Botka Endrében, Dibusz Dénesben és Sigér Dávidban több közös pont is van. Ők hárman szinte egyszerre lettek édesapák (kapusunk kisfia 2019. október 29-én, védőnk gyermeke 2019. november 19-én, Sigér Dávid babája pedig 2020. november 22-én látta meg a napvilágot), a Fradi mellett együtt szerepelnek a magyar válogatottban, ráadásul a pályán kívül is baráti kapcsolatot ápolnak egymással. Karácsony közeledtével velük beszéltünk családról, ünnepi szokásokról és az előttünk álló 2022-es esztendőről.

- Kinek mi volt az első karácsonyi emléke?

Botka Endre: Nálunk elég nagy a család, régebben minden karácsonykor összejöttünk, talán ezek az alkalmak a legmaradandóbb emlékeim gyermekkoromból. Sajnos ma már egyre kevésbé tudunk nagy körben ünnepelni, pedig nincs annál jobb, amikor mindenki együtt van és azt érezzük, hogy egy család vagyunk.

Dibusz Dénes: Az, hogy nagyon várom azt, hogy végre a Jézuska meghozza a karácsonyfát és az ajándékokat. Gyerekkoromban nálunk ez úgy nézett ki, hogy mindig volt egy délutáni alvás, ami után, mint később kiderült, a szomszéd néni csengetett, ez volt a jel arra, hogy megérkezett a fa és alatta vannak az ajándékok. Ilynekor mindig nagyon izgatottan szaladtam le a lépcsőn és vártam, hogy milyen ünnepi díszek lesznek, hogy milyen ajándékokat kapok, szerintem minden gyermeket ez mozgat kiskorában. Ez minden évben egy nagyon-nagyon meghitt pillanat volt.

Sigér Dávid: Ami elsőre beugrik, az az, hogy rohanok le a lépcsőn és szemben ott van a karácsonyfa, alatta pedig az ajándékok. Akkorban az volt az egyik fénypontja a karácsonynak, amikor a meglepetéseket megkaptuk.

- Mikor jelent meg először focilabda vagy bármi más futballhoz köthető meglepetés az ajándékok között?

BE.: Szerintem nálam ilyen nem volt. Annak idején inkább kapuskesztyűt szerettem volna, mert gyermekként kapusnak készültem, de aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy ehhez nem nőttem elég nagyra, így nem jött össze.

Botka Endre gyermekként kapuskesztyűről álmodott

DD.: Szerintem sem kesztyűt, sem labdát nem kaptam karácsonyra, inkább Húsvétkor, amikor már a tavasz közeledett. Gyerekként persze nagyon sok labdám és kesztyűm volt, ahányszor csak bementünk egy boltba, kis túlzással addig ki sem jöttem onnan, amíg meg nem kaptam meg egyet. Mindig volt valami, amivel a szüleim motiválni tudtak, valamit mindig teljesítenem kellett azért, hogy adott esetben egy labdát vagy kesztyűt megkaphassak.

SD.: Biztosan kaptam ajándékba labdát, de sajnos nem tudnám megmondani, hogy pont karácsonyra vagy valamelyik születésnapomra, ami nagyon közel van az ünnephez. Arra viszont kimondottan emlékszem, hogy egyszer kaptam egy olyan labdát, aminek volt egy öve, arról a hasamtól lógott ki egy gumiszalag, aminek a végén ott volt a labda, azt aztán lehetett rúgni, ameddig csak bírtam, mert úgyis mindig visszajött hozzám. Azt soha nem felejtem el.

- Meddig hittétek el, hogy a Mikulás vagy a Jézuska gondoskodik az ajándékokról?

BE.: Pontosan nem emlékszem, de azt tudom, hogy sokáig hittem benne, mert mindig jött hozzánk valaki Mikulásnak öltözve. Féltem tőle nagyon. Az unokatestvérem és köztem két év különbség van, mi mindig együtt voltunk, szerintem ő hitt benne a legtovább, teljesen kikészült, amikor megtudta, hogy ez nem igaz.

DD.: Négy-öt éves koromig rendületlenül hittem benne. A Jézuska úgy lepleződött le, hogy egyszer valamiért egy kicsit később mentem fel a szobámba és megláttam apukámat az ajándékommal sétálni hazafelé. Akkor végérvényesen rájöttem, hogy hogyan is működik az ajándékozás.

SD.: Én azok közé tartoztam, akik a lehető legtovább hittem benne. Nekem csak kisebb testvéreim vannak, így a szüleim fenn akarták tartani a látszatot, amíg csak lehetett. Sokkal egyszerűbb volt így, mint nekem külön elmagyarázni. Úgy emlékszem, hogy ez viszonylag sokáig fennmaradt, ám azt már nem tudtnám megmondani, hogy hány éves koromig. Örülök, hogy együtt tudtunk örülni ennek a tesóimmal annak ellenére is, hogy az öcsémmel öt, a húgaimmal pedig hat év van köztünk. Arra is emlékszem, hogy volt olyan, hogy ők még nagyon erősen hittek a Jézuskában, én viszont már éreztem, hogy gyanús, hogy pont nem vagyunk ott, amikor bekerülnek az ajándékok a fa alá, de nem lőttem le a poént.

- Milyenek a karácsonyaitok, mióta édesapa vagy?

BE.: Szerintem az idei lesz az első olyan közös karácsonyunk, amikor a kisfiam, Endike megért belőle valamit, hiszen a korábbi kettőnél még nagyon pici volt. Valószínűleg nem leszünk itthon, de próbáljuk úgy alakítani a körülményeket, hogy Endike is élvezze és értse, hogy miről szól az ünnep.

DD.: Az idei már a harmadik közös karácsonyunk lesz Bencével. Egyértelmű, hogy az ő érkezése teljesen átírta az ünnepet, picit mi is vissza tudunk menni az időben, újra át tudjuk élni azokat a pillanatokat, amiket huszonegy-néhány éve átéltünk kisgyerekként. A legfontosabb, hogy Bencus olyan élményeket szerezzen, ami benne is azt fogja erősíteni, hogy a karácsony a legszebb ünnep az évben, hogy később ő is majd olyan jó szívvel gondoljon vissza a gyerekkori karácsonyokra, mint ahogy mi is gondolunk rá.

SD.: Kis túlzással Áront a Jézuska hozta, hiszen tavaly egy hónappal karácsony előtt született. Különleges, bennsőséges volt az első közös karácsonyunk, ám mivel tavaly Áron még újszülött volt, ráadásul járvány is volt, nem utaztunk haza, hármasban ünnepeltünk a feleségemmel. Hiányzott, hogy a tágabb családdal is együtt lehessünk. Amikor csak lehetőség van rá, én mindig igényt fogok tartani arra, hogy együtt ünnepeljük a karácsonyt.

Középpályásunk kisfiával, Áronnal és feleségével, Zsuzsival

- A kisfiúk hogyan várták az idei karácsonyt?

BE.: Endikének november 19-én volt a születésnapja, akkor néhányan összejöttünk, azt nagyon várta. A korábbi karácsonyokra szerintem még nem emlékszik, de ahogy közeleg az ünnep, igyekszünk majd átadni neki is, hogy miről szól ez.

DD.: Szerintem Bence különösebben nem emlékszik a tavalyi karácsonyra, most már várja, tudja, mi az a karácsonyfa, igaz, az oviban is fenyőfa a jele, így ez is kicsit besegít ebben. Voltunk közösen díszeket, fényeket nézni. A Mikulást is nagyon várta, előre elmondta, hogy mit szeretne kérni tőle.

SD.: Szerintem Áron az idén még nem tudja, hogy mi is a karácsony, ettől függetlenül nagyon várom már azt a pillanatot, amikor az ő szemében is láthatom a ragyogást, amikor meglátja például a csillagszóró fényét. Az idén, egyéves korában már talán meglesz ez is, születésnapjakor is felkeltette az érdeklődését a gyertya fénye. Apaként mindig az lesz a célom, hogy a gyermekeinknek teljen jól, legyen minél maradandóbb, boldogabb a karácsonya, ha így lesz, akkor én is még boldogabb leszek.

Sigér Dávid számára a legfontosabb a gyermeke boldogsága

- A sűrű versenynaptár mellett mennyire tudtatok részt venni a készülődésben? Szoktatok esetleg sütni-főzni?

BE.: Az idén a mérkőzések miatt semennyire nem tudtam kivenni a részemet a készülődésből, ennek a nagyja a feleségemre maradt. Általában én szoktam megvásárolni és hazavinni a fát és a ház külső feldíszítése is az én feladatom szokott lenni. A sütés-főzést a feleségemre hagyom, ez túl speciális dolog ahhoz, hogy én csináljam meg.

