
Magyar Kupa-címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Zalaegerszeg elleni idegenbeli sikerrel megszerezte első győzelmét az OTP Bank Liga 2026/27-es kiírásában.
– Érdekes mérkőzést láthattunk, az első félidőben, nem is azt mondom, hogy nem játszottunk jól, egyszerűen csak nem találtuk a fogást az ellenfélen, a mély védekezés blokkját nem tudtuk feltörni. A második félidő elején két lehetőségünk is volt, hogy lezárjuk a mérkőzést, ez sajnos nem sikerült, mert Varga Zétény hatalmas helyzete és a büntető is kimaradt. A mérkőzés vége pedig nagyon kaotikusra sikerült – hangzott el vezetőedzőnk mérkőzés utáni Telekom nyilatkozatában.
Borbély Balázs hozzátette, a kimaradt büntető után megfordult a fejében, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulhatják magukat.
– Szerencsére van egy jó kapusunk, aki most is kisegített bennünket.
Csapatunkra csütörtökön újabb fontos mérkőzés vár, hiszen a Trabzonspor ellen lép pályára az Európa Liga selejtezőjének rájátszásában. Ezzel kapcsolatban Borbély Balázs a következőt mondta:
– Mentálisan és fizikálisan sem könnyű időszak van mögöttünk, de az első célkitűzésünket teljesítettük, ott vagyunk a főtáblán. Most van néhány napunk, hogy rendezzük a sorainkat, mindent meg fogunk tenni, hogy minél jobban szerepeljünk a folytatásban.
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.
Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha! Részletek ITT!
Férfi labdarúgócsapatunk szeptember 20-án, vasárnap 19:30-tól lép pályára a Nyíregyháza ellen.
A magyar labdarúgó-válogatott négy mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Nemzetek Ligájában.
Labdarúgócsapatunk az EL ligaszakaszát a különleges történettel rendelkező Hoffenheim vendégeként zárja.
A DVSC elleni meccs belépői mellett továbbra is elérhetők bajnoki és EL-mérkőzéseinkre szóló bérleteink is.
A Juventus története tele van sikerekkel, ugyanakkor időről időre eléri egy nagy bukás is.
Címvédő férfi labdarúgócsapatunkra NB III-s ellenfél vár a legjobb 16 közé jutásért vívandó párharcban.
Az FTC örökös bajnokának búcsúztatójára szeptember 21-én kerül sor a Groupama Arénánál.
Az év utolsó Európa Liga-meccsén a lengyel futball egyik óriásának otthonában lépünk pályára.