Férfi labdarúgócsapatunk a mostani idény során is életre szóló emlékeket szerzett szurkolóinknak. Vezetjük a magyar bajnokságot, de ami még ennél is sokkal nagyobb fegyvertény, hogy az UEFA Európa Liga H-csoportját sikerült megnyernünk olyan csapatokat megelőzve, mint a francia élvonalban az előző szezonban bronzérmet szerző AS Monaco, a szerb sztárcsapat Crvena zvezda és a török bajnoki címvédő Trabzonspor. A csoportgyőzelemmel elértük, hogy a csoportkörös rendszer bevezetése óta első magyar klubként ott voltunk az UEL egyenes kieséses szakaszában, méghozzá a legjobb 16 együttes között a nyolcaddöntőben.
Megannyi óriási győzelem, nem is lehet kiválasztani, melyik a szurkolói szíveknek a legkedvesebb. Talán az emberhátrányban elért 3-2 a Trabzonspor ellen? Esetleg a Monaco idegenbeli 1-0-s legyőzése? Vagy a Crvena zvezda felett aratott fantasztikus 2-1-es hazai diadal? Inkább azt mondjuk, hogy egyszerre az összes! Ezeket a történelmi sikereket drukkereinkkel közösen értük el, és bízhatunk benne, hogy ezek hatására egyre több és több kisfiú és kislány kezdi majd el rúgni a labdát, hogy olyanok lehessenek, mint a Fradi-hősök.
Szurkolóink megválthatják bérletüket tavaszi bajnoki mérkőzéseinkre. Hazai porondon is szükség lesz a szurkolásra, hiszen zsinórban az ötödik bajnoki címünkért harcolunk majd hétről hétre, ilyen elképesztő sorozatra pedig legutóbb 1908 és 1913 között volt példa a klub életében. Most viszont itt a nagy esély, hogy több mint száz év után megismételjük ezt, méghozzá együtt!

A 2022/23-es szezon tavaszi felére szóló bérletet megvásárolhatja online, a meccsjegy.fradi.hu oldalon, vagy személyesen, a Groupama Aréna jegypénztárában.
Országjáró járművünkben szurkolói kártya regisztrációjára is lehetőség lesz.
Fontos szurkolói információk az UEFA Európa Liga-találkozónkra szóló voucherek beváltásáról!
Válogatott támadónk a 13. legeredményesebb játékos volt 2025-ben.
A média munkatársai december 9-e, kedd 14.00-ig adhatják le akkreditációjukat.
Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.
Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!