2021. május 18.
Bogdán Ádám: „Olyan, mintha a Fradiban edzenék”
Kapusunk a motivációjáról és az első tapasztalatairól beszélt a válogatott edzőtáborában.


A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn megkezdte a felkészülést Telkiben a júniusi, részben hazai rendezésú Európa-bajnokságra. Marco Rossi szövegségi kapitány bő keretébe négy fradista, Dibusz Dénes, Botka Endre, Sigér Dávid és a nagy visszatérő, a nemzeti csapat kapuját legutóbb 2016-ban védő Bogdán Ádám került be. Az összetartás második napján húszszoros válogatott kapuvédőnk, Bogdán Ádám állt a sajtó rendelkezésére. 

- Fantasztikus érzés itt lenni, fel vagyok dobva, rendkívül motivált vagyok. Régóta várok rá, hogy újra a válogatottban szerepelhessek. Megható volt, amikor megtudtam, hogy jöhetek az edzőtáborba, szeretnék minél jobb benyomást tenni. Belekezdtünk az edzésekbe, sok időt töltünk a pályán, kicsit olyan volt, mintha a Fradiban edzenék, mert Dibusz Dénessel együtt dolgoztunk - mondta Bogdán Ádám.

Játékosunkat a mögöttünk hagyott szezonról is kérdezték, melynek végén már NB I-es mérkőzéseken is védhette a Ferencváros kapuját.

- Végig hittem abban, hogy ha elvégzem azt a munkát, amit meg szoktam csinálni, akkor el lehet érni, hogy a szezon úgy végződjön, ahogy azt szeretném - folytatta Bogdán. - Sérülést senkinek sem kíván az ember, de így nyílhatott meg előttem egy olyan ablak, hogy most én is itt lehetek. Az élet adott egy lehetőséget, mindent megteszek, hogy utazhassak az Eb-re!

Cikkajánló

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Nem láttam akkora különbséget”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.

Újabb hazai győzelem, magabiztosan vertük a Paksot

Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen Ferencváros retro sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin