Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk október 5-én, vasárnap 16.30-kor a Paksi FC együttesét fogadja a Groupama Arénában a Fizz Liga 9. fordulójában. Ahogy azt drukkereink már megszokhatták, a hazai mérkőzésekre mindig különféle remek tematikus programokkal készülünk, ezúttal az állatok kerülnek főszerepbe, ugyanis Állatok Napját tartunk a Paks elleni találkozón.
Ahogy az az elmúlt években már szokássá vált, a két csapat játékosai a Fradisták az Állatokért egyesület közreműködésével, az Agár Fajtamentés, valamint a Szent Ferenc Állatotthon által biztosított kutyákkal vonulnak be a pályára a találkozó előtt.
A mérkőzés előtt is ebben a tematikában várjuk drukkereinket a kerengőn. Kitelepül a Veresegyházi Medveotthon, a Turázoo egzotikus állatbemutatóval készül, de lesz háztáji állatsimogató is. Az Alphavet állatorvossal és szerencsekerékkel érkezik. Megtalálhatják a TordasZoo Állatmentő Farm Alapítvány standját is. A Fradisták az Állatokért alapítvány adománygyűjtést szervez a stadion előtt található sas szobornál.

A Zenga reflexjátékkal érkezik a helyszínre, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság mentőkutyás bemutatót tart, de a helyszínen lesz a Football cards HUN is, amely közönségtalálkozót tart a mérkőzés előtt.
Állandó programelemeink közül megtalálhatják a reflexfalat, a Flipper Arénát és a Mazeballt is. A találkozó előtt a lelátón DanceCammel és SimbaCammel, a szünetben pedig pólóágyúval készülünk.
Köszönjük, hogy a Paks csatlakozott az akcióhoz!
Férfi labdarúgás,
Fizz Liga, 9. forduló
FTC – Paksi FC
Budapest, Groupama Aréna
2025. október 5., vasárnap, 16.30
Jegy: ITT!
Parkoló: ITT!
Ne maradjon le együttesünk hazai UEFA Európa Liga találkozóiról, vegye meg most három mérkőzésre szóló bérletét, így egy mérkőzésre lebontva minden szektorba 30 százalékkal olcsóbb a három hazai találkozóra szóló bérletek ára. Részletek ITT!
Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.
A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.
Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!
Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.
Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.
A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!