Magyar bajnok és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk május 14-én, szombaton 14.45-től a Gyirmót FC Győr vendégeként lép pályára az OTP Bank Liga aktuális idényének utolsó, 33. fordulójában. A mérkőzést megelőzően az FTC vezetőedzőjével, Sztanyiszlav Csercseszovval beszélgettünk.
- Ha bajnok szeretnél lenni, minden meccset komolyan kell venned, ezért nem tudnék külön egy meccset kiemelni a tavaszi idényből – felelte kérdésünkre a tréner. - Jó ellenfeleink voltak, a Kisvárda és a Puskás Akadémia is jó szezont teljesített, ám végül sikerült elérnünk a céljainkat, így jó érzésekkel pillanthatunk vissza az idényre. Ne feledjük el azonban, hogy még hátravan egy mérkőzés, ami szintén fontos, nem véletlen, hogy a győztes kupadöntő másnapján is edzettünk. Mi vagyunk a bajnok és kupagyőztes Ferencváros, muszáj ennek megfelelően teljesítenünk.
Az edzőt a szombati idényzáróval kapcsolatos várakozásairól is kérdeztük.
- A csapattól egyértelműen azt várom, hogy ezúttal is küzdjön a három pontért. Vannak sérültjeink és néhányan már a csütörtöki edzés után extra pihenőt kaptak, így a Gyirmót FC ellen már nem lépnek pályára, azonban van elég futballistánk, akik számára most itt a lehetőség a bizonyításra. Szeretnénk győzelemmel befejezni a szezont!”
A Gyirmót FC Győr–FTC bajnokit a győri ALCUFER Stadionban rendezik.
Klubunk országjáró járműve 13.00 és 17.00 között várja önöket az ALCUFER Stadion vendégparkolójában.
Puskástól Raúlon át Cristiano Ronaldóig – a Real Madrid történetét a kezdetektől világklasszisok formálták.
Húsz éve, 2006. július 25-én zárták ki az első osztályból a Ferencváros labdarúgócsapatát.
A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.
A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.
A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.
A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!