DD.: A fát tavaly is én vásároltam meg, majd közösen feldíszítettük a feleségemmel, emellett inkább az ajándékvásárlásban tudok nagyobb részt vállalni. A sütés-főzés részét inkább átadom, abban nem szeretnék túlzottan nagy szerepet vállalni.

SD.: A feleségemmel, Zsuzsival eddig egyszer vettünk élő fenyőfát, egy kisebbet még néhány évvel ezelőtt, akkor természetesen én is segítettem a beszerzésben, együtt mentünk el kiválasztani. Nálunk otthon viszonylag korán bejött a műfenyőzés, így mi is áttértünk arra, általában az én feladatom az, hogy a tárolóból azt felvigyem, illetve az ágait beállítgassam. A díszítés már közösen történik nálunk is.

- Ti hárman a pályán kívül is jó viszonyt ápoltok egymással – az ünnepek idején is összejöttök?

BE.: Ha úgy alakul, egy-egy közös nyaralás összejön ebben az időszakban, de ilyenkor inkább mindenki a családjával van, hiszen év közben sokat vagyunk együtt, az év végén igyekszünk inkább csak a családjainkra koncentrálni.

DD.: Annyira összejövünk, hogy még nyaralni is együtt megyünk. Ha minden igaz, az idén Sigiékkel együtt fogunk utazni, de elképzelhető, hogy Bogdán Ádiék is a környéken lesznek majd, szóval az is lehet, hogy kiscsoportos edzéseket is tudunk majd tartani a pihenő alatt.

Dibusz Dénes és Sigér Dávid családja együtt üdül az év végén

SD.: Az idén is Dénesékkel együtt megyünk nyaralni, egyszer már volt erre példa korábban. Ha pedig úgy alakul, hogy egy helyen leszünk más csapattársunkkal is, mert ha jól értesültem, erre van esély, szívesen összefutunk egymással, de nem feltétlenül találunk ki mindent úgy, hogy még akkor is együtt legyünk.

- 2021-ben mindhárman részesei voltatok a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, emellett újra bajnokok lettetek a Fradival, amely az Európa Liga csoportkörébe jutott. Ezek után milyen kívánságaitok vannak 2022-re a sportpályán és azon kívül?

BE.: Az elmúlt két évről elmondható, hogy nagyon-nagyon sikeres és jó volt futballszempontból is. Bízom benne, hogy a következő is legalább ilyen eredményes lesz, mert akkor még sok minden állhat előttem. A magánéletben természetesen boldogságot, és ami manapság nagyon fontos, egészséget szeretnék kívánni a szeretteimnek és minden Fradi-szurkolónak.

DD.: Ami a sportot illeti, az elmúlt időszakban minden év végén el tudtam mondani, hogy legalább olyat szeretnék, mint az előző volt. Ettől eltekintve örülnék, ha a járvány megszűnne a világban, hiszen már eddig is elég nagy bizonytalanságot, sok szenvedést és fájdalmat okozott az embereknek. Talán arra is jó lesz az idei karácsony, hogy újra a szeretet kerül előtérbe és a pozitív érzések egy picit újra átjárhatják az emberek lelkét.

SD.: Foci-szempontból egyértelműen az a legnagyobb cél, hogy az új évtől kezdve sokkal erősebb állapotban legyek, minél közelebb kerüljön az, hogy újra focilabdához érhessek és csatlakozhassak a csapat edzéseihez. A végső, legfontosabb cél számomra az, hogy visszatérhessek a pályára. Van az újabb bajnoki cím mellett még egy titkos vágyam: szeretném nagyon átélni azt is, hogy milyen fradistaként megnyerni a Magyar Kupát, hiszen ez eddig nem adatott meg. Ebben akár részt is vállalnék szívesen, mert az utolsó mérkőzésekre remélhetőleg már bevethető állapotban leszek. A magánéletben pedig elsősorban azt szeretném, amit nem is csak magamnak, hanem a Föld minden lakójának kívánok, hogy a covid-járványon legyünk túl mielőbb, úgy, hogy ne kelljen tartani attól, hogy mikor jön vissza megint. Azt kívánom a világnak és a magyar embereknek is, hogy ezen végre túl tudjunk túllépni.

Hatos Szabolcs

Az interjú a Zöld és fehér magazin 2022. januári számában jelent meg.