2025. február 23.
Álomkezdés után győzelem Fehérváron!
Abu Fani, Makreckis és Ben Romdhane volt eredményes a 3-1-re megnyert székesfehérvári bajnokin.

Robbie Keane az első bajnoki sikerére készült magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunkkal, amely győzelmi kényszerben lépett pályára a Fehérvár FC vendégeként az OTP Bank Liga 21. fordulójának zárómérkőzésén, hiszen szombaton a Puskás Akadémia és a Paks is begyűjtötte a három pontot, előbbi a Kecskemétet, utóbbi a DVSC-t verte hazai pályán.

Vezetőedzőnk a találkozó előtt a FradiMédiának elmondta, intenzívebb, agresszívebb játékot vár csapatától. Azt is kiemelte, a hétközi UEFA Európa Liga-búcsú után jó, hogy ilyen gyorsan itt a következő összecsapás, így azonnal megvan az esély a javításra. Ennek reményében ír vezetőedzőnk a Gróf – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Ramírez – Tóth, Júlio Romao, Abu Fani – Traoré, Varga B., Kehinde összeállítású kezdőcsapatot küldte a pályára.

I. félidő

Nagyszerűen kezdődött a találkozó ferencvárosi szempontból, Abu Fani-Varga-Abu Fani volt a labda útja, izraeli válogatott játékosunk pedig könnyedén passzolt a kapuba, rögtön a második percben megszereztük a vezetést (0-1)! A remek rajt után is tartani tudtuk a ritmust, olyannyira, hogy négy perccel később Tóth Alex lövés helyett remek helyzetfelismeréssel a passzt választotta, Makreckis pedig köszönte szépen, kilőtte a hosszú alsót (0-2). Makreckisnek ez volt az első gólja a Ferencváros játékosaként. Gyorsan jöhetett volna a fehérváriak válasza, de Cissé a gólvonalról tisztázta Simut lövését.

Folyamatosan rohamoztuk a Fehérvár kapuját, előbb Traoré bal lábas lövését Nagy tolta szögletre, majd pillanatokkal később a kisodródott Varga rövid alsó sarokba tartó kísérletét kellett oldalra ütnie a hazaiak kapusának. A 34. percben ismét mali válogatott szélsőnk került helyzetbe, de Nagy ezt is védte, majd Abu Fani egy álompasszal ugratta ki Kehindét, de a fehérváriak hálóőre ezt is védeni tudta.

A félidő végéhez közeledve két nagy helyzetet is ki tudott dolgozni a hazai együttes, de előbb Gróf védett, majd Pető lövése kerülte el a kaput. A játékrész végén még a Fradi is betalálhatott volna, de újabb gól nem született, így 2-0-s vendégelőnnyel mentek pihenőre a csapatok.

Varga Barnabás veszi célba a Fehérvár FC kapuját

II. félidő

Hármat cserélt a szünetben a Fehérvár: Melnyik, Simut és Holender nem folytatta a játékot, Katona, Milicsevics és Szaponjics érkezett a helyükre.

Az első félidőhöz hasonlóan a második játékrész is Abu Fani-helyzettel indult, de a lábak között átsuhanó labdát védte Nagy, majd egy perccel később Varga fejese kerülte el a kaput. Az 56. percben büntetőt végezhetett el a Fehérvár, Szabó Bálint pedig higgadtan emelt a kapu közepébe (1-2). Az 58. percben egy Fradi-szöglet után Varga került helyzetbe, de előbb a fejesét, majd az ollózását is sikerült blokkolnia a hazai védelemnek.

A 75. percben Serafimov megkapta másosódik sárga lapját Káprály Mihály játékvezetőtől, így emberelőnyben játszhattunk a mérkőzés hátralevő részében. A 78. percben Kalmár volt szabálytalan saját tizenhatosának előterében, így ígéretes helyről végezhettünk el szabadrúgást, de Ben Romdhane kísérlete levágódott a sorfalról. A 85. percben egy kapu előtti kisebb kavarodás után Cissé passzolt Ben Romdhane felé, a tunéziai középpályás pedig magabiztos mozdulattal lőtt a kapuba (1-3)!

Az utolsó percekre még kettőt cseréltünk: Pesics érkezett Varga Barnabás helyett, míg Adama Traorét a korábbi Bajnokok Ligája-győztes Naby Keita váltotta, akinek ez volt az első tétmérkőzése a Ferencvárosban. A guineai klasszis nagyon gyorsan megmutatta, mire is képes, hiszen a rendes játékidő utolsó percében remek labdával ugratta ki Pesicset, aki azonban nem találta el a kaput.

Naby Keita első tétmérkőzése a Ferencvárosban

Férfi labdarúgócsapatunk tehát 3-1-re győzött a Fehérvár FC vendégeként, ezzel visszalépett a tabella második helyére, ráadásul Robbie Keane megszerezte első bajnoki győzelmét az FTC vezetőedzőjeként.

Együttesünk legközelebb február 27-én, csütörtökön 20.00-tól az ETO FC Győr vendégeként lép pályára a MOL Magyar Kupa 5. fordulójában, míg a bajnokságban egy hét múlva, március 2-án 18.00-tól szintén az ETO FC Győr lesz az ellenfél.

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 21. forduló

Fehérvár FC – FTC 1-3 (0-2)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 4.922 néző, v.: Káprály Mihály

Fehérvár FC: Nagy G. – Simut (Katona, a szünetben), Petrov, Spandler, Kalandadze (Kalmár, 18.), Serafimov – Melynik (Szaponjics, a szünetben), Stefanelli, Szabó – Pető (Kovács, 68.), Holender (Milicsevics, a szünetben)
Vezetőedző: Pető Tamás

FTC: Gróf – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Ramírez – Tóth, Júlio Romao (Rommens, 60.), Abu Fani (Ben Romdhane, 76.) – Traoré (Keita, 87.), Varga B. (Pesics, 87.), Kehinde (Csirkovics, 60.)
Vezetőedző: Robbie Keane

Sárga lapok: Simut (45.), Serafimov (57., 75.), Kalmár (78.)

Piros lap: Serafimov (75. - második sárga lap)

Gólok: Szabó B. (56. - büntető), illetve Abu Fani (2.), Makreckis (7.), Ben Romdhane (85.)

Cikkajánló

Stefan Pánikkal bővül a szakmai stáb

Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.

Kezdődik a munka!

36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe.

Kazahsztán ellen zárja az idényt válogatottunk

Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.

Joseph sem tudott segíteni csapatán

Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.

Pinte Attila: „Megértem Borbély Balázs döntését”

Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.

Osváth Attila: Szerintem tudtuk irányítani a mérkőzést

Labdarúgó-válogatottunk idei harmadik meccsén is pályára lépő védőnk értékelte a finnek elleni sikert – VIDEÓ!

Osváth Attila kezdett, a válogatott legyőzte a finneket

Védőnk 45 percet volt pályán, Varga Barnabás két gólja döntötte el a mérkőzést.

Akár 75%-os kedvezmények a Fradi Garázsvásáron

Idén sem múlhat el a nyár a nagy sikerű Garázsvásár nélkül, ahol hatalmas kedvezményekkel vásárolhatnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin