
Ha kedd, akkor Fradi TV! Aktuális adásunkat július 14-én, kedden 19.00-kor tűzi műsorára az M4 Sport!
Szurkolóink a hétvégén „hazavihették magukat”, ugyanis a Groupama Arénában megkereshették azokat a bábukat, amelyeket kiállítottak róluk a zárt kapus mérkőzések ideje alatt. Az eseményen ott voltak jelenlegi és korábbi kiváló labdarúgóink is, helyszíni riportunkból pedig kiderül, hogyan zajlott a találkozó!
Csontos Dominik utánpótlásban mutatott teljesítményével kiérdemelte, hogy odakerüljön a felnőttek közé, sőt, már játszott is az első csapatunkban és profi szerződést kapott. Fiatal labdarúgónk a társaihoz hasonlóan megérdemelt pihenőjét töltötte az elmúlt hetekben, például kedvenc hobbijára is több időt szánhatott. Elkísértük az egyik ilyen alkalomra.
Hamarosan újra láthatjuk a medencében férfi vízilabdacsapatunkat, amely továbbra is minden sorozatban címvédőként szerepelhet. Varga Zsolt együttese most azonban egy másik sportágat, a golfot próbálta ki csapatépítésként, ráadásul a srácok két különböző labdával űzték a sportágat.
A vírusveszély után valósággal robog az atléták szabadtéri versenyszezonja. A sikeresség érdekében klasszis középtávfutónk, Kazi Tamás úgy döntött, egy kis amerikai edzésmódszerrel fűszerezi meg sportolóink és saját maga felkészülését.
Fradi TV – magazinműsor, M4 Sport – július 14., kedd 19.00
Ismétlések:
július 15., szerda, 9.00, 23.15
július 16., csütörtök, 9.00
július 17., péntek 5.55
július 19., vasárnap, 12.05
A Fradi TV-t a FradiMédia készíti.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a ZTE elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!
A török bajnokság legutóbbi bronzérmese nem ismeretlen ellenfél a Ferencváros számára az Európa Ligában.
Erőnléti edzőnk a sűrű programról, a terhelésről és a Trabzonspor elleni célokról is beszélt.
A törökországi UEL-selejtezőnkre augusztus 20-án, magyar idő szerint 19:00-tól kerül sor.
A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.
Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.
Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.