Férfi labdarúgócsapatunk március 18-án, pénteken 20.00-tól a Mezőkövesd Zsóry FC-t fogadja az OTP Bank Liga 25. fordulójában. Fontos információ a bajnokira autóval érkező szurkolóinknak, hogy nemrég bővültek a parkolási lehetőségeink, ugyanis már az MVM Dome parkolóját is igénybe vehetik. Ennek ára 500 forint, melyet kizárólag online, a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon tudnak megvásárolni.
Szurkolóink a belvárosból érkezve, az Üllői úti felüljárón végig hajtva, a lámpánál jobbra kanyarodva az út mellett találják meg a parkolót. Azon drukkereink, akik a Rákóczi híd felől jönnek, két módon is eljuthatnak ide: előbb a Wallis Motornál jobbra, majd az út végén balra kanyarodva érhetik el az MVM Dome murvás parkolóját. Egy másik lehetőség a Rákóczi híd felől érkezőknek, hogy végigmennek a Könyves Kálmán körúton, majd az Üllői úthoz érve a felüljáró előtt jobbra kanyarodnak, a lámpánál pedig ismét egy jobb kanyart kell venniük, hogy eljussanak a parkolóig. A Népliget felőli megközelítés a Könyves Kálmán körútról úgy lehetséges, hogy az Üllői úti felüljáró alatt balra tartunk, majd az MVM Dome utáni lámpáknál jobbra kell kanyarodni. Végül mindazoknak, akik az Üllői úton a belváros felé tartanak, a felüljáró előtt a lámpáknál kell balra visszafordulniuk, és az MVM Dome előtt elhaladva a lámpánál jobbra bekanyarodva találják meg a parkolót.

Emellett fontos kiemelnünk, hogy szurkolóink az összes hazai bajnoki találkozó alkalmával (amennyiben a labdarúgó mérkőzés nem ütközik a multifunkciós csarnok egyéb rendezvényével) használhatják a multifunkciós sportcsarnok murvás parkolóját, így a tavaszi idény további szakaszában, a DVSC, az Újpest, a ZTE és az MTK elleni mérkőzés ideje alatt is igénybe vehetik azt.
Drukkereink emellett továbbra is igénybe vehetik klubunk murvás parkolóját, amelybe gépjárművel kizárólag a Rákóczi híd felől érkezve, a Könyves Kálmán körútról állhatnak be az érkezők. Emellett a Telekom székháznál található Telekom parkolót is használhatják drukkereink. Előbbi 150, utóbbi 100 jármű befogadására alkalmas a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején. A murvás parkoló használatának ára 500 forint, a Telekom mélygarázsánál található parkolóé 1000 forint. Parkolóinkba jegyet online, a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon vásárolhatnak, ahol miután beléptek fiókjukba, a főoldalon található bannerre kell kattintani, majd kiválasztani a kívánt jegyet.
Parkolóinkba jegyet kizárólag az interneten, ITT vásárolhatnak, tehát a meccsnapon személyesen erre nem lesz lehetőség.
A Mezőkövesd elleni bajnoki találkozónkra online IDE kattintva még kaphatóak belépők.
Az FTC további programja az OTP Bank Ligában
április 9. szombat, FTC-DVSC
április 23. szombat, FTC-Újpest
május 4. szerda, FTC-ZTE
május 7. szombat, FTC-MTK
McGinn góljával Skócia 1–0-ra legyőzte Haitit, amelyben csereként pályára lépett a Fradi csatára.
A technikás izraeli válogatott az elmúlt három év több nagy sikerének volt egyik főszereplője.
Vége a magányos meccsnézéseknek, ha önre mosolyog a szerencse legújabb TikTok-játékunkban.
A zárva tartás a webshopot is érinti, de június 19-től ismét a megszokott rend szerint vásárolhatnak.
Klubunk vezető erőnléti edzője a világbajnokságra készülő cseh labdarúgó-válogatottról is mesélt.
Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.
Osváth Attila újra bizalmat kapott, a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re verte Kazahsztánt.
A Fradi és a Creative Science táborai a nyári szünetben is izgalmas programokkal várják a gyerekeket.