Amint arról korábban beszámoltunk, férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott a Piast Gliwice ellen a spanyolországi edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzésén. A találkozó után ír vezetőedzőnk, Robbie Keane elmondta, nem érdemelt vereséget a csapat, de voltak pozitív aspektusai is a mérkőzésnek.
- Voltak jó pillanataink, de ahogy legutóbb is elmondtam, nagyon sokat kell még fejlődnie a csapatnak – kezdte Robbie Keane. – Elsősorban sokkal fittebbnek kell lennünk, különösen a következő mérkőzésre, amit a Frankfurt ellen játszunk majd idegenben. Azt gondolom, ezen a meccsen nem érdemeltünk vereséget, hiszen megvoltak a helyzeteink a gólszerzésre. Az egyik pozitívum, hogy sokkal intenzívebben játszottunk, mint legutóbb, ez tetszett. Értelemszerűen, a negatív oldala a játékunknak a támadóharmadban kereshető, sokkal jobban kell összpontosítani az utolsó passzoknál, elengedhetetlen, hogy pontosabbak legyünk, nem csak passzolásban, de a kapu előtt is. Sokat kell még dolgozunk, de ezért vagyok itt!
Vezetőedzőnk összegezte az edzőtábort is.
- Jól telt az edzőtábor, hiszen így volt lehetőségem mindenkit megismerni, feltérképezni a játékosok képességeit, emellett pedig az emberi oldalukat is láthattam. Nagy kerettel dolgoztunk a napokban. Lehetőséget kaptak a fiatalok is, jó volt látni őket, tudni, hogy számíthatok rájuk. Az volt a legfontosabb, hogy mindenkit megismerjek ebben a néhány napban – mondta vezetőedzőnk.
Férfi labdarúgócsapatunk legközelebb január 23-án, csütörtökön az Eintracht Frankfurt otthonában lép pályára az UEFA Európa Liga főtáblájának 7. fordulóban, majd egy héttel később, január 30-án, csütörtökön hazai pályán a holland AZ Alkmaar ellen zárja a sorozat alapszakaszát.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!