2019. december 9.
Az élen telelünk, ráadásul megdőlt a rekord is
44 mérkőzés óta veretlenek vagyunk a Groupama Arénában, és támadónk lett a forduló legjobbja.

Mint arról beszámoltunk, magyar bajnok labdarúgócsapatunk vasárnap vendéglátóként 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia együttesével. A pontszerzésnek köszönhetően négy pontra növeltük előnyünket az egy meccsel többet játszó MOL Fehérvár FC előtt az NB I élén, így az is eldőlt, hogy az idei utolsó, hétvégi élvonalbeli forduló eredményeitől függetlenül is elsőként fejezzük be az 2019/2020-as szezon őszi szakaszát!

A döntetlennel folytatódott remek hazai sorozatunk is, immáron 44 mérkőzés óta veretlenek vagyunk hazai környezetben! Sergei Rebrov vezetőedző csapata 2019. október 19-én, az Újpest 1-0-s legyőzésekor döntötte meg a hazai veretlenség évtizedek óta fennálló 40 meccses csúcsát, azóta pedig a Mezőkövesd (1-1), a ZTE FC (3-2) és a Puskás ellen sem talált legyőzőre. A 2017. április 29. óta tartó szériában 34 siker mellett a Puskás Akadémia elleni 2-2 volt a 10. döntetlenünk.

Habár a győzelem nem sikerült vasárnap, Oleksandr Zubkov játékát érdemes kiemelni. Ukrán támadónk két gólt vágott a Puskás Akadémia kapujába, először duplázott Fradi-mezben. Teljesítményével kiérdemelte a forduló legjobbja címet, mivel ő érte el a legnagyobb InStat-indexet (378-ast) a fordulóban, azaz neki lett a legmagasabb a teljesítménymutatója az InStat statisztikai elemzőrendszer alapján.

Futballistáink legközelebb már az új esztendőben, 2020. január 25-én játszanak a Groupama Arénában, akkor az NB I 17. fordulójában a Paks lesz az ellenfél.

Cikkajánló

Zubkov duplájára jött a válasz, döntetlen a vége

2-2-es döntetlent játszottunk a Puskás Akadémiával, így négypontos előnnyel vezetjük a tabellát.

Rebrov: „Két különböző félidőt láthattunk”

Vezetőedzőnk innentől már csak a Ludogorec elleni mérkőzésre koncentrál.

Dibusz Dénes: „Nem volt az igazi a játékunk”

Kapusunk szerint szorosabb védekezésre lett volna szükség a Puskás Akadémia elleni vasárnapi bajnokin.

Lipcsei szülővárosában Csernik-góllal nyert a Soroksár

Egymás után harmadszor győzött a kis Fradi.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin