2023. május 23.
„Biztosan lesz bennem egy kis egészséges drukk”
Az FTC középpályása, Baráth Péter is meghívót kapott a selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatottba.

Amint arról már beszámoltunk, Dibusz Dénes és Botka Endre mellett férfi labdarúgócsapatunk középpályása, Baráth Péter is tagja a Montenegró és Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar válogatott keretének. Az egyszeres válogatott 21 éves futballistát a kerethirdetés után kérdeztük érzéseiről, várakozásairól.

- Előzetesen beszéltem a szövetségi kapitánnyal, aki elmondta, valószínűleg számítana majd rám a júniusi mérkőzéseken. Korábban már voltam kerettag, egy felkészülési mérkőzésen játszhattam is a válogatottban, de természetesen nagyon boldog vagyok, hogy az én nevem is elhangzott a kerethirdetéskor. Márciusban volt egy sérülésem, a télen klubot is váltottam, de most úgy érzem, kezdek magamra találni, így örömmel megyek – mondta el Baráth Péter.

Fiatal futballistánk szerint a válogatottnál mindig nagyon jó a hangulat, a stáb és a játékosok viszonya kiváló. Baráth Péter tavaly novemberben, Luxemburg ellen, egy barátságos meccsen debütált címeres mezben, most két tétmérkőzésen kaphat lehetőséget.

- Biztosan lesz bennem izgalom, egy kis egészséges drukk, de csak mértékkel. Azért megyek oda, hogy megmutassam magam, játsszak, nagyon boldog leszek, ha szerepet is kapok majd valamelyik mérkőzésen. A csapat a legfontosabb, és az, hogy a folytatásban is jó eredményeket érjünk el – jelentette ki a középpályás.

A nemzeti tizenegy június elejétől együtt készül, első Eb-selejtezőjét Montenegró ellen játssza június 17-én, majd a litvánokat fogadja június 20-án, a Puskás Arénában.

A magyar válogatott júniusi programja

EURO 2024, selejtező, G-csoport

2023. június 17., szombat 18.00: Montenegró–Magyarország

2023. június 20., kedd 20.45: Magyarország–Litvánia

 

A nemzeti csapat kerete

Kapusok

Demjén Patrik (ZTE FC), Dibusz Dénes (FTC), Szappanos Péter (Honvéd)

Védők

Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (FTC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus),  Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Szalai Gábor (Kecskemét)

Középpályások

Baráth Péter (FTC), Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (DVSC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Callum Styles (Millwall)

Támadók

Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok),  Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paksi FC)

Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Cikkajánló

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin