2026. szeptember 6.
Borbély Balázs: „Megérdemeltük volna a győzelmet”
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint a játékosok mindent beleadtak a vasárnap esti derbin.

Európa Liga-főtáblás férfi labdarúgócsapatunk vasárnap este 2-2-es döntetlent ért el az Újpest FC ellen az OTP Bank Liga 7. fordulójában vívott derbin. A Groupama Arénában lejátszott mérkőzést követően vezetőedzőnk, Borbély Balázs sajtótájékoztatón értékelt.

– Jó, küzdelmes mérkőzést játszottunk, aminek volt intenzitása, sok eseménye, hiszen négy gól esett. Ezúttal picit pechesek voltunk, a futball most nem volt annyira igazságos. Szerintem megérdemeltük volna a győzelmet, többet tettünk érte, mint az ellenfelünk. Hiszem azt, hogy a sors visszaadja nekünk – kezdte mérkőzés utáni Telekom nyilatkozatában a tréner. – A második félidőben volt több jó minőségű helyzetünk, ha ezekre gondolok, úgy gondolom, hogy főleg a térfélcsere után a miénk volt a mérkőzés. Ott voltak előttünk a lehetőségek, de valamiért nem ment be a kapuba a labda. A hazai pontvesztés nem kellemes, de én úgy érzem, hogy a srácok mindent beleadtak. Nincs hiányérzetem a csapat teljesítményével kapcsolatban, mindent megtettünk a győzelemért. Nyolc mérkőzéssel többet játszottunk, mint az ellenfelünk, ez tény. Megtettünk mindent, a lehetőségek megvoltak, ma nem jártunk sikerrel.

A csapatunk hazai rendezésű bajnoki mérkőzéseire szóló bérletek továbbra is megvásárolhatók a meccsjegy.fradi.hu-n és személyesen, valamint a Groupama Aréna jegypénztáraiban (általános nyitvatartás: H-P.: 14.00-19.00, SZO., V.: zárva) is!

OTP Bank Liga, 7. forduló

Ferencváros–Újpest FC 2-2 (2-1)

Budapest, Groupama Aréna, 20 107 néző. Játékvezető: Karakó

Ferencváros: Dibusz – Osváth, Raemaekers, Gómez, Cadu – Nagy Á. (Keita, 66.), Corbu – Yusuf, Zachariassen, Arzani (Birmancsevics, 66.) – Bagi (Lisztes, a szünetben). Vezetőedző: Borbély Balázs.

Újpest FC: Szappanos – Ujváry, Heitor, Stronati, Zeke – Mucsányi (Vlijter, a szünetben), Szendrei, Ljujic (Fenyő, 74.) – Horváth K. (Ademi, 81.), Amenyido (Scharmer, 75.), Matko. Vezetőedző: Szélesi Zoltán.

Sárga lap: Raemaekers (23.), Zachariassen (85.), Yusuf (90.), illetve Mucsányi (8.)

Gólszerző: Yusuf (20.), Zachariassen (44.), illetve Stronati (45+1.), Matko (56.)

 

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.

Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha! Részletek ITT!

Cikkajánló

Döntetlen a szezon első derbijén

Labdarúgócsapatunk vezetett, végül 2-2-es eredményt ért el az Újpest ellen az OTP Bank Liga 7. fordulójában.

A Bajnokok Illata a meccsnapi ajánlatban!

A derbi napján a SUPERZ. x Fradi – 36 parfüm 30 százalék kedvezménnyel lesz kapható.

Tippeljen, és nyerjen egy fehér-arany FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Újpest FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

"Jó eredménnyel örvendeztetnénk meg a szurkolókat"

Borbély Balázs szerint, ha sikerül az utóbbi időkben mutatott teljesítményt elérni, szép derbink lesz.

Dibusz: „Ez a szurkolóinknak kiemelten fontos mérkőzés”

Csapatkapitányunk az első derbijét a mai napig nem felejtette el, és örül hosszú veretlenségi sorozatunknak.

Lipcsei Péter nyomdokaiba lépne Nagy Ádám

Férfi labdarúgócsapatunk középpályása 11 év után léphet pályára újra derbin a Ferencváros színeiben.

Vendégjegy-információk a Celtic elleni EL-meccsre

Férfi labdarúgócsapatunk szurkolói meccsjegyre váltható utalványt vásárolhatnak.

Így vertük meg az ETO FC-t!

Gólok, akciók, érzelmek, 3-0-s siker a bajnoki címvédő otthonában - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin