÓ!
Varga szépített, de csapatunk 2-1-re kikapott a Tottenham ellen az UEL főtábláján.
Vezetőedzőnk, Pascal Jansen szerint a helyzetkihasználáson javítani kell.
Kiderült, mikor lépünk pályára a Fehérvár, a Győr, a DVSC és a Kecskemét ellen.
Úton-útfélen rovatunkban brazil labdarúgónk beszélt legfőbb erősségeiről és arról, hogy érzi magát a Fradiban.
Egy parkolót ajánlunk az autóval érkezők figyelmébe az UEL-mérkőzésünkre.