Bajnoki és Magyar Kupa-címvédő férfi labdarúgócsapatunk az AS Monaco felett aratott idegenbeli UEL-diadal után szeptember 18-án, vasárnap a MOL Magyar Kupában is megkezdte a szereplését. Az első ellenfelünk az NB III Nyugati csoportjában szereplő Bicskei TC volt. Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző a Bogdán – Wingo, S. Mmaee, Vécsei, Sigér – Esiti, Gojak – Mercier, Auzqui, Marquinhos – Boli kezdőt küldte a pályára. Érdekesség, hogy 2020.november 14-én is találkoztunk a kupában a Bicskével, akkor 5-0-ra sikerült győznünk Roko Baturina mesterhármasával, illetve Michal Skvarka és Franck Boli góljával.
I. félidő
Roppant zord időben, széllel és esővel kezdődött a találkozó, de mindez nem zavarta a szép számmal kilátogató közönséget, egyaránt megteltek a hazai és a vendégszektorok is. A 10. percig kellett várni az első helyzetünkre, ekkor Mercier ugratta ki remekül Bolit, aki Marquinhoshoz továbbított, ő azonban kapu fölé lőtt. A mieink ezt követően is irányították a játékot, de a hazaiak védelme jól zárt.
A 24. percben jó helyről kaptunk szabadrúgást. Mercier lövését ifjabb Szűcs Lajos, korábbi kétszeres magyar bajnok kapusunk fia kivédte, majd a kipattanót hiába vágtuk a kapuba, már les volt. Hat perccel később Gojak beadása után Wingo fejese ment kicsivel mellé. Ezt követően újabb szabadrúgást végezhettünk el, nagyjából 20 méterre a bicskei kaputól. Mercier állt a labda mögé, akinek lapos lövése nem talált kaput. A félidő hajrájában Esiti próbálkozott, de megpattanó lövése fölé szállt. A hosszabbításban viszont sikerült betalálni: 16 méterről végezhettünk el szabadrúgást, Amer Gojak állt a labda mögé, lövése pedig utat talált a kapuba, ezzel bosnyák válogatott játékosunk megszerezte az első találatát a Ferencvárosban.
II. félidő
Egyet cseréltünk a szünetben, Samy Mmaee-t Mats Knoester váltotta. A 48. percben Boli kísérletezett távolról, de a kapus védett. Az 57. percben ismét Boli volt akcióban, aki remekül tálalt Wingóhoz, akinek közeli lövését nagy bravúrral hárította a hazaiak hálóőre. Ezt követően Kristoffer Zachariassen érkezett Mercier helyére. A 64. percben Sóron lőtt Bogdán Ádám kapujára, de a kísérlet fölé ment. Hat perccel később Gojakot vágták fel a kaputól 25 méterre. A sértett adta középre a labdát, de Vécsei fejese a kapusnál kötött ki. Újabb cserék következtek: Bolit Ryan Mmaee, Auzquit pedig Giorgi Kharaishvili váltotta. Nem sokkal később Lencsés lövése ment el centikkel a bal kapufánk mellett, majd a másik oldalon Sigér kísérletét védte Szűcs kapus. A 82. percben Zachariassen lőtt fölé.
A Ferencváros a hajrában zárta le a meccset: Vécsei Bálint a 86. percben lőtt közelről, sarokkal egy remek gólt, ezzel 2-0-ra győztünk a Bicske otthonában!
MOL Magyar Kupa, 3.forduló
Bicskei TC–FTC 0-2 (0-1)
FTC: Bogdán – Wingo, S. Mmaee (Knoester, a szünetben), Vécsei, Sigér – Esiti, Gojak – Mercier (Zachariassen, 62.), Auzqui (Kharaishvili, 72.), Marquinhos – Boli (R. Mmaee, 72.)
Gólszerzők: Gojak (45+2), Vécsei (86.)
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!