A részben bosnyák származású Redzic Damir januárban a Ferencváros férfi labdarúgócsapatának keretével tartott a spanyolországi edzőtáborba, ahol megszerezte első gólját a nagycsapatban, ezt követően pedig tétmérkőzésen, az NB I-ben is bemutatkozhatott a felnőttek között. Ennek apropóján most megnéztük, hogy ifjú játékosunk hol él, honnan indult, milyen a viszonya bosnyák csapattársaival és milyen célokat tűzött ki maga elé.
Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.
Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.
Labdarúgó-válogatottunk idei harmadik meccsén is pályára lépő védőnk értékelte a finnek elleni sikert – VIDEÓ!
Védőnk 45 percet volt pályán, Varga Barnabás két gólja döntötte el a mérkőzést.
Idén sem múlhat el a nyár a nagy sikerű Garázsvásár nélkül, ahol hatalmas kedvezményekkel vásárolhatnak.
Egy illat, ezer emlék. Egy igazán különleges Fradi-relikvia lehet az öné, ráadásul a játékosok...
Az Osváth Attilával és Gruber Zsomborral készülő magyar labdarúgó-válogatott pénteken a finneket fogadja.
Ne hagyja a felkészülést az utolsó pillanatra a következő tanévre!