2024. február 17.
Bíznak a továbbjutásban az Olympiakosz kiejtői
Szűcs, Limperger és Páling értékelte a mostanit és mesélt a ’96-os, pireusziak elleni párharcról.

Bizonyára sok szurkolónk emlékszik rá, hogy 1996-ban az UEFA Kupa 1. fordulójában a Ferencvárosi Torna Club nagy bravúrt végrehajtva búcsúztatta a görög Olympiakoszt. Csapatunk akkor hazai pályán 3-1-re nyert, majd idegenben egy 2-2-es döntetlennel kivívta a továbbjutást. Az akkor pályára lépők közül Szűcs Mihály, Limperger Zsolt és Páling Zsolt beszélt a mostani UEFA Európa Konferencia Liga-párharcról, amelynek első meccsét 1-0-ra az Olympiakosz nyerte.

Ezúttal nem sikerült a görögök fölé kerekedni

- Az kaptam az első meccstől, amit vártam. A fiúk ugyanolyan bátran fociztak, mint Firenzében, vagy Genkben. Nem húzták magukra az ellenfelet, bátran támadtak, hihetetlen futóteljesítményt nyújtottak, jó egyéni megoldásokat választva. A 70. percig mi uraltuk a meccset, ám akkorra a saját magunk által diktált tempó miatt előjöttek a fáradás jelei. Az Olympiakosz fölénk nőtt köszönhetően annak, hogy a görögök cseréi lendítettek az ellenfél játékán, míg a mi cseréink ezúttal nem tudtak pluszt hozzátenni – mondta a ’95-ös BL-Fradi tagja, Szűcs Mihály, aki a visszavágón bízik a továbbjutás kiharcolásában. – Semmi nem dőlt még el, hisz ha 0-0 lett volna az első meccs, gólt akkor is kellene lőni a továbbjutáshoz Budapesten. Nem megoldhatatlan így sem a feladat. Nehéz lesz persze folyamatosan támadni, mivel a görögökben megvan a kvalitás, hogy életveszélyes kontrákat vezessenek. Azonban én bízom a továbbjutásunkban.

1996-ban 3-1-re vertük az Olympiakoszt hazai pályán, ez az eredmény most is továbbjutást érne

Szűcs az 1996-os párharc első, Üllői úti meccsét kihagyta, a továbbjutásról döntő pireuszi 2-2-es visszavágón végig pályán volt viszont.

- Nekünk fordítva volt, otthon 3-1-re nyertünk, ezt most is elfogadnám. Máig szép emlék, ahogy a pireuszi pokolban sikerült kivívni a továbbjutást, óriási fegyvertény volt, mivel az Olympiakosz akkor is esélyesebb volt.

Limperger Zsolt ’96-ban mindkét találkozót végigjátszotta a görögök ellen, korábbi védőnk sajnálja a bekapott gólt, mert a 0-0-t reálisabb eredménynek tartotta.

- Az első 60-65 percben kiegyensúlyozott volt a találkozó, sőt inkább a Fradi akarata érvényesült. A görögök viszont minőségi cseréket vetettek be, attól kezdve fölényben voltak. Sajnálom a bekapott gólt, mert elkerülhető lett volna, nagy helyzete nem is volt a görögöknek, a döntetlen igazságosabb lett volna – vélekedett Limperger Zsolt, aki szerint az előny miatt az Olympiakosz most esélyesebb a továbbjutásra. – A párharc előtt 55-45 százalékra adtam a továbbjutást a pireusziak javára, ez az első meccset nézve kiegyenlítődött 50-50-re, ám a gól visszabillentette az erőviszonyokat az eredeti elképzelésemre. A visszavágón persze a fantasztikus szurkolótáborunk előtt bármi sikerülhet.

Ünneplés a görögök ellen 1996-ban

Az Olympiakosz elleni UEFA Kupa-párharc mindkét meccsét szintén végigjátszó Páling Zsolt szerint a visszavágón kulcsfontosságú, hogy gyorsan gólt szerezzünk.

- Emlékszem minket ’96-ban már a meccsnap előtt a stadionban próbáltak megfélemlíteni a görögök, petárdákkal dobáltak, miközben a stadionnal ismerkedtünk. Az nekünk a visszavágó volt, addigra tele voltunk önbizalommal és a kinti hangulat minket is feltüzelt. Most is őrületes volt a hangulat, de a Fradi jó meccset játszott, voltak persze hibák. Nem láttam erősebb csapatnak az Olympiakoszt, szerintem meglehet a továbbjutás a visszavágón. Persze nagy kár, hogy nem 0-0 lett, vagy hogy Varga Barnabás gólját nem adták meg az elején. A gyors gól úgy gondolom, a visszavágón kulcsfontosságú lesz – mint anno Miriuta gólja Pireuszban-, mert az első meccs végét a görögök uralták, ez könnyen előfordulhat a visszavágón is. 50-50 százalékos a párharc egyelőre, ha az első félidőben betalálunk, akkor akár hosszabbítás esetén is nagy előnyt jelenthet, hogy hazai pályán, csodálatos szurkolótáborunk előtt játszhatunk.

A visszavágón talán Varga Barnabás már megadott gólnak is örülhet

Az UEFA Európa Konferencia Liga-nyolcaddöntőért zajló rájátszás második mérkőzése február 22-én, csütörtökön 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

Cikkajánló

Abu Fani az FTC és az NB I legértékesebb játékosa

A Transfermarkt szerint Mohammed Abu Fani értéke az ötszörösére nőtt, amióta a Fradihoz igazolt.

Fantasztikus show-val ünnepeltük a 35. bajnoki címet

Aki ott volt, soha nem felejti mekkora partival zártuk le a 2023-2024-es sikeres bajnoki idényt – VIDEÓ!

Magyarok a pályán

Labdarúgócsapatunk magyar játékosai idén is sokat tettek a közösbe.

Varga Barnabás, a mesterlövész

Labdarúgócsapatunk támadója első ferencvárosi idényében gólkirály lett az NB I-ben.

HSA Hónap Játékosa: május legjobbját keressük!

Szavazzon ön is, értékes nyeremények várják!

RangAdó-díjátadó: Varga Barnabás duplázott

Csatárunk az NB I gólkirálya és legjobb játékosa lett.

Így repült a virtuális sas a bajnokavatón

Megmutatjuk, hogy a hétvégi derbin – Igor helyett – hogyan repült egy virtuális sas a stadionban.

Számokban a bajnoki szezon Fradi-legjei

Varga lett a gólkirály, Abu Fani gólpasszokban volt legyőzhetetlen, idegenben mi lőttük a legtöbb gólt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin