2022. október 6.
Ez nem a mi esténk volt, vereség Szerbiában
Férfi labdarúgócsapatunk 4-1-re kikapott a Crvena zvezdától az UEFA Európa Ligában Belgrádban.

A Trabzonspor elleni hazai 3-2-es és a Monaco idegenbeli 1-0-s legyőzése után a H-csoport éléről vártuk a nullapontos Crvena zvezda elleni harmadik csoportmérkőzést. Míg a belgrádiak a túlélésért léptek pályára, addig a mieink abban a tudatban játszhattak, hogy amennyiben győznek, és a Monaco döntetlent játszik a Trabzonsporral, úgy a harmadik helynél nem végezhet hátrébb saját négyesükben, ezzel pedig biztos lenne a tavaszi európai kupaszereplés. Sztanyiszlav Csercseszov a Dibusz – Wingo, Knoester, S. Mmaee, Botka – Besic, Laidouni – Traoré, Zachariassen, Tokmac – Boli tizenegyet küldte a pályára.

I. félidő

Zachariassen indította útjára a labdát, az első veszélyes lehetőség azonban a hazaiak előtt adódott, de Samy Mmaee jól olvasta a játékot, és felszabadított. A belgrádiak a magasra feltolt védelmükkel már a mieink térfelén megkezdték a letámadást. Az első lövést Laidounitól jegyezhettük fel, a tunéziai középpályás próbálkozásába beleálltak, szöglet következett.

Pillanatokkal később Gobeljic is veszélyeztetett, de bal lábas lövése nem okozott gondot Dibusznak. A 15. percben Besic lódult meg, majd a tizenhatos vonalához érve jobbal lőtt, de nem találta el a kaput. Egy perccel később Pesic fordulatból húzta a kapu irányába a labdát, pontatlan volt. A 20. percben a baloldalon próbálkozott a zvezda, a centerezésre Dibusz vetődött ki.

Mindkét csapat türelemjátékot játszott, nem mentek bele felesleges párharcokba, egy-egy labdaszerzésből azonban mind a Crvena zvezda, mind a Ferencváros villámgyorsan váltott ritmust, és másodpercek alatt ott volt az ellenfél tizenhatosának előterében. A félidő felén túllépve egy veszélyes beadás után fejelt Ivanic, ami Wingóról vágódott szögletre.

A sarokrúgás helyett azonban a videóbíró jelezte, hogy az amerikai védőnek a kezét érte a labda, a játékvezető egy rövid visszajátszás után pedig a büntetőpontra mutatott. Kanga állt oda, majd a jobb felsőbe lőtt (1-0). Szinte azonnal jöhetett volna a ferencvárosi válasz, és bár Boli eltolta a kapus mellett a labdát, már nem érte utol.

Tíz perccel az első félidő vége előtt egy jobb oldali beadás után Dragovic fejelt, de nem találta el a kaput. Alig egy perccel később Mitrovic fordult le védőjéről, majd ballal lőtt a kapuba (2-0). A kétgólos hátrány ellenére sem szegtük le a fejünket, rendületlenül mentünk előre. A játékrész hajrájában előbb Tokmac húzott a kapu irányába a labdát, majd Zachariassen fordult le védőjéről, előbbi nem talált kaput, míg utóbbit sikerült szerelni.

Az első félidőben újabb helyzetet már egyik csapat sem alakított ki, így 2-0-s szerb vezetéssel mentek pihenőre a csapatok.

II. félidő

A szünetben egyik vezetőedző sem változtatott.

A fordulás után a kétgólos előnyben játszó hazaiak voltak kezdeményezőbbek, a 49. percben egy gyors ellentámadás után Katai lőtt a kapuba (3-0). A mieink a hátrány ellenére is rendületlenül mentek és küzdöttek.

Az 57. percben kettőt cseréltünk: Besic helyett Vécsei, míg Boli helyett Ryan Mmaee érkezett. Nem sokkal később Kanga találta el kiválóan a labdát, Dibusznak esélye sem volt védeni, majd a 71. percben Zachariassen szépített (4-1). Sztanyiszlav Csercseszov folyamatos cserékkel próbált változtatni a mérkőzés képén, jött Marquinhos, Amer Gojak és Pászka Lóránd is, azonban a szerb bajnok stabilan őrizte háromgólos előnyét. A hajrában átadta a területet a Crvena zvezda, a 87. percben Ryan Mmaee lövése a kapufán csattant.

Csapatunk küzdött becsülettel, de végül 4-1-re kikapott Belgrádban, azonban a jövő héten jön is a visszavágó a Groupama Arénában, ugyanis ezúttal a Crvena zvezda látogat majd hozzánk október 13-án, csütörtökön. Emellett továbbra is vezetjük a csoportunkat, miután a másik meccsen a Monaco legyőzte a Trabzonsport, így az FTC és a Monaco is 6-6 ponttal áll, azonban hiába jobb a hercegségbeliek gólaránya, azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény számít, abban pedig mi vagyunk a jobbak.

Férfi labdarúgás,
UEFA Európa Liga, H-csoport, 3. forduló

Crvena zvezda – FTC 4-1 (2-0)
Belgrád, Rajko Mitic Stadion

Crvena zvezda: Borjan – Gobeljic, Erakovic, Dragovic (Nikolics, 72.), Rodic – Mitrovic (Pankov, 62.), Sanogo (Srnic, 62.), Kanga (Mustapha, 80.), Ivanic – Katai (Motika, 72.), Pesic
Vezetőedző: Milos Milojevic

FTC: Dibusz – Wingo, Knoester, S. Mmaee, Botka (Pászka, 77.) – Besic (Vécsei, 57.), Laidouni (Gojak, 67.) – Traoré, Zachariassen, Tokmac (Marquinhos, 66.) – Boli (R. Mmaee, 57.)
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Sárga lapok: Dragovic (20.), Sanogo (54.), illetve S. Mmaee (73.), Knoester (79.), Vécsei (87.)

Gólok: Kanga (27. – büntető, 60.), Mitrovic (39.), Katai (49.), illetve Zachariassen (71.)

Cikkajánló

„Pénzt ritkán láttunk, de küzdöttünk az aranyért!”

A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!

Ki lesz az Év Fradi-futballistája? - Szavazzon!

Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Múzeum

A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Shop

A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.

Zachariassen lett a ZTE elleni győztes meccs legjobbja

Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.

Robbie Keane: Mindig többet, és többet akarok

A Ferencváros edzője az idény utolsó mérkőzése után bővebben is értékelte a mögöttünk hagyott hónapokat.

Tökéletes tekerések, bombagólok, fejesek a szezonban

Nézze meg videós összeállításunkban a Fizz Liga 2025/26-os szezonjának mind a 67 Fradi-gólját - VIDEÓ!

Ilyen volt a Fradi Élményműhely első féléve

Sportolj és tanulj velünk nyáron is a Fradiban!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin