2019. április 15.
Bemutatkozik új másodedzőnk a Fradi TV-ben
Unai Melgosa, egy szívszorító történet, úszótehetség és Aktív Szurkolók a legújabb adásban.

Ha kedd, akkor Fradi TV! Aktuális adásunkat április 16-án, kedden 17.15-kor tűzi műsorára az M4 Sport.

Légrádi Lia nem egy átlagos kislány, hiszen annak idején úgy döntött, a futballpályán szeretné kamatoztatni tehetségét. Csaknem egy éve azonban egy súlyos baleset következtében megváltozott az élete. A sorsát szívén viselő, Fradi-érzelmű edzője pedig mindent megtesz, hogy segíthessen a kilencéves gyermeknek. Ebből most mi is kivehetjük a részünket. A részleteket megtudhatják adásunkból, segíteni addig is EZEN a linken tudnak.

Unai Melgosa március elején érkezett a Ferencvároshoz. A spanyol másodedzővel első, Népligetben töltött hónapjának tapasztalatairól beszélgettünk.

Az Albert Alapítvány sok fiatal fradista sportolót támogat. A még mindig csak 15 éves úszó, Mihályvári-Farkas Viktória már felnőtt országos bajnoknak mondhatja magát, és mind a medencében, mind nyílt vízen fényes jövő állhat előtte.

Ebben a félévben is kemény tréningek zajlanak drukkereink számára az FTC-MVM Sportközpontban. Most a Telekom Aktív Szurkolók Program egyik különleges résztvevőjével ismerkedhetünk meg.

Fradi TV – magazinműsor, M4 Sport – április 16., kedd 17.15
Ismétlések:
április 17., szerda 5.00
április 17., szerda 13.55
április 18., csütörtök 2.30
április 18., csütörtök 12.30

A Fradi TV-t a FradiMédia készíti.

Cikkajánló

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Nyíregyháza elleni mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin