2025. május 27.
Az FTC-ben folytatja pályafutását Cadu
A brazil labdarúgó legutóbb a cseh Viktoria Plzenben futballozott.

Tovább formálódik 36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk kerete. Csatlakozik együttesünkhöz a brazil középpályás, Cadu, aki a mögöttünk hagyott idényben a cseh Viktoria Plzent erősítette.

Cadu 1997. augusztus 8-án született a brazíliai Salvadorban, hazájában az EC Olímpia, valamint a Fluminense csapatában futballozott. A középpálya mindkét szélén bevethető játékos 2020-ban került a cseh Pardubice együtteséhez, ahol két év alatt 72 mérkőzésen játszott, 15 gólja mellett 13 gólpasszt osztott ki, és csapatával megnyerte a cseh másodosztályt.

2022 nyarán Cadu Csehországon belül váltott, a Viktoria Plzenhez igazolt, új csapata azonban egyből kölcsönadta a Banik Ostravának, ahol egy év alatt 28 találkozón hatszor volt eredményes. A kölcsönjátékot követően a Plzen visszahívta, a piros-kékeknél alapemberré nőtte ki magát, 97 meccsen jutott szóhoz, ezeken nyolcszor talált be az ellenfelek kapujába, 19 alkalommal pedig társait szolgálta ki.

A 2024/25-ös szezonban összesen 49 összecsapáson kapott lehetőséget, kétszer volt eredményes, míg az Európa Ligában a legjobb 16-ig jutott alakulatával, és a mieink elleni nyolcaddöntőn mindkétszer a Plzen kezdőcsapatának tagja volt.

Cadu rendkívül nagy tapasztalattal rendelkezik. Egy színvonalas bajnokság egyik topcsapatából, a Viktoria Plzenből érkezik. A cseh ligában éveken keresztül a dobogóért játszott, és a nemzetközi porondon is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, amit a saját bőrünkön is megtapasztalhattunk. Univerzális, a védelem mindkét oldalán bevethető futballista, aki a játékrendszertől függően hosszú futóként is remek teljesítményre képes mindkét oldalon. Nagy intenzitással, támadó felfogásban játszó védőről van szó. Örülünk, hogy sikerült meggyőznünk őt, hogy hozzánk igazoljon. Minőségben és az edző számára a variációs lehetőségekben is javulni tudunk az érkezésével – mondta Hajnal Tamás, labdarúgócsapatunk sportigazgatója.

Cikkajánló

Mariano Gómez magyar állampolgár lett

Télen érkezett hátvédünk szerdán letette az esküt, így a derbin már megfelel a magyar szabálynak.

„Életem a labdarúgás, ami pedig kikapcsol, az a foci”

Nyilas Elek nem számolja az éveket, a pozitív hozzáállásban hisz. Születésnapi interjú korábbi játékosunkkal!

Fradi Zóna Értékelés Live az Újpest ellen is

Vasárnap 15:30-tól a derbin is várjuk önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe-ban.

A játékosoknak és a szurkolóknak is fontos meccs lesz

A derbi előtt bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk edzője, Robbie Keane osztotta meg gondolatait.

Tippeljen, és nyerjen egy Fradi ultra ágyneműt!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Újpest elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Különleges Fradi-majális a Groupama Arénában - VIDEÓ

A pályán és a virtuális térben is összemérhették tudásukat a Goals x Games résztvevői.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Lenny Joseph érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Tudás és szórakozás: kreatív nyári táborok a Fradinál

A Creative Science Nyári Táborai a Fradi Élményműhelyben megismert tematikával várják a gyerekeket.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin