2023. június 8.
Bogdán Ádám távozik a Ferencvárostól
A válogatott kapus 2020 és 2023 között védte az FTC kapuját.

Elválnak Bogdán Ádám és a Ferencváros útjai, korábbi kapusunk az új szezont már nem férfi labdarúgócsapatunk kötelékében kezdi meg. A 21-szeres magyar válogatott kapuvédő 2020 és 2023 között erősítette az FTC-t, amelynek színeiben minden sorozatot, valamint a felkészülési időszakokat is figyelembe véve összesen 35 mérkőzésen lépett pályára.

Bogdán Ádám 2020. szeptember 19-én, a Ráckeve vendégeként lejátszott MOL Magyar Kupa-mérkőzésen debütált tétmérkőzésen az FTC színeiben. Később még egy kupameccsen, valamint öt bajnokin kapott lehetőséget, a 2020-as BL-főtáblás szereplésnek cserejátékosként volt részese. Az első idénye végén bajnoki címet ünnepelhetett, valamint ötévnyi szünet után meghívót kapott a 2021-re halasztott Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottba is, amelynek kapuját egy Írország elleni felkészülési mérkőzésen védte.

A következő, 2021/2022-es szezonban hét bajnoki és három kupameccs mellett egy UEL-csoportmeccsen védett Bogdán, aki öt meccsen a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. A kapus az újabb bajnoki aranyérem mellett egy MOL Magyar Kupa-sikert is ünnepelhetett – pályafutása során először.

A legutóbbi idényben Bogdán Ádám három bajnokin, két kupamérkőzésen és egy UEL-selejtezőn jutott szóhoz, így részese volt az UEL-nyolcaddöntős szerepléssel lezárult menetelésnek, valamint az FTC történetének 34. bajnoki elsőségének is. Klubunk ezt követően nem hosszabbította meg az idény végén lejáró szerződését.

Köszönjük Bogdán Ádám Ferencvárosért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Cikkajánló

„Yusuf teljesítménye befolyásolta a meccs kimenetelét”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.

Vendégként győztük le a listavezetőt

Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.

Elkészült az idei Európa Liga-menetrendünk

Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.

"Egyértelmű céllal utazunk Felcsútra, a győzelemért"

Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.

Tippeljen, és nyerjen egy FTC díszpárnát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Kenan Kodro ismét kölcsönben folytatja

Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.

Gyermekei rajzai adnak neki extra erőt

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal a Fekete-tenger partján Osváth Attillával beszélgettünk - VIDEÓ!

Fradi Zóna Plusz Veljko Birmancsevicssel

Csehországból érkezik szerb válogatott támadó rekordbajnok férfi labdarúgócsapatunkhoz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin