Névjegy
Teljes név: Futboll Klub Partizani Tiranë
Színe: piros-fehér
Becenév: A Vörösök vagy Vörös bikák
Alapítás: 1946
Vezetőedző: Adolfo Sormani
Bemutatás
A Partizanit a második világháború után, 1946-ban alapították. Azonnal meghatározó csapat lett az albán élvonalban. Fennállásának első három esztendejében egyaránt bajnoki címet ünnepelhetett. A sikerkorszak igen sokáig kitartott, hiszen a klub első tizenhét évében 10 bajnoki aranyérmet szerzett. 1970-ben pedig egyetlen albán klubként nemzetközi trófeát is nyert, miután az együttes élen végzett a Balkán Kupában. A fináléban a Beroe Sztara együttesét győzték le. Megjárták néhányszor a BEK-et és a KEK-et is, de szinte sosem sikerült túljutniuk az első fordulón.
Az aranyévek 1993-ig tartottak, ameddig tizenöt albán bajnoki címet, 18 dobogós helyet és 13 Albán Kupa-győzelmet gyűjtött be a csapat.
A nagy magasságok után aztán hirtelen a legmélyebben találta magát a Partizani. A 2008/09-es szezonban kiestek, az azonnali visszajutás nem sikerült, sőt, egy évvel később a másodosztályból is kiestek, így egészen a harmadik vonalig süllyedtek. Hamar sikerült azonban újra megerősödni, és mindössze négy év távollét után visszatértek az Albán Szuperligába. Itt is egyre feljebb és feljebb léptek, a tavalyi idényben pedig egészen az ezüstéremig jutottak.
A 24-szeres bajnok FK Tirana és a 18-szoros aranyérmes Dinamo Tirana után a Partizani a legsikeresebb csapat hazájában, ami a bajnoki címeket illeti (a Partizaninak 15 van). A kupagyőzelmek számában azonban holtversenyben élen van az FK Tiranával (15-15 elsőség).
Jelen
Jelenlegi szerencsés történetük már ismert. A Skenderbeut – amely a Partizani előtt megnyerte az albán élvonalat - az UEFA kizárta, és bár a tiranai együttes már megkezdte szereplését az Európa Ligában - a Slovannal 0-0-s döntetlent játszott -, a csapatot a BL-be emelték.
Partizan-Slovan 0-0...
Stadion
A csapat stadionját, a Quemal Stafa Stadiont éppen felújítják, ezért az albán válogatott és a Partizani otthona is az Elbasan Arena lett. Az 1967-ben átadott, legutóbb 2014-ben felújított létesítmény 12800 fős. Tiranától egyórányira autóútra van Albánia egyik legnagyobb városában, Elbasanban.
A Fradi-Partizani BL-párharc első mérkőzésén július 13-án, szerdán rendezik Elbasanban, míg a visszavágót egy héttel később játsszák Budapesten, a Groupama Arénában.
(fotó: partizani.al)
A tiranaiak tavaly az Európa Ligában szerepeltek, a sorozat első fordulójában kettős vereséggel búcsúztak a norvég Stromsgodsettel szemben.
A jelenlegi keret legértékesebb labdarúgója a transfermarkt.de által 575 ezer euróra becsült Alban Hoxha kapus. Hoxha az előző szezonban 19-szer tudta megőrizni kapuját a góltól, ez a teljes mezőnyben kiemelkedő teljesítmény volt. A játékos már az albán válogatottban is bemutatkozhatott, és a jelenleg is zajló Európa-bajnokságra is kivitték.
A mezőnyjátékosok közül pedig az argentin Agustín Torassát lehet kiemelni. A mindössze 164 centiméteres, középcsatárként és szélsőként is bevethető játékos azonban egyelőre még nem sokat mutatott tehetségéből.
A tavalyi szezonban 21 góljával a góllövőlista második helyét megszerző Xheavir Sukaj Malajziába, míg a tízgólos Stevan Racic Görögországba szerződött. Őket kellene pótolnia az olasz élvonalbeli Chievótól kölcsönben érkező Caleb Ekubannak.
A magyar szurkolók számára azonban a legismerősebb neve annak a Marko Vidovicnak lehet, aki a 2014/15-ös szezonban a Honvédot erősítette. Sőt, korábban is volt Magyarországon, akkor szintén a kispestiek, illetve mellettük az egrieket segítette.
A csapat edzője Adolfo Sormani, aki a Juventusnál és a Napolinál is a fiatalokkal dolgozott, míg a Watfordnak másodedzője volt. Legutóbb az olasz alacsonyabb osztályú Südtirolt irányította, éppen abban a szezonban, amikor a magyar Novothny Soma is a klub játékosa volt.
Hajnal Tamás szerint Leandro megérdemli a lehetőséget, hogy egy derbin irányítsa a Fradit – INTERJÚ
Május 19-én, vasárnap 17.15 és 20.15 között csodálhatják meg országjáró járművünket.
Szezonzáró bajnokinkon ezúttal Szurkolók Napját tartunk.
Jöjjön és próbálja ki az új Fradi sört, mely a derbi napján debütál a Fradi Kamionnál és a Fradi Shopban!
Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva edzője lesz a jövőben. Az FTC felkészült a helyzetre.
Bánki József a „Taps, szénsav, Ferencváros” című könyvét dedikálja az Újpest elleni mérkőzésünk előtt.
Vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics sajtótájékoztatón értékelt a Paks elleni kupadöntő után.
0-0-s rendes játékidő után a hosszabbításban lőtt két gólt a Paks.