
Mint 2016 óta mindig, az idény végeztével ezúttal is arra kértük szurkolóinkat, hogy szavazatukkal segítsék eldönteni: ki legyen az év Fradi-futballistája? A május 28-án lezárt voksolás értelmében ez az elismerés az 1158 szavazatot begyűjtő, az új szezonban már a Paks csapatában szereplő csatáré, Böde Dánielé lett!
A 32 éves támadó a 2018/2019-es idényben kereken 30 mérkőzésen lépett pályára a harmincadik bajnoki címét április végén bebiztosító futballcsapatban, a bajnokságban 23 meccsen hétszer, a Magyar Kupában pedig öt összecsapáson kétszer volt eredményes (két selejtezőn játszott az Európa-ligában is, ott nem talált be).
A Ferencváros színeiben 2012 és 2019 között 297 mérkőzésen pályára lépő, összesen 131 gólt jegyző Böde előtt 2016-ban és 2017-ben Gera Zoltánt, tavaly pedig Miha Blazicot látták a legjobbnak szurkolóink. A győztes díja ezúttal is egy értékes bronzszobor, melyet a korábbi évekhez hasonlóan szurkolónk, Mladoniczky Tibor ajánlott fel.
Böde mögött a második legtöbb szavazatot Lovrencsics Gergő kapta.
A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.
Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!
Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.
Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.
A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Labdarúgócsapatunk asszisztens edzője, Leandro de Almeida elmondta, tudják, mire készüljenek a Paks ellen.