2026. február 12.
Amerikai középső védőt igazolt NB III-as csapatunk
Griffin Garnettnek fiatal kora ellenére már komoly tapasztalata van a felnőtt labdarúgásban.

A 19 éves középső védő, Griffin Garnett az amerikai futball negyedik vonalában (USL League One) szereplő Richmond Kickers csapatától érkezik klubunkhoz.

Griffin Garnett még csak 17 éves volt, amikor 2024. augusztus 7-én, aláírta első profi szerződését, és hamarosan be is mutatkozhatott a felnőttek között. A Kickersben fiatal kora ellenére már 56 mérkőzése van, melyeken 2 gólpasszt jegyez.

Idén januárban újabb nagy lépést következett a karrierjében, amikor meghívót kapott az Egyesült Államok U20-as válogatottjának edzőtáborába.

- Griffin Garnett személyében egy amerikai U20-as válogatott kerettag belső védőt igazoltunk le. Nálunk töltött most mintegy három hetet, ahol testközelből felmérhettük a képességeit. Most elsősorban a második csapatban fog szerepelni, de úgy ítéltük meg, hogy olyan potenciállal rendelkezik, ami közép és hosszú távon lehetővé teszi, hogy a felnőtt csapatunkhoz is el tudjon érni. Az előttünk álló időszakban intenzíven fogunk dolgozni, hogy közösen a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle – mondta klubunk sportigazgatója, Hajnal Tamás.

Cikkajánló

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

Murvás parkolónkban, a Telekom mélygarázsban és az MVM Dome parkolójában is parkolhatnak szurkolóink.

Tippeljen, és nyerjen egy fehér Fradi Sas pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Robbie Keane: „A Paks ellen sosem könnyű”

Vezetőedzőnk a csapat állapotáról, és vasárnapi ellenfelünkről is beszélt.

Fradi Zóna Értékelés Live a Paks ellen is

Vasárnap 16:30-tól a bajnoki rangadón is várjuk önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe-ban.

Fradi ágynemű a meccsnapi ajánlatban!

A Paks elleni vasárnapi hazai bajnoki mérkőzésünkön jelentős engedménnyel vásárolható meg az 1899 ágynemű.

Bérletvadászat indul! Találja meg Corbu Máriuszt!

Ezúttal is indítunk nyereményjátékot, mellyel a 2026/27-es bajnoki idényre szóló bérletet nyerhet.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Gruber Zsombor érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Új szerződést írt alá a Fradival fiatal futballistánk

Bagi Ádám jelenleg a Soroksár játékosa, de bízik benne, hogy hamarosan lehetőséget kap a Ferencvárosnál.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin