Január 4-én ünnepelte a születésnapját korábbi kiváló labdarúgónk, Szabó Ferenc, aki karrierje során kétszer nyert bajnokságot, egyszer Magyar Kupát a Ferencvárossal, 1975-ben pedig KEK-döntőt vívott klubunk színeiben. A 153 Fradi-meccsén 80 gólt szerzett csatár pályafutásából kiemelkedik egy 1974-es Rába ETO elleni 6-1-es diadal, amely során öt találatot jegyzett, de emellett a későbbi világbajnok argentin válogatott játékosokkal teletűzdelt Estudiantes ellen lőtt mesterhármasa is kellemes emlék az immáron 67 éves ex-labdarúgónak, aki jelenleg szülővárosában, Celldömölkön él, ahol elmondása szerint a mai napig kikérik a véleményét nem csak a helyi csapattal, de a Fradival és a magyar válogatottal kapcsolatban is.

Dacára annak, hogy remekül atletizált és szerette a kézilabdát, az igazi szereleme a labdarúgás volt, ráadásul nem is első ízben a családjában. A sok sikert, kellemes emléket hozó labdarúgókarrier után Szabó Ferenc a nyugdíjaslétben is feltalálja magát, és persze árgus szemekkel követi korábbi csapata, a Fradi mindennapjait.
- Először is, Isten éltesse sokáig! Hogy érzi magát? Hogy zajlott a születésnapi ünneplés?
- Igazából a családdal már meg is ünnepeltük a jeles napomat. Nem volt nagy dolog, csak kis ünneplés, de majd a hétvégén lesz a barátokkal is egy kisebb összejövetel. Van egy hat-hétfős brigádunk itt Celldömölkön, vasárnaponként szoktunk összejönni, így lesz most is, de az ember hatvan év fölött már nem ünnepli akkora lendülettel a születésnapját. Ilyenkor összejövünk, eszünk-iszunk és természetesen beszélgetünk, hiszen van miről. Ilyenkor egy-két fröccs is lecsúszik…
- A születésnapja mellett éppen csak elkezdtük az új évet. Szokott ilyenkor fogadalmat tenni?
- Ezekkel a fogadalmakkal én úgy vagyok, hogy az emberek ugyan fogadkoznak, de végül a nagy részük sose tartja meg túl sokáig. Én sosem fogadkozom az év elején, sose volt rám jellemző.
- Mielőtt elindult a labdarúgás útján, egy másik sportágban is jeleskedett, ez pedig az atlétika volt. Hogyhogy végül mégis a labdát választotta?
- Az atlétikát csak iskolai körülmények között űztem, hiszen akkoriban mindig volt úttörő-olimpia és minden számban volt országos vetélkedő az iskolák között. Én atletizáltam, de annál is jobban szerettem a kézilabdát, viszont a foci az mindent vitt. Minden gyerek focizott, nálunk ráadásul családi hagyomány is volt, hiszen édesapám is játszott, nem is akárhogy, így nem volt valós kérdés, hogy én is focista leszek.
- Celldömölkön született és itt is telepedett le. A mai napig előfordul, hogy megállítják az utcán?
- Ma már ritkábban, de igen. Itt a településen sokan ismernek engem, nem újdonság az embereknek, hogy összefuthatnak velem. Ha játszik a helyi csapat, vagy a Fradi, illetve a magyar válogatott, akkor van, hogy megkeresnek, kikérik a véleményemet.
- Akkoriban hogy élte meg, hogy fiatalon vidékről, Szombathelyről felkerült a Fradihoz?
- Én akkorra már egész jól ismertem Pestet, ugyanis az ifi válogatottal sokat voltam a fővárosban, mindig jól fogadtak itt engem a csapattársak, emellett általános iskola nyolcadik osztálya után Győrben kezdtem tanulni a gépipari technikumban, vagyis 14 évesen elkerültem otthonról, így mire a Fradihoz kerültem, már megszoktam ezt a dolgot. 16 évesen kerültem a Szombathelyi Haladáshoz, de az idősebb játékosok mindig jól fogadtak, így nagyon élveztem azt is, amikor a Fradihoz kerültem. Bálint László, Géczi István is rögtön csapattagként tekintett rám, hamar bekerültem a csapatba, nem úgy néztek rám, mint egy falusi gyerekre, rögtön befogadtak. Jó tárasság volt, sőt remek, főleg az 1975-76-os csapat, mert abban a szezonban ami kupát csak kiírtak, mindent megnyertünk.
- Több mint 150 alkalommal húzta magára a Fradi mezét, bajnok és kupagyőztes, illetve KEK-döntőt is vívott az FTC-vel. Ebből a szép pályafutásból ki tud emelni egy-két konkrét mérkőzést, vagy gólt, mint legkedvesebb emléket?
- Az ETO ellen 6-1-re megnyert meccsen ötször voltam eredményes, azt hiszem, az a meccs kiemelkedik mind közül, nagyon jól ment a játék. Emellett természetesen számtalan kiváló meccsem volt a Fradival, volt egy nyári kupa 1975-ben, az MLSZ Kupa, amin három gólt lőttem az Estudiantes ellen, illetve Nyilasi Tibor is beköszönt kétszer.
Ez a siker azért is volt nagy szó, mert egy évvel később az Estudiantes több játékosa is világbajnok lett az argentin válogatott tagjaként.
- Nyugdíjasként mivel szereti tölteni az időt? Elszakadt végleg a labdarúgástól?
- Általában délelőtt vásárolok, elolvasom az újságokat, a pályánál elbeszélgetünk a régi dolgokról, délután pedig a tévézés, a rejtvényfejtés és az olvasás tölti ki az időmet, és persze a baráti társasággal folytatott ulti-partik. Néhány éve már kiszálltam a labdarúgásból, egy darabig még tevékenykedtem itt Celldömölkön, majd elmentem egy kis pihenésre, amibe annyira belejöttem, hogy végül már nem tértem vissza. Ha a véleményemet kérdezik a csapatról, akkor elmondom, illetve járok a meccsekre, idegenbe is el szoktam kísérni a csapatot, de hivatalos posztom már nincs.
- A Ferencváros ősszel történelmet írt, a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta első magyar csapatként megérte a tavaszi folytatást az európai kupaporondon és a bajnokságban is meggyőzően teljesítenek a mieink. Mit szól az őszi remekléshez?
- Folyamatosan nyomon követem a Fradi szereplését és tetszett, amit láttam. Nagyon jól összeálltak a dolgok a csapatnál, kicsit sok a légiós, örülnék, ha több magyar labdarúgót látnék a csapatban, viszont az eredményeknek nagyon örülök. Minden meccset megnézek, Bánki Dodóval és az öregfiúkkal szoktam találkozni és beszélgetni.
- Tekintsük picit a nem is túl távoli jövőbe! Hamarosan folytatódik az UEFA Európa Liga a legjobb 16 közé kerülésért, majd jön a nyolcaddöntő sorsolása február 24-én, ahol már mi is érintettek leszünk. Kit látna szívesen ellenfélként?
- Én olyan csapatot szeretnék, amely ellen lenne esélyünk menni még egy kört. Aztán majd ráérünk nagyobb csapatokban gondolkodni. A telt ház így is meglesz szerintem a nyolcaddöntőre, bárki is lesz az ellenfelünk. A régi Népstadionban sokat játszottam, a kettős rangadókra örömmel gondolok vissza, imádtam abban a stadionban játszani és szerintem a Puskás Arénában is remek lesz a hangulat, hiszen oda 60.000 ember is befér, nem csak 20.0000. Bízom benne, hogy olyan ellenfelet kapunk, amely ellen tovább tudunk majd jutni, aztán jöhetnek a nagyok.
Szalagyi Áron
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!