2025. május 31.
UEFA orvosi értekezletet rendeznek a Groupama Arénában
Június 4-én, szerdán Európa vezető futballklubjainak csapatorvosai érkeznek stadionunkba.

A labdarúgásban gyakoriak a sérülések, ezért a FIFA, az UEFA és a tagországok szövetségei folyamatosan dolgoznak azon, hogy hogyan lehet elkerülni őket. 2001-ben az UEFA elindította kutatási programját, amelynek keretein belül a Bajnokok Ligájában szereplő csapatok folyamatosan adatokat küldenek a svédországi központú Football Research Group részére. Az intézet vezetője az UEFA orvosi bizottságának alelnöke, Jan Ekstrand.

A beérkező adatok segítségével kielemzik és csoportosítják a sérüléséket, megvizsgálják, hogy milyen összefüggések állnak fent közöttük, illetve, hogy mit lehet tenni a megelőzés érdekében. A munkaértekezletet idén a Groupama Arénában rendezik, így klubunk csapatorvosainak is lehetősége nyílik arra, hogy részt vegyenek az eseményen.

- Volt már ilyen konferencia Brugge-ben és Leverkusenben is, természetesen örülünk, hogy ezúttal Budapesten tartják. Ez egy rendkívül hasznos rendezvény, a nemzetközi topfutball csapatorvosainak java itt lesz, körülbelül 30-40 résztvevőre számítunk. A spanyol bajnok Barcelona, a friss EKL-győztes Chelsea, de még a két BL-döntős, az Internazionale és a PSG is delegál szakembereket. Sajnos a klubvilágbajnokságon szereplő együttesek orvosai értelemszerűen nem lesznek jelen, de fontos kiemelni, hogy a női BL-ben szereplő klubok egészségügyi szaktekintélyei is a Groupama Arénába érkeznek – mondta dr. Pánics Gergely, 36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk orvosa.

Cikkajánló

Megérkezett! Ebben a mezben játszanak labdarúgóink

A Macron a 2025/26-os szezonra is különleges hazai mezt tervezett rekordbajnok férfi labdarúgócsapatunknak.

Ekkor játszunk a Nyíregyháza ellen

Az MLSZ közzétette a Fizz Liga harmadik fordulójának kezdési időpontjait.

FTC-Noah: színes programokkal készülünk

A célba lövést, reflexfalat, ketrecfocit és a lövőerőmérőt is kipróbálhatja az idény első hazai tétmeccsén.

Sajtóakkreditáció a Kazincbarcika elleni bajnokira

A média munkatársai július 31., csütörtök 16.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Gruber Zsombor is ott lesz a Fradi Zóna Elemzésben

Az MTK elleni meccs után hétfőn ismét jön elemző műsorunk Hegedűs Henrikkel a FradiMédia YouTube-csatornáján.

Kérjen köszöntést szeretteinek a Groupama Arénában!

Legyen szó születésnapi üzenetről, vagy megemlékezésről, mi a kivetítőinkre varázsoljuk Önnek!

Ez történt az örökrangadón

Mutatjuk az MTK elleni 1-1-es bajnoki legfontosabb pillanatait - VIDEÓ!

Robbie Keane: „Van még mit javítanunk!”

Vezetőedzőnk értékelte az MTK elleni 1-1-es döntetlent.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin