2025. április 23.
„Az a feladatom, ha valami nem működik, változtassak”
Robbie Keane az MTK legyőzése után sajtótájékoztatón értékelt.

Amint arról korábban beszámoltunk, 35-szörös magyar bajnok és 24-szeres kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk egygólos hátrányból felállva 3-1-re legyőzte az MTK-t, ezzel pedig bejutott a MOL Magyar Kupa május 14-i döntőjébe, ahol a Paks lesz az ellenfele. A találkozó után vezetőedzőnk, Robbie Keane sajtótájékoztatón értékelt.

- Mondtam a srácoknak a meccs előtt, minden meccs más és más – kezdte Robbie Keane. - Hiába a múlt hétvégi 7-0, nem számíthatnak könnyű találkozóra, pláne nem egy 7-0-ra. Büszke vagyok a srácokra, hogy bejutottunk a döntőbe. Nagyon nehezek az ilyen és ehhez hasonló meccsek, tudtuk, milyen jó csapat az ellenfél. Az első félidőben ők voltak a jobbak, ezért kellett változtatnunk a félidőben, mert jobban tartották a labdát a középpályán, ahol technikás és jó játékosok szerepeltek. Egy edzőnek ez a feladata, ha valami nem működik, akkor megoldást kell rá találnia. Ezúttal így tudtuk felülmúlni őket. A jövő vasárnapi az egy teljesen más mérkőzés lesz, tekintve, hogy azt idegenben játszuk. Ebből a második félidőből lehet erőt meríteni - mondta Robbie Keane.

Cikkajánló

Már a Fradi vezeti az európai koefficiens rangsort!

Egyetlen csapat sem szerzett több pontot hazájának az európai kupaidényben, mint a Ferencváros.

Zachariassennél nincs jobb az Európa Ligában!

Az Európa Liga főtábláján, négy kör után klubunk norvég játékosa három góllal és három gólpasszal áll az élen.

Bamidele Yusuf a közösségi médiában kért elnézést

A Milan elleni kiállítása után a csatár a csapattársaitól és a szurkolóktól is bocsánatot kért.

„A Ferencváros átviharzott a San Sirón” – lapszemle

Az olasz lapok a Fradi álomszerű estéjéről írnak. A Milan elleni siker az egész világsajtót bejárta.

A legnagyobb Fradi hálóját őrizte

Az FTC egyik aranykorszakának kapuslegendájára, a ma 100 éve született Henni Gézára emlékezünk.

„Egész Európa hallotta a szurkolóinkat, köszönöm nekik"

Az AC Milan elleni fantasztikus UEL-győzelmünk után Borbély Balázs osztotta meg a gondolatait.

MILÁNÓ ZÖLD-FEHÉR! MEGVERTÜK AZ AC MILANT!

Férfi labdarúgócsapatunk csodálatos játékkal nyert a hétszeres BEK/BL-győztes ellen a San Siróban!

Milan–FTC: nagy különbség a kezdőcsapatok értéke között

Az olaszok sztárjátékosai önmagukban értékesebbek, mint a Fradi teljes kezdője.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin