Ha Ferencváros és Svájc, akkor minden szurkolónknak Vincze Ottó ugrik be. A korábbi középpályásunk egyrészt a ’95-ös BL-Fradi sztárjaként két emlékezetes gólt vágott a zürichi Grasshoppersnek, amikor csapatunk idegenben 3-0-ra diadalmaskodott, másrészt maga is légióskodott arrafelé a Sion színeiben. Magyarország szombaton 15 órakor Kölnben lép pályára a helvétek ellen a németországi Európa-bajnokság A csoportjának első fordulójában. Vincze szerint jók az esélyeink arra, hogy pontszerzéssel kezdjünk és ehhez három Eb-résztvevő játékosunk, Dibusz Dénes, Botka Endre és Varga Barnabás közül utóbbi góljai járulhatnak hozzá a leginkább.
„Az első mérkőzése lesz a magyar válogatottnak az Eb-n, az ilyen meccsek mindig nagyon fontosak. 2016-ban az osztrákok ellen emlékezhetünk, hogy a győzelem mekkora lendületet adott a válogatottnak a folytatásban Izland és Portugália ellen – emlékezett vissza Vincze Ottó, aki hozzátette mi dönthet Svájc ellen. – Egyforma erősségűnek ítélem meg a két nemzeti csapatot, az lehet majd a döntő a mérkőzésen, hogy a csapatjáték mellett az egyéni képességek mennyire érvényesülnek, gondolok itt elsősorban Szoboszlai Dominikra, Sallai Rolandra és természetesen Varga Barnabásra, akik a támadójátékunk meghatározó játékosai. Az ellenféllel különösebben nem foglalkoznék, - hogy most játszik-e egy Breel Embolo vagy sem - nekünk a saját játékunkra kell koncentrálnunk. Az Izrael elleni 3-0-s győzelem során biztató volt a csapat játéka. Örülök, hogy Barna ismét megtalálta a góllövő cipőjét.”

A selejtezők során csapatkapitányunk, Dibusz Dénes parádézott a kapuban, ám a sérüléséből visszatérő Gulácsi Péter az Eb előtt Írország és Izrael ellen a négyből három félidőt kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól, míg kapusunk csak egyet…
„Nehéz helyzetben van Marco Rossi, nem irigylem érte. Dibusz Dénest nagyon kedvelem, ikonikus játékossá nőtte ki magát a Fradiban, szerintem, amikor nem volt egészséges Gulácsi Péter jól élt a lehetőséggel, sok meccset hozott a válogatottnak. De mint Írország és Izrael ellen is láthattuk, valószínűleg Gulácsi fogja Rossi bizalmát élvezni elsősorban. Ő az, aki egy topbajnokságban véd évek óta, és súlyos sérülése után is remek formába került. Sajnos ez Dibusznak rosszkor jött" – tette hozzá Vincze, aki reméli a harmadik ferencvárosi labdarúgó, Botka Endre is többször lehetőséget kap majd a németországi tornán.
Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, válaszolj egy kérdésre és tiéd lehet a csapat által aláírt hazai mez!
Az április 26-i bajnoki mérkőzésre szerdán 13 órától lehet megvenni a belépőket.
A DVTK elleni pénteki hazai bajnoki mérkőzésünkön jelentős engedménnyel vásárolható meg a különleges mez.
Az MLSZ Versenybizottsága kijelölte a Paks és az Újpest elleni bajnokik kezdési időpontját.
Szurkolóink nem maradnak Európa Liga-élmény nélkül, formabontó, exkluzív filmünk felidézi az idei UEL-idényt!
A DVSC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.
A média munkatársai április 9., csütörtök 12:00-ig adhatják le akkreditációjukat.
Tematikus programokkal várjuk az április 10-én, a Diósgyőr elleni bajnokinkra kilátogató szurkolókat.