Bálint László 1959-től több mint két évtizeden keresztül volt a Ferencvárosi Torna Club labdarúgója. Az elegáns játéka miatt „Bárónak” becézett legendás védő 316 NB I-es mérkőzésen 37 gólt szerzett a Fradiban. A 77 esztendős klubikon kétszer nyert bajnoki címet az FTC-vel, amellyel négyszer a Magyar Kupa-trófeát is elhódította. A nemzetközi porondon is szép sikereket ért el klubunkkal: volt KEK-döntős, VVK-finalista, UEFA Kupa-elődöntős és BEK-nyolcaddöntős is a Fradival. Később a Bruges színeiben belga bajnoki címet nyert. 76-szor lépett pályára a magyar válogatottban, amelyet szövetségi kapitányként is irányított.

– Hogy érzi magát? Azért is kérdezem, mert évekkel ezelőtt komoly szívműtéteken esett át.

Bálint László: – Köszönöm szépen, megvagyok. Nincs panaszom, hála az égnek.

– Felülvizsgálatra azért kell járnia?

BL: – Igen, évente kétszer megyek a szívkórházba. Konzultálok az orvosommal, megvizsgálnak, és szerencsére mondhatom, évente kétszer örülhetek, hogy minden rendben van a szívemmel.

– Továbbra is lótartással foglalkozik Szigetmonostoron?

BL: – Annyira nem nagy mértékben, mint korábban, mert mára már csak két lovunk maradt. Azért persze két ló is sok munkával jár. Be kell rendelni számukra a takarmányt, gondozzuk őket, szóval ezzel azért eltelnek a mindennapok.

– Az FTC Baráti Kört immáron nyolc éve vezeti elnökként. Miből áll a feladata?

BL: – Havonta egyszer összegyűlünk a Népligetben. Az elnökség 11 tagból áll. Mindig meghatározzuk előzetesen a feladatokat az adott hónapra. Átbeszéljük, milyen évfordulós köszöntések és koszorúzások aktuálisak. Sajnos, nagy szívfájdalmunkra az utóbbi időben elég sok volt a temetés, ahova a Fradi képviseletében elmentünk. Ahogy említettem, köszöntjük az éppen születésnapjukat ünneplő, a Fradihoz ezer szállal kötődő régi sportolókat, vezetőket, úgyhogy azért elvagyunk, bőven akadnak teendőink.

– Szereti csinálni?

BL: – Persze, ez egy nagyon jó munkakör. A Fradi családhoz tartozunk, számunkra alapvetés, hogy ott segítsünk, ahol tudunk. Tavasszal tartunk tisztújító közgyűlést, mert lejár az elnökség mandátuma. Meglátjuk, hogyan tovább. Már nyolc éve vagyok elnök, örömmel végzem ezt a feladatot.

– Szeret nosztalgiázni és anekdotázni? A Baráti Kör gyűlésein erre egész biztosan sor szokott kerülni.

BL: – Igen, de nemcsak a gyűléseken, hanem labdarúgócsapatunk mérkőzésein is szoktunk egymással sztorizgatni. A Fradi vezetése minden hazai meccsre küldi a jegyeket számunkra, az egyes boxban szoktunk szurkolni a csapatnak.

– Hogy tetszik a Groupama Aréna hangulata?

BL: – Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy van viszonyítási alapom, hiszen három Fradi-pályán is játszhattam. Mindegyiknek különleges volt a hangulata. A Groupama Aréna kétségkívül a modern kor minden követelményének megfelel, nem is lehetne elképzelni, hogy mondjuk az Albert Flórián Stadionban vagy a régi fatribünös pályán játsszon ma a csapat. A Groupama Aréna abszolút megfelelő szórakozást nyújt a Fradi-szurkolóknak, tényleg szenzációs hangulat szokott uralkodni, főleg az Európa Liga-meccseken. Élvezem én is, hogy ott lehetek!

– A következő Európa Liga-mérkőzésünket idegenben vívjuk meg, a török Fenerbahce otthonába látogatunk. Mit vár a találkozótól?

BL: – Nem tartom kizártnak egy jó eredmény elérését. A döntetlen már az lenne. Nagyon bízom a továbbjutásban és a tavaszi szereplésben. Legközelebb a Glasgow Rangers érkezik hozzánk. Úgy érzem, a skótokat meg tudjuk verni, de legalábbis nem leszünk esélytelenek ellenük.

– A bajnoki versenyfutásról mit gondol?

BL: – Jó helyzetben vagyunk, a vesztett pontok tekintetében mi állunk a legjobban, tehát ha megnyerjük az elmaradt mérkőzésünket, akkor az élre ugorhatunk a tabellán. Alapvető elvárás, hogy zsinórban nyolcadszor is bajnokok legyünk. Meg fogjuk nyerni a bajnokságot!

– Hogyan élte meg a válogatott írek elleni mérkőzését, amelyen a 96. percben buktuk el a vb-pótselejtezős szereplés lehetőségét?

BL: – Mondanom sem kell, hogy elképesztően csalódott voltam, mint minden magyar szurkoló. A mi játékosaink nem játszottak rosszul. Egyre több a ferencvárosi válogatott, ami egy kicsit öröm az ürömben. Sajnos nem jutottunk tovább, de nem szabad úgy gondolni erre az egészre, hogy összedőlt a világ. Menni kell tovább, jön a Nemzetek Ligája, jönnek majd az Eb-selejtezők és aztán a következő vb-selejtezősorozat. Előre kell tekinteni!

– Ha már szóba kerültek a válogatott FTC-focisták. Mit gondol Tóth Alexről, aki nemcsak a Fradiban, hanem a nemzeti csapatban is meghatározó szerepet tölt be?

BL: – Nagyon örülök a sikerének. Megérdemli! Nagyon sokat dolgozott érte, bízom benne, hogy a fejlődése töretlen marad. Ha már Alexről beszélünk, ne felejtsük el megemlíteni Madarász Ádámot sem, aki ugyancsak elkezdte bontogatni a szárnyait a Fradiban. A Ferencváros utánpótlása évente egy-két olyan fiatal focistát ki tud termelni, aki a felnőtt csapat húzóembere lehet. Ez hatalmas eredmény a klub életében.

– Ön két világbajnokságon is pályára lépett. Hogyan emlékszik vissza az 1978-as és az 1982-es tornára?

BL: – Úgy kerültünk ki a vb-re, hogy akkor még csak 16 csapat kvalifikálta magát. Tehát nem 48, de nem is 32… Sokkal nehezebb volt kijutni, mint manapság. Az Argentínában rendezett vb-re például mi kijutottunk, de az angolok nem… Egy világbajnokságnak elképesztően jó hangulata van. Utánozhatatlan a légköre, úgyhogy nagyon-nagyon sajnálom azokat, akik egyelőre nem tudják ezt megélni. Két vb-n, egy Eb-n és egy olimpián is képviselhettem a magyar színeket, ez adta meg a pályafutásom sava-borsát. Természetesen a klubszinten elért eredményeimre is nagyon büszke vagyok.

– Kevesen mondhatják el magukról, hogy huszonkét évig futballoztak a Fradiban, ön közéjük tartozik. Mit jelent önnek a Ferencváros?

BL: – Nem akarok nagy szavakat használni, de a Fradi a második családom. 22 év rendkívül sok idő, meghatározó az életemben. Büszkévé tesz, hogy fradista voltam, vagyok és leszek! Abban az időben se tagadtam meg a Fradit, amikor nem volt éppen elegáns a Ferencvárosban játszani. Máshova is igazolhattam volna, de nem tettem. Szeretem ezt a klubot, a Fradihoz tartozom.

– Történelmet írt abban a tekintetben, hogy ön volt az első magyar futballista, aki nyugati klubba igazolhatott a Kádár-korszakban. Mekkora szenzáció volt ez akkoriban?

BL: – A magyar sportvezetés részéről ez egy próbának volt tekinthető, ezért csak egyedül engem engedtek ki. Megnézték, hogy egy magyar játékos megállja-e a helyét Nyugat-Európában. Ha velem történt volna valami, hazaküldenek, vagy bármi hasonló, azzal elvágták volna az utat a többi játékos elől. Mindez hatalmas felelősséget is jelentett számomra. Szerencsére pozitívan alakult a külföldi karrierem.

– Hogyan érezte magát Belgiumban és Franciaországban?

BL: – Nem bántam meg, hogy éltem a lehetőséggel. A magam részéről nem volt rossz másik kultúrát megismerni. Belgiumban két évet, Franciaországban pedig három esztendőt töltöttem el. Sikerült kapcsolatokat építenem. Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy a nyugati csapatok semmivel sem voltak jobbak, mint a magyarok. Csak más volt a körítés. A körülményekben jobbak voltak, de tehetségben és játéktudásban egyáltalán nem jártak előttünk.

– Pályafutása lezárása után néhány évvel szövetségi kapitánynak nevezték ki. Milyen volt irányítani a magyar válogatottat?

BL: – Ez az edzői szakma csúcsa. Hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy a nemzeti csapatot vezethettem. Nem voltak rossz eredményeink. Amikor azonban az MLSZ akkori elnöke, Somogyi Jenő bácsi lemondott, én is távoztam. Ő vitt oda engem, úgy éreztem tisztességesnek, ha én sem maradok, és vele együtt távozom.

– Ezt követően viszont már nem dolgozott edzőként. Mi volt ennek az oka?

BL: – Úgy voltam vele, ha egyszer már az edzői ranglétra legmagasabb fokán voltam, akkor onnan már nem szabad hátrébb lépni. Ezért döntöttem úgy, hogy már nem szeretnék edzőként tevékenykedni. A sporttól eltávolodva a privát szférában dolgoztam, miután elvégeztem a közgazdasági egyetemet. Elégedett lehetek a pályafutásommal, és szerencsére a civil életemben is boldog és kiegyensúlyozott vagyok.

– Úgy tudom, korábban nem kedvelte a becenevét, a „Bárót”. Ez változott azóta?

BL: – Nem, továbbra sem kedvelem. Sokkal jobban szeretem, ha Lacinak szólítanak. Tudom, hogy tiszteletből neveztek el így, én mégis jobban örülök, ha azt mondják nekem, hogy Laci.

Pécskai István