2025. június 30.
Az egyszeres német bajnokkal is játszunk Ausztriában
Férfi labdarúgócsapatunkra német és cseh ellenfél vár a lienzi edzőtáborban.

Az ötnapos, majd a másodosztályú Mezőkövesd elleni 4-0-s győzelemmel záruló első, mezőkövesdi edzőtábor után bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk egy hetet az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban készül, majd július 6-a és 15-e között a már ismerős helyszínen, az ausztriai Lienzben készül a következő szezonra.

Robbie Keane együttese a második edzőtáborban két felkészülési mérkőzést játszik. Először július 9-én, szerdán 17.00-tól a cseh FC Trinity Zlínnel mérkőzik meg a lienzi Dolomitenstadionban. Ellenfelünk az előző szezonban megnyerte a másodosztályt, így bajnokként jutott fel az élvonalba. A csehek kétszer (1969/70 és 2016/17) nyerték meg a Cseh Kupát és egyszer (2017) a Cseh Szuperkupát, a 2017/18-as szezonban pedig bejutottak az UEFA Európa Liga csoportkörébe, ahol az F-csoportban a negyedik helyen végeztek.

Az FTC második ellenfele pedig a német másodosztályban szereplő Karlsruher SC lesz július 15-én, kedden 11.30-tól szintén a Dolomitenstadionban. 2022-ben már játszottunk a németek ellen, akkor a kösseni találkozón 4-1-re nyertünk. Ellenfelünk egyszeres német bajnok, kétszeres Német Kupa-győztes, de a ’90-es években nemzetközi szinten is eredményesen szerepelt: 1994-ben az UEFA-kupa elődöntőjébe jutott, 1996-ban pedig megnyerte az azóta megszűnt UEFA Intertotó Kupát. Az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás a 2007/2008-as idényben erősítette a karlsruhei együttest. A Karlsruher SC jelenleg a Bundesliga 2-ben szerepel, az előző szezonban 8. lett.

Ahogy a korábbi edzőtáborok alkalmával már megszokhatták, ezúttal Lienzben is élőképes közvetítéssel készülünk! A találkozók megtekintéséhez nem kell mást tennie, mint bejelentkezni felhasználói fiókjával a meccsjegy.fradi.hu oldalon, a profilja menüjén belül rákattintani az „élő közvetítésre”, majd befizetni a meccsenkénti 500 forintos támogatói díjat, amellyel az FTC labdarúgó utánpótlását és az Albert Flórián Labdarúgó és Utánpótlás Sportalapítványt támogatja, amelynek tevékenységéről ITT olvashat bővebben!

Fontos információ, hogy azon drukkereink, akik befizették a meccsenkénti 500 forintos díjat, ők bármikor visszanézhetik az adott találkozót. Emellett nem kell kapcsolgatni a készülékek között, ugyanis az élő közvetítésbe ágyazva meg tudja tekinteni a Fradi Zóna Értékelés Live  vodcast mérkőzések előtti, félidei és mérkőzés utáni műsorát is, amelyben exkluzív aktualitásokkal érkezünk a mérkőzések helyszínéről és a Fradi Zóna budapesti stúdiójából.

Nincs még fiókja a meccsjegy.fradi.hu oldalon? Így tud regisztrálni!

Ha még nem regisztrált a meccsjegy.fradi.hu oldalon, ITT megteheti! Fogadja el az adatkezelési tájékoztatókat, felhasználási feltételeket. Az események megtekintése a felhasználói fiókjához kötött, és eseményenként egy hozzáférésre jogosít. A megfelelő mérkőzésnél a „Jegyvásárlás” gomb segítségével válthatja meg 500 forintos regisztrációs támogatói jegyét, amely után élőben, vagy később, utólag visszanézve is elérhetőek lesznek bajnokcsapatunk felkészülési mérkőzései.

Közvetítésünket már negyedórával a kezdőrúgás előtt megkezdjük a helyszínről, ez alatt megtudhatja a legfrissebb híreket, illetve interjúkat és riportokat nézhet a csapatot érintő legfontosabb történésekről. A meccset három kamerával közvetítjük, nem marad le semmiről, mivel a gólokat és a nagy helyzeteket is visszajátsszuk.

Kommentátorunktól minden fontos információt megtudhat. A találkozó után pályaszéli interjú formájában a mérkőzés főszereplőit is meghallgathatja.

Ha első kézből szeretne értesülni a csapatunkat érintő legfrissebb hírekről és érdekességekről, kövesse a FradiMédia hivatalos felületeit: a Facebookon, az Instagramon, a TikTokon, a YouTube-on, a fradi.hu-n és a Fradi Applikáción is exkluzív anyagokkal készülünk szurkolóinknak.

Cikkajánló

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

Mutatjuk, mit rejt Lenny Joseph bőröndje!

Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin