2020. augusztus 3.
Botka Endre: „Már az új játékosok beépítése a cél”
A kétszeres magyar bajnok védő, Botka Endre új hátvédünkről, Adnan Kovacevicről is elmondta véleményét.

A csapatrészek finomhangolásán van a hangsúly – árulta el Botka Endre, amikor arról kérdeztük, hogy milyen munka zajlik ezekben a napokban magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk bad radkersburgi edzőtáborában. A magyar válogatott játékos emellett arról is beszélt, milyen érzésekkel kel útra, mióta gyermeke született.

- Futóedzéssel kezdtétek a napot – egy futballista számára ez a legkevésbé kedvelt edzésforma egy edzőtáborban?

- Hozzászoktunk már, hogy ebben az időszakban sok a száraz futás, de amikor van rá lehetőség, megpróbáljuk labdával elvégezni ezeket a feladatokat is. Éppen ezért amikor néha elmegyünk futni, nem annyira megterhelő.

- A hétfői a negyedik nap a második edzőtáborban, két-három napot leszámítva kettő hete együtt készültök. Hogy érzitek magatokat Bad Radkersburgban?

- Amikor visszajöttünk, egy kicsit olyan volt, mintha egy délutáni pihenőt követően folytatnánk a munkát, furcsa érzés volt. Ezzel együtt tudjuk, hogy mi a célja a felkészülésnek, ennek megfelelően állunk a munkához. Szeretnénk a legtöbbet kihozni ebből az edzőtáborból.

- Min van a hangsúly ezekben a napokban?

- Az első edzőtábor napjaiban az erőnléti felkészülésen volt a hangsúly, most viszont inkább már a csapatrészeket próbáljuk finomhangolni, plusz az új játékosokat beépíteni. Az előttünk álló négy felkészülési mérkőzés feladata az lesz, hogy megtaláljuk azt a formát, ami kelleni fog a közelgő bajnoki szezonban és a BL-selejtezők során is.

- Említetted az új játékosokat: bővült a védelem is, a bosnyák Adnan Kovacevic személyében egy hátvédet is szerződtettünk. Hogy látod őt néhány nap közös munka alapján?

- Jó futballistának tűnik, de nyilván most még korai volna bármit is mondani róla. Segítünk neki, hogy mielőbb be tudjon illeszkedni, de nem hiszem, hogy ezzel bármi gondja lenne, hiszen a védelemben van olyan csapattárs, akivel egy nyelvet beszél. Adnan erős játékos, de ez egy belső védő esetében elengedhetetlen, emellett úgy láttam, hogy a labdával is ügyes.

- Ezen a héten négy edzőmeccs vár a csapatra. Ha nem is tétre megy, várod, hogy újra mérkőzéseken szerepelhess?

- Persze, egy edzőtáborban általában mérkőzést játszani még könnyebb, mint az edzéseken részt venni. Mi, futballisták egyébként is játszani szeretünk inkább, számunkra ez a legjobban várt része az edzőtábornak.

- Végezetül még egy dolgot árulj el: másabbak ezek a hosszú távollétek egy-egy meccs vagy edzőtábor miatt, mióta tavaly ősszel édesapa lettél?

- Igen, ez nehéz, de ezt már akkor tudtam, hogy ilyen lesz, amikor megszületett a kisfiam. Ahogy egyre idősebb, jobban kimutatja, hogy hiányzom neki, természetesen ő és a feleségem is nagyon hiányzik nekem. Igyekszem minél gyakrabban beszélni velük, így azért egy kicsivel elviselhetőbb a hiányuk.

Cikkajánló

Sosem hallott érdekességek Dibusztól és Sigértől

Sigér és Dibusz játéka, Szilágyi Liliána és Shane Tusup, valamint női labdarúgás a Fradi TV-ben.

A volt FTC-csatár és egy világbajnok csapata vár ránk

A Fradi Miha Blazic nevelőegyesületével és cseh rekordbajnokkal is játszik az ausztriai edzőtáborban.

Ebben különbözik egymástól a két edzőtábor

Spanyol másodedzőnk elárulta azt is, hogy Sergei Rebrov mit szeretne látni az új játékosoktól – VIDEÓ

Miha Blazic: „Számomra most a Fradi a legfontosabb”

Szlovén hátvédünk remekül érzi magát Bad Radkersburgban, ám már várja, hogy ismét mérkőzéseken játszhasson.

Laidouni: „Szeretném kiharcolni a helyemet a csapatban”

Francia játékosunk örömmel csatlakozott a Fradihoz, mellyel szeretne nagy sikereket elérni.

Cseh és osztrák sztárcsapattal is megmérkőzünk

Sergei Rebrov vezetőedző együttese négy felkészülési mérkőzést játszik a második nyári edzőtábor napjaiban.

Dibusz Dénes: „Mindenki nagyon várja a tétmérkőzéseket”

Háromszoros magyar bajnok kapusunk családja társaságában töltődött fel a két edzőtábor között.

Bad Radkersburg 2.0 – elindultunk!

Bajnoki címvédő férfi futballcsapatunk augusztus 10-ig ismét Ausztriában edzőtáborozik.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin