2020. november 19.
Boli: „Nincs titok, csak kemény munka”
27 éves támadónk két gólt lőtt eddig a BL-ben, de a bajnokságban és a kupában is igen eredményes.


Harmincegyszeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szombaton, este 19.30-tól a Honvéd ellen lép pályára az NB I. 11. fordulójában. A találkozón fontos szerep hárulhat elefántcsontparti támadónkra, Franck Bolira, aki az utóbbi időben remek formában játszik, hiszen gólt lőtt a Dinamo Kijevnek és a Juventusnak is a Bajnokok Ligájában, bevette a Mezőkövesd kapuját a legutóbbi bajnoki fordulóban, majd múlt szombaton, a Bicskei TC ellen, a MOL Magyar Kupában is eredményes volt.

- Nincs semmilyen titkom, csak a kemény munkában hiszek - kezdte Boli a válaszát arra a kérdésre vonatkozóan, hogy minek köszönhető a remek formája. - Folyamatosan azzal a céllal lépek pályára, hogy az ellenfél kapujába találjak. Ha ez sikerül, az kellő önbizalmat ad, hogy a következő találkozókba még nagyobb elánnal menjek bele.

Ezt követően támadónk, a hétvégi Honvéd elleni bajnokiról is megosztotta várakozásait.

- Jó csapatnak tartom a Honvédot, a kispestiek mindig öt védővel állnak fel, ami megnehezíti a támadásépítéseinket. Nehéz áttörni ezt a reteszt, nem könnyű ellenük gólt szerezni. Egy izgalmas és nagy kihívást jelentő mérkőzés vár ránk a Honvéd ellen a jövő heti, Juventus elleni, idegenbeli Bajnokok Ligája-meccs előtt.

A Honvéd-FTC találkozót november 21-én, szombaton 19.30-tól rendezik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

NB I, 11. forduló
november 21., szombat 19.30
Honvéd FC-FTC
Új Hidegkuti Nándor Stadion

Cikkajánló

Tippeljen és nyerjen férfi terepmintás pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Borbély Balázs rekordja, történelmi sorozatban a Fradi

Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!

Corbu Máriusz a román válogatott keretében

Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.

Zachariassen lett a legjobb a mágikus este után

A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.

Szalai Áron: Győzni megyünk a Vasas otthonába!

Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.

Még mindig a San Siro-i csoda hatása alatt

Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!

Ismét Daniel Arzani gólját választották a legszebbnek

Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.

Zachariassen: Ez egészen elképesztő volt!

Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin