2021. július 10.
BL: Ezért Tokmac a selejtezők királya
Norvég támadónk megállíthatatlan, a mostani nemzetközi selejtezősorozatban a 10. gólja is meglehet.

Tokmac a nemzetközi kupaselejtezőkben 2019/20: 8 mérkőzés - 4 gól, 2 gólpassz 2020/21: 5 mérkőzés - 3 gól, 2 gólpassz 2021/22: 1 mérkőzés - 1 gól Összesen: 14 mérkőzés - 8 gól, 4 gólpassz

Már-már megszokottá válik, hogy ha labdarúgócsapatunk nemzetközi mérkőzésen lép pályára, akkor Tokmac Nguen egyszerűen megállíthatatlanná válik. A Pristhina ellen ő szerezte meg a nagyon fontos első találatot, de az elmúlt szezonokból is rendre emlékezhetünk rá, milyen sok és fontos gólt lőtt. Az alábbiakban az elmúlt szezonok Tokmac-szárnyalását vesszük végig a Bajnokok Ligája és Európa Liga-selejtezőkön.

Mindig a legjobb pillanatban

A 2019/20-as szezont bajnokként a BL selejtezőkörében kezdtük meg, és nem volt szerencsénk a sorsoláskor, hiszen a rendszeres csoportkörös résztvevő Ludogorecet húzták ki mellénk. Az első, hazai pályán megrendezett selejtező-mérkőzésen azonban egyáltalán nem riadtunk meg, sőt, nagyon bekezdtünk, és Tokmac bevetődős góljával már a hatodik percben előnybe kerültünk. Norvég támadónk aztán egy gólpasszt is kiosztott Oleksandr Zubkovnak, így 2-1-es előnnyel mehettünk Razgradba.

Bulgáriában is folytatódott a Tokmac-mágia. Emlékezhetünk, hogy Haratin és Skvarka gólja után a Ludogorec szépített, majd 11-est is kapott, Dibusz Dénes azonban óriásit védett. A bolgár lendületet kapusunk hárítása mellett a második félidei gyors Tokmac-gól törte meg, amivel el is dőlt a párharc.

Egy körrel később a Máltán a 3-1-es előnyből induló mieink az első félidőben hátrányba kerültek, ami azt jelentette, hogy a Valletta (az akkor még létező idegenben lőtt gólok szabálya miatt) egy találatra került a továbbjutástól. Együttesünk nem játszott jól, de Tokmac pazar átlövésgóllal egyenlített, ezzel pedig nem kellett tovább izgulnunk.

A következő kör sem múlt el Tokmac-pont nélkül. Zágrábban az ő lövését még bravúrral védte Livakovic, de Sigér aztán a gólvonal mögé fejelt. Ekkor tehát gólpasszal segítette a Rebrov-csapatot.

Jöhetett az Európa Liga csoportköréért zajló Süduva elleni párharc, ahol a 0-0-s odavágó után Tokmac góljával voltunk először előnyben a párharcban, játékosunk a visszavágón, 2-2-nél lőtt pompás győztes találatot, Sihnevich utolsó percekben lőtt gólja már csak hab volt a tortán.

A BL-be vezető úton is vezér volt

Tokmac selejtezős formája az előző szezonban sem volt rosszabb. Ekkor is már rögtön az első meccsen betalált, sőt, az ő duplájával vertük sima meccsen 2-0-ra a svéd bajnok Djurgardent.

A Celtic elleni vágtájára és győztes góljára pedig ki ne emlékezne? Európa is felfigyelt a Celtic Parkban elért győzelmünkre.

A szintén óriási skalpnak számító Dinamo Zagreb-verésből pedig egy Lovrencsics Gergőnek kiosztott gólpasszal vette ki a részét.

A 2021/22-es szezon is jól indult…

A hagyomány most kedden folytatódott. A játék ugyan döcögött kicsit, de egy Tokmac-találat beindította a Fradi-hengert. Reméljük, a folytatás is hasonló lesz: azaz az Európa Liga vagy a Bajnokok Ligája csoportköre.

Cikkajánló

Videón a debreceni győzelmünk kulcspillanatai

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 28. fordulójában nyert a DVSC vendégeként.

Robbie Keane: „Volt néhány kemény szavam a szünetben”

Labdarúgócsapatunk debreceni győzelme után vezetőedzőnk elárulta, mi hozta meg a sikert a második félidőben.

Corbu duplájával fontos győzelem Debrecenben

Férfi labdarúgócsapatunk 2-0-ra nyert a DVSC otthonában a bajnokság 28. fordulójában.

Fradi Zóna Értékelés Live a DVSC ellen is

Vasárnap 16:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Robbie Keane: „Az intenzitás és a minőség a kulcs!”

Vezetedzőnk elmondta, mit vár el csapatától a DVSC elleni vasárnapi rangadón.

Tippeljen, és nyerjen egy bluetooth hangszórót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Bamidele Yusuf érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Madarász Ádám bevállalta: ő lett a válogatott kapusa!

Az FTC középpályása az U19-es nemzeti csapat Szlovákia elleni Eb-selejtezőjén még védett is – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin