Amint arról beszámoltunk, továbbjutás esetén három lehetséges párosításból kaphat ellenfelet bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk. Július 22-én, hétfőn az UEFA nyoni központjában kisorsolták a BL harmadik körének párosításait.
Ennek értelmében, ha csapatunk legyőzi a walesi The New Saints együttesét, úgy a Santa Coloma (andorrai)-Midtjylland (dán) párosítás továbbjutója ellen lép pályára a BL selejtezők harmadik körében. A párharcot csapatunk idegenben kezdi!
Abban az esetben, ha bajnoki címvédő együttesünk kiesik a BL-selejtezőkből, úgy az UEFA Európa Liga harmadik selejtezőkörében a ciprusi APOEL és a moldovai FC Petrocub vesztese ellen lépne pályára, és a párharcot idegenben kezdené.
Férfi labdarúgócsapatunk a második selejtezőkörben előbb július 23-án, kedden 20.00-tól a Groupama Arénában fogadja a The New Saints együttesét. A visszavágót egy héttel később, július 30-án, kedden 20.00-tól Oswestry-ben rendezik.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!
Borbély Balázs csapata a szurkolók szavazatai alapján érdemelte ki az elismerést.
Egyetlen csapat sem szerzett több pontot hazájának az európai kupaidényben, mint a Ferencváros.
Az Európa Liga főtábláján, négy kör után klubunk norvég játékosa három góllal és három gólpasszal áll az élen.
A Milan elleni kiállítása után a csatár a csapattársaitól és a szurkolóktól is bocsánatot kért.
Az olasz lapok a Fradi álomszerű estéjéről írnak. A Milan elleni siker az egész világsajtót bejárta.