Deák Ferenc, avagy ahogyan mindenki ismerte, Bamba 1940-ben kezdte profi pályafutását a Szentlőrinci AC-ben. A csapat eleinte a harmadosztályban szerepelt, ám Deákkal előbb a másodosztályban – ahol a kiváló labdarúgó 108 gólt szerzett -, majd az élvonalban is megmutathatta magát.
Bamba az első osztályban is ellenállhatatlannak bizonyult, az 1945/46-os szezonban 34 találkozó alatt 66 gólt szerzett, ami a mai napig világrekord. Teljesítményre természetesen számos együttes felfigyelt – külföldön is -, így Deák 1947-ben a Ferencvároshoz igazolt.
Góliszonnyal csapatunkban sem küszködött: 111 mérkőzésen 155 gólt lőtt és bajnoki címet ünnepelhetett a Fradival. Három esztendő után azonban el kellett hagynia a mieinket.
Történt ugyanis, hogy 1950 nyarán egy siófoki étteremben lazított csapattársaival, majd az este folyamán rázendített a Fradi-indulóra. A helyszínen tartózkodó két ÁVH-s tiszt ezt nem nézte jó szemmel, odamentek Bambához, és felszólították, hogy jobb, ha abbahagyja a nótázást. Deáknak nem tetszett a rendszer parancsa, és mindkét tisztet megütötte, ami – mint később kiderült – pályafutásába is került.
A Belügyminisztériumban úgy döntöttek, Bambának két opciót ajánlanak: vagy az Újpesti Dózsába igazol, vagy börtönbe vonul. A labdarúgó a csapatváltást választotta, így további négy éven keresztül a IV. kerületben termelte a gólokat, majd pályafutása vége felé az Egyetértésben, a Spartacusban és a Siófokban is megfordult.
Deák a válogatottban is elképesztő statisztikát produkált: 20 mérkőzésen 29 gólt szerzett, 1949-ben – vélhetően politikai okokból – azonban kivették a nemzeti csapatból.
Deák Bamba 1998. április 18-án, 76 éves korában hunyt el. Emlékét örökké megőrizzük!
Vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelt a DVTK legyőzése után.
Címvédő labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 29. fordulójában magabiztosan győzte le hazai pályán a DVTK-t.
Labdarúgócsapatunk középpályása a bajnokságban és az Európa Ligában is kiemelkedően teljesített.
A labdák megvásárlásával az Albert Alapítványt támogathatja.
Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.
Szurkolóink számára a péntek esti bajnoki idején is elérhető az MVM Dome parkolója.
Ezúttal pénteken 19:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.
A FradiMédia YouTube-csatornáján már elérhető formabontó, exkluzív filmünk az idei UEL-idényről!