2022. augusztus 4.
Botka szerint kőkemény meccset játszottunk Bakuban
Magyar válogatott védőnk is úgy véli, az 1-1-es első meccs után Budapesten kiharcoljuk a továbbjutást.

A Qarabag elleni 1-1-es BL-selejtező után védőnk, Botka Endre is kiemelte: a nagy hőségben, mély talajon lejátszott meccs sok erőt kivett a játékosokból. Válogatott hátvédünk biztos benne, hogy a jövő kedd esti visszavágót követően a Fradi szurkolói örülhetnek majd.


- Nem akartuk ugyanazt játszani, mint Pozsonyban, nem mentünk nekik, hiszen ez a párharc első meccse volt. A vezetés után mindenki kicsit megkönnyebbült, talán túlzottan is. Kár a bekapott gólért, ki kell majd elemezni a történteket, de utána sikerült rendezni sorainkat. Elől veszélyes a Qarabag, ezt tudtuk, és most meg is tapasztaltuk, de hátul igenis sebezhetőek. A budapesti meccs más lesz, ezt mindenki tudja, főleg ha elől picit rákapcsolunk majd. Nem lesz ilyen meleg és a Groupama Aréna atmoszférája is segít majd nekünk. A célunk az, hogy bejussunk a Bajnokok Ligájába, szóval nyerni kell! 

 

Cikkajánló

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld mintás FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live a Braga elleni visszavágón

Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Megérkeztünk Portugáliába

Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.

Osváth Attila válogatott meghívót kapott

A szövetségi kapitány, Marco Rossi kedden hirdette ki keretét a márciusi meccsekre.

Robbie Keane: "Százhúsz százalékot várok mindenkitől"

Robbie Keane és Lenny Joseph részvételével tartottunk sajtótájékoztatót a Braga elleni UEL-nyolcaddöntő előtt.

Bérletesek Napja óriási kedvezményekkel!

A Fradi Shopban és online is extra kedvezményekkel várjuk bérletes szurkolóinkat.

Magyaróra a Fradinál: légiósaink is padba ültek

Légiósaink rendhagyó magyarórán tanultak: játékos feladatokkal közelebb kerültek a magyar nyelvhez - videó!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin