A kezdetek

Norvég támadónkat, a Celtic elleni 2020-as BL-selejtező hősét, megannyi gólunk szerzőjét, Tokmac Chol Nguent aligha kell bemutatnunk a ferencvárosi szurkolóknak. Toki október 20-án tölti be 30. életévét, ennek apropóján pedig exkluzív interjút adott a FradiMédiának, melyben őszintén mesélt Fradihoz igazolásának körülményeiről, Sergei Rebrovól, Sztanyiszlav Csercseszovról, de elárulta azt is, mit csinált az öltözőben azon az estén, amikor együttesünk bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

- Toki, először is boldog születésnapot! Harminc lettél, milyen érzés? Nagy ünneplés lesz?
- Jól érzem magam, nagyon boldog vagyok, és csak ez a legfontosabb. Nem lesz nagy ünneplés, eddig sem volt ilyen, de tudom, betölteni a 30-at különleges. Én csak a családommal szeretnék lenni, ez lesz a tökéletes ünneplés, ennél többre nincs is szükség.

- Nem csak az a különleges, hogy 30 éves lettél, de közel öt éve vagy a Ferencváros játékosa. Emlékszel még arra a napra, amikor aláírtál?
- Így van, majdnem öt évvel ezelőtt csatlakoztam a Ferencvároshoz, nagyon rég volt már. Emlékszem, még a landolás előtt fentről láttam a stadiont, de amikor beléptem, amikor körbevezettek, akkor egyből mondtam az ügynökömnek, igen, ez az a hely, ide fogok igazolni! Természetesen beszéltem az elnökkel, aki elmondta, milyen projekt részese lehetek. Beszéltünk a kitűzött célokról. Őszinte leszek: minden, ami azon a tárgyaláson elhangzott, megtörtént. Rengeteg olyan dolog van, amiről nem várhatod, hogy egy napon biztosan meg fog történni, ilyen a Bajnokok Ligájában való szereplés. Boldog vagyok, hogy minden összejött, amit elnök úr akkor, azon a napon felvázolt, hogy milyen tervei vannak a klubnak, miket szeretnének elérni. Talán ez a legőrültebb része az egésznek, persze jó értelemben. Nagyon sok dolog fejlődött az elmúlt öt évben, mióta a Fradinál vagyok. A legnagyobb előrelépést a mentalitásunkban látom, a csapat hozzáállásában. Amikor folyamatosan meccseket nyersz, akkor egy idő után ez mindenkinek természetes lesz. Most azok a játékosok, akik a Fradiba igazolnak, ők már elvárják, hogy a csapat a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában, vagy az Európa Konferencia Ligában szerepeljen, ők ezért jönnek ide, hogy ezen a szinten is megmutassák, mire képesek.

Tokmac a Fradiban

- Az első interjúdban elmondtad, hogy a csapat akkori vezetőedzője, Sergei Rebrov mekkora benyomást tett rád. Mekkora szerepet játszott ő abban, hogy a Fradiba szerződtél?
- Rögtön az első találkozásnál és beszélgetésnél éreztem, hogy micsoda karaktere, milyen személyisége van, emiatt pedig azonnal elkezdtem tisztelni őt. De ugyanezt el lehet mondani korábbi vezetőedzőnkre, Sztanyiszlav Csercseszovra, és a mostanira, Dejan Sztankovicsra is. Mindkét edzőnek megvan a maga tiszteletreméltó karaktere és személyisége. Ismerjük és szeretjük az ilyen típusú edzőket, rengeteget tanultunk tőlük. Rebrovval nagyszerű dolgokat értünk el, elképesztő eredményeket produkáltunk, akárcsak az őt követő stábokkal, hiszen minden évben ott lehettünk a nemzetközi porondon. Rebrov nagy hatással volt rám, különleges számomra, mert ő volt az első edző, aki megmutatta, hogyan tudok valójában játszani, hogyan tudom kihozni magamból a legtöbbet.

- Nem sokkal később jött az első tétmeccsed, azon pedig az első gólod. Emlékszel még rá?
- Persze, egy ilyen meccset nehéz elfelejteni. A Puskás ellen játszottam az első meccsemet, rögtön gólt is szereztem. Az első meccsen betalálni mindig különleges, hiszen azonnal megmutatod a szurkolóknak, a társaknak, hogy az első perctől kezdve lehet rád számítani, hogy segíteni tudod a csapatot. Ez nagyon fontos egy új játékosnak, amikor egy idegen közegbe, egy új klubba érkezik. Ez egy olyan pillanat volt, amire életem végéig emlékezni fogok.

Tokmac első gólja a Ferencvárosban

- Félév telt el, és máris bajnoki címet ünnepelhettél a csapattal.
- Különleges szezon volt, 12 meccsen kaptam lehetőséget abban a félévben, meg kellett szokni az új stílust, az edzőt, az embereket. Változtatnom kellett azon, ahogy addig játszottam. A Fradinál töltött első időszakom kemény volt, már ami a meccseket illeti. Norvégiában nyertem korábban trófeát, de ez a bajnoki cím abból a szempontból sokkal különlegesebb volt, hogy több lehetőséget kaptam, mint azelőtt, nagyobb részt tudtam vállalni a sikerekben.

Először a nemzetközi porondon

„Ha valamire megtanított ez az időszak, akkor arra, hogy mennyire kell értékelnünk a hozzánk közel álló embereket.”

- A bajnoki cím egyik további pozitívuma, hogy ilyenkor nyáron jönnek a Bajnokok Ligája-selejtezők. Mire lehetett számítani ezeken a mérkőzéseken?
- Amikor selejtezőt játszunk, soha nem tudjuk pontosan, mire is számíthatunk. Persze felkészülünk minden ellenfélből, de ez egy speciális helyzet. Minden egyes meccs nagyon kemény volt, hiszen nem tudtuk, hogy melyik lehet az a stílus, ami végül győzelemre vezet minket. Tudtam, hogy a csapat korábban kikapott néhány ilyen selejtezőn, de most itt volt az esély, hogy megfordítsuk a szerencsénket, nyerjünk, továbbjussunk és meneteljünk előre. Féléve voltam akkor a klubnál, így nem állítottam fel semmilyen elvárást magammal szemben. Ezek voltak az első BL-selejtezőim, és egyből arra gondoltam, hogy a BL-csoportkörben akarok játszani. Ez sima lesz, gondoltam. De tudjuk, hogy ez nem így működik. Végül abban az évben bejutottunk az Európa Ligába. Nem is akármilyen meccset játszottunk, ami erről döntött, a Suduvát fogadtuk. Talán mondhatom azt, hogy a meccs egyik legfontosabb pillanatában találtam be. Nem sokkal a gólom előtt egyenlített az ellenfél, és erre rögtön tudtunk válaszolni, ez pedig nagy önbizalmat adott nekünk, hogy képesek vagyunk megcsinálni, be tudunk jutni ebbe a csoportkörbe. Különleges élmény volt, úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Boldog volt mindenki, a csapat, a szurkolók, együtt ünnepeltünk. A Groupama atmoszférája valami olyasmit mutatott, amit korábban még nem tapasztaltam. Ha visszagondolok arra, amiket elértünk, ez a meccs, ez a végső győztes párharc volt az, ami elindított minket a céljaink felé.

- Nem sokkal korábban szerződtettük Franck Bolit. A norvég bajnokságból ismerted már őt. Mekkora szereped volt a leigazolásában?
- Pár héttel korábban jelezték, hogy szeretnék leigazolni Francket. Amint megtudtam, felhívtam, írtam neki, rendszeresen kerestem. Többször játszottam ellene még Norvégiában, így pontosan tudtam, milyen játékos, tudtam, hogy komoly segítségére lehet a csapatnak. Mondtam is neki: „Franck, ha győzni akarsz, akkor a Fradiban a helyed!” Ezt mondtam neki. Talán még azt is, hogy ha a nemzetközi kupában akar játszani, akkor jöjjön ide, itt ezt elérheti. Franck egy nagyon-nagyon kedves ember, az egyik legközelebbi barátom lett az évek során, amíg együtt játszottunk. Játékosként különleges kapcsolatunk volt a pályán, de ez talán kívülről is érzékelhető volt. Csodálatos támadó, garancia volt a sikerünkre. Boldog voltam, amikor leigazoltuk őt, de ahogy láttam, a szurkolók is nagyon megkedvelték őt.

- Sikerrel vettétek az akadályt, jöhetett a csoportkör sorsolása. Mi volt a csúcspontja annak a csoportkörnek?
- A csoportkör után vártuk a sorsolást, és láttuk, kikkel kerültünk egy csoportba. Egy döntetlennel kezdtük, de az egész csoportkör csúcspontja Moszkva volt. Az a bizonyos moszkvai győzelem, ahol Varga Roli a végén rúgta a győztes gólt, ráadásul pár perccel előtte pont az én helyemet vette át. Megmutattuk, hogy a legfontosabb pillanatokban milyen csapategység rejlik bennünk, hogy mire vagyunk képesek. Emlékszem, valósággal megőrültünk, amikor lefújták a meccset, hiszen a CSZKA otthonából tudtunk elhozni nem is egy pontot, hanem rögtön mindhármat. 

- Amilyen jól indult a szezon, annyira lett felemás a vége, és nem a teljesítményetekre gondolok.
- Igen, tudom, mi jár a fejedben. Egy ilyen csoportkörös szereplés után, ahol még volt esélyünk továbbjutni, jött az, amire senki nem számított. Tavasszal kitört a covid-járvány, sajnos rengetegen megbetegedtek, nem volt egyszerű. Nekünk labdarúgóknak talán annyi szerencsénk volt ebben az egész helyzetben, hogy át tudtuk kapcsolni az agyunkat, és nem kizárólag a focival, a meccsekkel foglalkoztunk, hanem a számunkra fontos emberekkel, a családunkkal, a barátainkkal. Ha valamire megtanított ez az időszak, akkor arra, hogy mennyire kell értékelnünk a hozzánk közel álló embereket. A legnehezebb időszakot a covid eleje jelentette: nem mehettünk sehova, az otthonunkban kellett maradni, egész nap a szobádban ülsz, ami teljesen szokatlan, egy teljesen más életmódra kellett berendezkedni. Amikor újra el tudtuk kezdeni az edzéseket, a meccseket, az mentálisan nagyon sokat segített.

Valóra vált álom

„Volt egy pillanat, amikor le kellett ülnöm, mindent kizárni, és átgondolni, realizálni, felfogni, hogy úristen, mit értünk el.”

- Djurgarden, majd Celtic.. kell még folytani?
- Nem, nem kell. Mivel a szezon végén bajnokok lettünk, ismét a Bajnokok Ligája selejtezőjében játszhattunk. A Djurgardennek két gólt is lőttem, de most is azt mondom, hogy a Glasgowban lőtt gólom a legfontosabb találat karrierem során. Abban a pillanatban el sem hittem, hogy mi történik. Az sem segített, hogy ideges voltam az egész meccsen, mert egy ilyen csapat ellen nem tudsz úgy kibontakozni, nem tudod a megszokott játékodat nyújtani. Eldar Civic játszott mögöttem, többször kiabáltam is neki, hogy passzolja már nekem a labdát, vagy vágja előre, had menjek. Az a gól most is úgy él a fejemben, mintha felvételen látnám. Utána mondtam Eldarnak, látod, egyszer kapom meg a labdát, és mi van belőle. Végül kiejtettük a Celticet, a Dinamo Zagrebet, és jött a Molde elleni párharc. A Norvégiában elért 3-3 után jó esélyekkel vártuk a visszavágót. 0-0 lett a vége. A sípszó pillanatában nem mertem elhinni, hogy mi történt. Kimentünk a szurkolókhoz, utána pedig be az öltözőbe. Ott kitört a teljes káosz. Üvöltöttünk, énekeltünk, táncoltunk, ami épp eszünkbe jutott. De nekem volt egy pillanat, amikor le kellett ülnöm, mindent kizárni, és átgondolni, realizálni, felfogni, hogy úristen, mit értünk el ezzel a csapattal. Valóságos álom volt. Majdnem elsírtam magam, sőt, szerintem sírtam is. Aki szeret focizni, az mindig arról álmodik, hogy játszhat a Bajnokok Ligájában.

Tokmac gólja a Celtic ellen 0:52-től

- Tudtátok, hogy mi vár rátok. A legek legje. És szó szerint így jött ki. Lehetett volna ennél patinásabb klubokat kisorsolni mellénk?
- Gyerekkorom óta Barcelona-szurkoló vagyok, mindig a Barca meccseit követtem, számomra Messi a világ legjobbja. Amikor megláttuk, hogy kiket kaptunk, akkor csak néztem magam elé, és arra gondoltam, ennél többet nem is kérhettünk volna. Két ilyen játékos ellen pályára lépni hatalmas élmény, és nem utolsó sorban óriási tapasztalat. Úgy voltam vele, hogy gyerünk, menjünk, csináljuk, győzzünk, de ha ki is kapunk, akkor tudjuk, hogy a világ legjobbjaitól kapunk ki.

- Annyiszor emlegetted a Barcelonát, a Bajnokok Ligáját, hogy az az álmod, hogy pályára lépj ebben a sorozatban. Milyen az a pillanat, amikor ott állsz, és tudod, hogy megcsináltad?
- Őszintének kell lennem: a meccs előtti napon született meg a kisfiam, így a gondolataim főleg körülötte forogtak. Alig vártam, hogy hazamehessek hozzá Budapestre, hogy lássam, végre a karomba vehessem. Nem tudtam száz százalékosan koncentrálni, de amikor kivonultunk, és meghallottam a Bajnokok Ligája himnuszát, amit korábban csak a tv-ben, videókon hallottam, az elképesztően különleges élmény volt.

- És még milyen különleges lehett volna...
- Amikor a Camp Nouban a kapuba találtam, szinte azonnal éreztem, hogy lesen vagyok, pedig még ki sem néztem a partjelzőre. Egyszerűen csak éreztem, tudtam, hogy minimálisan, de előrébb voltam, mint az ellenfél védője. Sajnálom, hogy les volt az a találat, mert ha az érvényes, akkor valószínűleg nem csak én gondolom az egyik legszebb gólomnak, de mások is a legszebbek között tartották volna számon.

- Egy körrel később azonban megcsináltad, már érvényesen.
- Igen, a következő körben már senki és semmi nem vehette el tőlem azt az érzést, hogy milyen gólt lőni a Bajnokok Ligájában. 2-0-nál találtam be, ezzel lett 2-1. Tudtam, nincs más dolgom, mint egy jó átvétellel magam elé tenni a labdát, és kapura lőni. Végül így is tettem, igaz, a kapufa is a segítségemre volt. Nem csak nekem, de Francknek is különleges volt az az este, hiszen azon a meccsen ő is betalált, ő egyenlített a végén, ezzel szereztünk pontot, és neki is ez volt az első BL-gólja. Még a pályán beszéltem is vele, mondtam neki: „Gratulálok, tesó! Gól a BL-ben. Büszkének kell lennünk magunkra, ez a világ legjobb sorozata, és mi gólt lőttünk.” De mi mást is érezhetne egy játékos egy BL-gól, valamint hazai közönség előtti pontszerzés után, mint örömöt és óriási büszkeséget. 

- Azon a télen, a BL-csoportkör után közel volt a búcsú. Miért döntöttél a Fradiban maradás mellett?
- Minden egyes átigazolási időszak egy olyan periódus, amikor sorra jöhetnek az ajánlatok érted. Sok dolog közrejátszott abban, hogy végül a Fradiban maradtam, de mindig is azt mondtam: azt kell tenned, amit a szíved diktál, amit a tested üzen neked, abban nincs hiba. Ma már nyugodtan kijelenthetem, számomra a Ferencváros többet jelent, mint egy sima csapat. Amikor idejöttem, akkor játszani akartam, gólokat rúgni, sikereket elérni, és egy vagy két szezon után eligazolni egy magasabban jegyzett bajnokságba, egy olyan csapatba, ahol tovább tudok fejlődni. Minden átigazolási szezonban kérdés volt, mi lesz velem. Én mindig maradtam. És büszkén mondom: örülök, hogy maradtam. A Fradi mindent megadott nekem, amit egy futballista csak kívánhat. A Fradi nélkül senki nem tudná, hogy ki az a Tokmac, nem kaptam volna meg az esélyt, hogy ezen a szinten játsszak, hogy megmutassam, mi rejlik bennem. Büszke vagyok, hogy a Ferencvárosban futballozhatok.

A hazai pálya előnye

„Nem érdekelt, kiket kapunk ellenfélnek, egy célnak kellett lebegnie a szemünk előtt: meg kell nyerni a csoportot!”

- Ha nem bánod, kicsit ugranék az időben az egy évvel ezelőtti UEFA Európa Liga csoportköréig. Sorozatban negyedszer jött össze egy csoportkör. Hogy készültetek erre?
- A tavalyi szezonban kicsit másképp indult a csoportkör, mint amire előzetesen számítottunk. Korán emberhátrányba kerültünk, és képesek voltunk arra, hogy még így is két gólt szerezzünk, harcoljunk, menjünk előre. Hiába voltunk egy emberrel kevesebben a pályán, éreztük, hogy ilyen szurkolótáborral nincs lehetetlen, olyan volt, mintha nem is lett volna az a kiállítás. Ez a közönség, ez a tábor erre képes. Ezt az érzést hozza ki a játékosokból. A srácokkal is beszéltük ezt, és mindenki egyetértett abban, hogy nem is vagyunk kevesebben a pályán. Számomra külön öröm volt az a meccs, hiszen két gólt is tudtam lőni, ez pedig kellett ahhoz, hogy győzelemmel és három ponttal indítsuk a csoportkört. Monacóban nem volt egyszerű dolgunk, de így is sikerült győzni. Még mielőtt tudtuk volna, hogy kiket kapunk a csoportkörben, volt egy megbeszélésünk az edzővel, Sztanyiszlavval, akit emberként, edzőként is nagyon nagyra értékelek, az egyik legjobb a szakmában. Azt mondta nekünk ezen a megbeszélésen, hogy nem érdekli, kiket kapunk ellenfélnek, egy cél lebegjen a szemünk előtt: meg kell nyerni ezt a csoportot! Néhányan nevettünk, viccelődtünk ezen, de ő teljes komolysággal másodszor is kijelentette, hogy nem is lehet más célban gondolkodni, csak a csoportgyőzelemben. Lehet, ha nincs ez, akkor teljesen máshogy megyünk neki ennek a csoportkörnek. A Crvena zvezda ellen idegenben a szezon egyik, ha nem a legrosszabb teljesítményét nyújtottuk. Ezen nincs mit szépíteni. Viszont tudtuk, ezt hazai pályán ki tudjuk, ki kell javítanunk. Így is lett, nyertünk 2-1-re. Amikor a Fradi hazai pályán, a Groupama Arénában játszik, az ellenfél nem tudja, milyen érzés ebben a stadionban, ilyen közönség előtt a Ferencváros ellen megmérkőzni. Azt hiszik, hogy csak Fradi ellen kell játszaniuk. Talán a Crvena zvezda és a Trabzonspor hitte azt, hogy kijönnek, és megvernek minket a saját otthonunkban. De nem számoltak a szurkolóinkkal. Ez egy olyan mentális pluszt tud adni, amire az ellenfél, mindegy, hogy kiről van szó, nem tud felkészülni, lehetetlen.

- Összegezve, hogy látod a Fradiban töltött közel öt évedet?
- Öt év nagyon sok idő, különösen a fociban, ha ezt az időt egy csapatnál töltöd. Nem sok játékosnak van lehetősége arra, hogy ennyi évet játsszon egy csapatban, örülök, hogy nekem ez sikerült. Büszke vagyok, hogy itt lehetek, hogy ezért a mezért, ezért a klubért harcolhatok. Nagyon különleges kapcsolat van köztem és a Fradi között. Öt évvel ezelőtt, amikor idejöttem, még csak 25 éves voltam, most már 30, és azt kell mondanom, hogy a Ferencváros megtanította nekem azt, milyen vezetőnek lenni, milyen felelőséggel jár ez a szerep. Köszönettel és hálával tartozom a Ferencvárosnak!

Boldog 30. születésnapot, Toki!