Ahogy megírtuk, sztárcsapattal, a Real Madriddal vívunk felkészülési mérkőzést augusztus 8-án a Groupama Arénában. 1995-ben, amikor férfi labdarúgócsapatunk első magyar klubként bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a sors többek között pont a madridiakkal sorsolt össze minket. Az akkor is világsztárokkal zsúfolt spanyol gigász saját pályáján 6-1-re legyőzött minket, az üllői úti visszavágóra azonban garantáltan minden fradista emlékszik! Micsoda mérkőzés volt! Ifjabb Albert Flórián mesteri emelésével sokáig vezettünk, ám gólszerzőnket egy sérülés miatt elvesztettük a második félidőre. Végül a spanyolok Raúl góljával kiegyenlítettek, de ez a döntetlen győzelemként vonult be klubunk történelemkönyvébe. Most a jelenleg női labdarúgócsapatunk vezetőedzőjeként tevékenykedő Albert Flóriánnal idézzük fel azt a szenzációs meccset.

- Annak idején hogyan várták ezt a mérkőzést, hogy fogadták a hírt a sorsolás után?

- Hát először az volt, hogy néztük, hogy milyen csoportba kerülünk, és csak kapkodtuk a fejünket. Abban az időben is a Real Madrid volt a világ egyik legjobb csapata. Olyan játékosok játszottak akkor ott, mint a spanyol Michel, aki most a La Ligában edzősködik, de mondhatom a dán Michael Laudrupot, aztán az argentin zseni, Redondo, aki később elment a Milanba, sajnos aztán ott lesérült. Én ott mutatkoztam be Madridban, az volt az első BL-meccsem, előtte sérült voltam. A 6-1-es vereségünk után volt egy nagy beszélgetés a csapattal, Simon Tibor kezdeményezésére. Azt beszéltük, hogy nem lehet még egyszer így játszani, hogy hatot kapjunk, ez nem méltó a klubhoz. Akkor elkezdtünk beszélgetni, hogy kit hogyan kéne fogni, ki ellen mi működhet majd a visszavágón. Az volt a lényeg, hogy koncentráltabbak legyünk és minél többet tanuljunk a madridi meccsből.

- Túlságosan tisztelték talán a madridiakat?

- Valamilyen szinten persze, hogy tiszteltük őket. Meccs előtt az ember elmegy a csapat múzeumába, azért ott lát sok BL-serleget, aranycipőket és még számtalan csodát. Teljesen más élmény volt kifutni a Bernabéu gyepszőnyegére. Ugyan nem volt telt ház, de azt hiszem, olyan 47.000-en így is kint voltak azon a BL-meccsen, tehát aránylag nagy nézőszám előtt tudtunk játszani.

Persze bosszantott minket, hogy maga a meccs az nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Addigra azért már volt tapasztalatunk a nemzetközi porondon. Akkor nyilván még más volt a lebonyolítási rendszer, de találkoztunk többek között addigra már a Portóval, a CSZKA Moszkvával. Azért ott már a BL előtt is volt egy alap nemzetközi rutinunk, ami szerintem nagyon sokat számított. A probléma az volt, hogy az MLSZ minket akkoriban sosem engedett halasztani. Nem volt 30 fős keretünk és brutálisan benne voltunk a szerda-szombat ritmusban. Két játékos volt egy-egy posztra és sajnos jött a nagy sérüléshullám, jöttek fel a fiatalok is, mint például Vincze Ottó. Ha jól emlékszem, a Grasshoppers ellen talán öt fiatal is játszott, annyira sok volt a sérültünk. De természetesen egy álom volt a BL-ben szerepelni, mindenkinek ez volt a célja. Amikor meghallod a Bajnokok Ligája himnuszát és kinézel, ott van a csillagos labda, akkor fogja fel az ember, hogy hol is van. Felemelő érzés volt, hogy eljutottunk a klubfutball csúcsára, mi annak az alján voltunk, de akkor is ki tudtuk nyitni ezt a kaput.

- Mekkora volt az érdeklődés a hazai mérkőzésre?

- Óriási, a Real és az Ajax elleni mérkőzésünkre 90.000 körüli jegyigénylés érkezett. A szurkolók a stadion előtt, a felüljáró alatt aludtak, hogy belépőt tudjanak venni másnap.

- Emlékszik az Üllői úti meccs előtti napokra?

- Szerintem egy picit el voltunk zárva a külvilágtól, próbált Novák Dezső bácsi minket egy picit elszigetelni mindentől és mindenkitől. Nyilván a tv-ből mi is értesültünk a hírekről. A 6-1 után lehet, szóltak a sajtónak, hogy ne emlegessék fel a 6-1-et, hanem inkább azon legyen a hangsúly, hogy a Fradi készülődik és vissza akar vágni. Azt tudom, hogy a Simi (Simon Tibor – a szerk.) utána beszélt egy újságíróval. Tibi volt ugye az, aki kezdeményezte, hogy beszéljük át a csapattal a kinti vereség okait. Bementünk külön egy szobába és elkezdtünk egymással beszélgetni, hogy ki mire figyeljen, mi a Madrid erőssége, mi lehet a mi erősségünk és végül sikerült is egy kis borsot törni az orruk alá.

- Mi volt a Fradi erőssége akkoriban?

- A csapategység, de ez túlmutatott az öltözőn. Mi együtt jártunk például nyaralni is. Megkaptuk a kisbuszt és kimentünk Görögországba. Péntekenként mindig a Simi kocsmájában találkoztunk, meccs előtti nap ott összegyűltünk nyolcan, akár tízen is, meccs után pedig mentünk a Fradi Sörözőbe, a pincében kicsit elzártak minket, ott tudtuk kibeszélni a meccseket, illetve a következő hét programját. Ez egy roppant összetartó csapat volt, mindenki szeretett mindenkit. És nem volt semmilyen konfrontáció a játékosok között, ami miatt ez fölborulhatott volna. Mondjuk erre figyeltek az idősebb játékosok, meg a rutinosabbak is, hogy ilyen ne történjen  meg.

- 1-1 lett ugye a végeredmény, de sokáig mi vezettünk. Mi zajlott a pályán a gólja előtti percekben? Érezték addigra, hogy azon az estén ezt a Madridot meg lehet fogni?

- Igen, mert ők egy kicsit túl magabiztosan jöttek ki, tehát rajtuk lehetett látni azt, hogy mi vagyunk a Real Madrid. Elég szépen szakadt az eső, tehát a technikai tudás az nem volt annyira mérvadó. Most nem nagyképűségből mondom, de nálunk is volt legalább három-négy technikailag képzett játékos. A Madridnál lehet, hogy ez a szám nyolc volt, de őket szerintem az eső akkor megzavarta, és miután bekapták a gólt, akkor pánikot lehetett látni rajtuk. Én csak egy félidőt játszhattam, mert összefejeltem Redondóval, utána  Gyarmati doktor nem engedett játszani, le kellett cserélni.

- Vissza akart volna menni?

- Nem éreztem jól magam. Dezső bá beszélt hozzám, de úgy éreztem magam, mintha álmodnék, kettős látásom volt. Akkor Dezső bácsi rám nézett és szólt az orvosnak, hogy menjen gyorsan, mert a Flórinak nem tiszta a tekintete. Így aztán a szünetre lecseréltek.

- Tudta követni a második félidő eseményeit?

- A régi stadionban a játékoskijáró bal oldalánál volt az orvosi szoba, onnan lehetett látni nagyjából az eredményjelzőt. Ott feküdtem, kérdeztem, hogy hányadik percben vagyunk, mondták, hogy 65. Nem volt őrjöngés, amikor néha volt akkor mondom, na biztos 2-0, de mondták, hogy kimaradt, illetve hogy Hajdu Attila védett egyet. Tehát képben voltam.

- Fel tudja idézni a vezetőgólunk előtti pillanatokat?

- Próbáltunk gyors ellentámadásba menni, a cél az volt, hogy a védekezésből labdát szerezve megiramodunk. Akkor megindultam, lefordultam, talán Hierrót akartam kicselezni éppen, de nem sikerült, felborítottak, de szabályos szerelés volt.

Én emiatt fent maradtam, jött vissza a Real, de aztán ők is hasonló módon labdát vesztettek, egyből kijátszottuk a labdát jobbra, Nyilas Eleknek. Ekkor én még visszafele kocogtam, mert még eljátszottam a nagyhalált, hogy miért nem kaptunk az előző eset után legalább egy szabadrúgást. De aztán ugye meglett a labda, Elekkel nagyon éreztük egymást, ahogy megkapta a labdát egyből felnézett, és hál’istennek pont oda tudta rúgni a labdát, amit át tudtam venni úgy mellel, hogy csak annyira ment el tőlem a játékszer, hogy a kapuból kirohanó Buyo fölött még éppen bele tudtam belsőzni ballal.

- Tudta, hogy más esélye nincs is kijátszani a kapust?

- Ez volt az egyetlen esélyem, mert nagyon jól zárta a szöget, utána picit el is sodort engem. Még annyi lehetett volna, hogy magamnak átemelem a labdát a kapus felett, de tudtam, hogy többen kísérik az akciót, a hosszún érkezett Nyilas Elek is.

- Szinte most is a fülemben cseng a kommentátor, Faragó Richárd hangja.

- Azt hiszem pont az előző évben debütáltak ők ketten, Faragó Ricsi és Hajdú B. István. Voltak fent nálunk mind a ketten. Nagyon jópofa két srác, sokat hülyéskedtünk. Ricsi kérdezte, hogy játszani fogok-e, egészséges vagyok-e. Mondtam, hogy kérdezd meg a Dezső bától. Akkor én már tudtam, hogy játszani fogok. Egyet kértem Ricsitől, ha gólt rúgok, akkor üvöltözzön. Azt mondta, micsoda? Szét fogom ordibálni magam. A gólra picit visszatérve még, Simivel feljártunk mindig a Szívós Pista bácsi irodájába, amikor vége volt a taktikának, ott ittunk egy kávét. Szívós Pista bácsi akkor behívott, és mondta, hogy itt a lehetőség, ami eddig nem járt, mert nem tudtam játszani. Mondta, hogy tegyek most egy olyan dolgot, mint az apukám, hogy emlékezzenek rá, ezt soha nem felejtem el. Apu is mindig ezt mondta: csinálj a pályafutásod alatt több jó dolgot a pályán, hogy emlékezzenek rád a szurkolók! Ez valakinek sikerül, valakinek nem, de nekem ez a Real-gól...akármikor most is kimegyek a Groupamába és találkozok vadidegenekkel, mindig mondják, hogy kint voltak azon a meccsen, tehát tudtam nekik örömet szerezni. A szurkolókkal nagyon jó volt a viszonyunk, mindent megtettünk értük.

- Az édesapja mit szólt ehhez a gólhoz?

- Hát ő volt a legkritikusabb. Amikor a Zalaegerszeg ellen megszereztem az első mesterhármasom, akkor volt pont apa születésnapja. Elmondtam, hogy ezt a mesterhármast, és a meccset neki ajánlom. Erre utána hazajöttünk, és mondta, hogy miért mondok ilyen hülyeségeket? Úgy fogalmazott, magadnak futballozol, nem nekem. Apunak voltak ilyen bölcsességei, ő nem annyira dicsért, inkább mindig próbált engem a földön tartani.

- Azért az ember fia nem lő mindennap gólt a Real Madridnak.

- Annyit mondott apu, hogy technikailag jól oldottam meg a helyzetet, illetve azt is mondta, hogy na, erre fognak emlékezni az emberek és hát, a mai napig emlegetik.

- Mit éreztek a lefújás után, 1-1 lett a meccs vége, sokáig vezettek. Félig üres volt a pohár vagy félig teli?

- Nem tudom, hogy Faragó Ricsi pontosan hogyan kommentálta már azt a gólt, de a végén azt hiszem, hogy pozitívan zárta le.

- Önök ott bent a pályán hogy érezték?

- Mi pozitívan, csak aztán elkezdtünk osztani-szorozni. Mert, ha 1-0 marad, akkor akár a csoport második helyére is odaérhettünk volna, ha aztán a Grasshopperst is megverjük.

- Akkor picit keserédes volt ez a győzelemmel felérő döntetlen?

- Igen. Emlékszem én nem tarthattam a fiúkkal, mert a sérülésem mellé még kihívtak doppingteszre is, ott feküdtem a szobában, mert ugye már kezelték az agyrázkódásomat is, ott fölírtak mindent a doppingellenőrök, hogy mi van az infúzióban, mit kaptam, mit nem kaptam, borzasztó kemény volt az akkori WADA focis változata.

- Így akkor nagyon az ünneplésben sem tudott részt venni?

- Később jobban lettem, tudtam, hogy a csapat hova megy, később utánuk tudtam menni. Elképesztő élmény ez a meccs mind a mai napig, és az lesz a Real Madrid mostani fellépése is. Fantasztikus dolog, hogy 1995 után ismét vendégül láthatjuk a Real Madridot. Azt hiszem, minden futballszerető álma egy ilyen mérkőzés. Ennél már csak az lenne álomszerűbb, ha meg tudnánk ismételni a 31 évvel ezelőtti eredményt, és újra döntetlent tudnánk játszani a világ egyik legjobb csapatával.