2023. március 27.
Álomkezdés! Kiütöttük a bolgárokat!
Labdarúgó válogatottunk két FTC-játékossal soraiban Eb-selejtezőn 3-0-ra verte Bulgáriát.

Bulgária ellen mindössze egy helyen változtatott Marco Rossi az észtek elleni 1-0-ra megnyert fellkészülési meccsen látott kezdőcsapathoz képest: Kalmár Zsolt helyett Nagy Ádám jutott szóhoz az első perctől a nemzeti csapat első Európa-bajnoki selejtezőjén a Puskás Arénában, a mieink így a Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Bolla, Nagy Á., Vécsei, Kerkez – Szoboszlai, Sallai – Ádám összeállításban estek neki Bulgáriának.

Szó szerint, hiszen a meccs intenzív magyar rohamokkal és egy pazar kisszöglet-kombinációt követően rögtön a 7. percben egy szemfüles Vécsei-góllal kezdődött: középpályásunk a bolgár kapusról kipattanó labdára elsőként reagálva közelről szerezte meg a vezetést a magyar válogatottnak.

A 13. perben Ádám Martin tüzelt mintegy 20 méterről, ám remek lövését Naumov védeni tudta. A 26. percben Szoboszlai harcolt ki szabadrúgást a kaputól mintegy 25 mérerrel, és parádés lövéssel kettőre növelte a magyar előnyt! A 40. percben egy mintaszerű hazai támadás végén Szoboszlai szólója után Ádám Martin találatával már hárommal vezettünk, a mieink így igazán megnyugtató előnnyel vonulhattak pihenőre.

A szünetben hármat is cserélt Mladen Krsztajics kapitány, ennek ellenére az első lehetőség Sallai előtt adódott, aki a 46. percben kétszer is veszélyeztetett, de lövése egyszer sem talált célt. A második játékrész elején érzékelhetően rákapcsoltak a vendégek, de továbbra is a magyar válogatott játszott veszélyesebben: az 58. percben ismét Sallai próbálkozott, de közeli löketét Naumov kiütötte. A 60. percben újoncot avatott Marco Rossi, aki Ádám Martin helyére Varga Barnabást küldte be. Öt perccel később Dibusznak először kellett nagyot védenie, Ruszev lövésénél résen volt a Fradi csapatkapitánya. A 73. percben kettős cserét hajtott végre Rossi: Sallait Csoboth, Nagy Ádámot pedig Kleinheisler váltotta. A 81. percben ismét Dibusznak kellett hárítania, ezúttal Krasztyev bombázott, ám kapusunkra ezúttal is lehetett számítani. A hajrára két friss emberünk is beállt (Vécsei helyett Kalmár, Bolla helyére pedig Nego), de az eredmény már nem változott. A magyar válogatott tehát remek első félidei játékának köszönhetően sima győzelemmel rajtolt az Eb-selejtezőkön.

Európa-bajnoki selejtező, G-csoport, 2. forduló

Magyarország–Bulgária 3-0 (3-0)
Budapest, Puskás Aréna

Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Bolla (Nego, 86.), Nagy Á. (Kleinheisler, 73.), Vécsei (Kalmár, 87.), Kerkez – Szoboszlai, Sallai (Csoboth 73.) – Ádám (Varga B., 60).
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Bulgária: Naumov – Sztojanov, Antov, Galabov, Markov (Petrov, a szünetben) – Petkov, Grujev (Shopov, 85.), Karabeljov (Krasztyev, a szünetben), Ilijev – Deszpodov (Kirilov,57.), Delev (Ruszev, a szünetben). 
Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics 

Gólszerzők: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám (40.)

@fradimedia Eb-selejtező, 60 ezer néző előtt, Vécsei-góllal: Magyarország🇭🇺 - Bulgária 🇧🇬 3-0 #hajramagyarok #ebselejtező #hunbul #fradistak ♬ original sound - Djrushhour
Cikkajánló

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin